Székelyföldre jön a magyar női pólóválogatott

Fotó: waterpolo.hu

A tokiói olimpián bronzérmet szerző magyar női vízilabdaválogatott május 4-én, szerdán elindult Hargita megyei edzőtáborába, bár nyilatkozata alapján a kiruccanást Bíró Attila, a csapat szövetségi kapitánya inkább csapatépítésnek és lelki feltöltődésnek szánja a közelgő, hazai rendezésű világbajnokság előtt.

„Ez a hét rávezető edzésekről, fizikai és lelki feltöltődésről szól, lesznek csapatépítő programok, és a csíkszeredai uszodában nyílt edzést is tartunk majd. Erdély lélekemelő feelingje, azt gondolom, nagyon jó hatással lehet majd a társaságra” – olvashatóak Bíró Attila szavai a waterpolo.hu weboldalon.

A csapat május 5-én, csütörtökön érkezik meg Csíkszeredába, ahol másnap, péntek reggel még edzenek egyet, délután már az ezeréves határt tekintik meg, majd kipróbálják a gyimesi bobpályát, és visszafelé a 40 éves Gyermekfilharmónia ünnepi koncertjén is részt vesznek.

Szombaton Agyagfalván, a székely nemzeti nagygyűlések helyszínén kapnak rövid történelemórát, majd Szejkefürdő, az Orbán Balázs sírjához vezető régi székelykapuk, valamint a Mini Erdély Park megtekintése következik. A parajdi sóbányát és Korondot sem hagyják ki, majd este a Bagossy Brothers koncerten vesznek részt Csíkszentsimonban.

Vasárnap lesz az a nap,

amikor ugyan Csíkig kell érte menni, de meg lehet nézni a lányok edzését, majd kérdéseket is feltenni nekik. A csíksomlyói kegytemplom meglátogatása után, nyílt edzést tartanak 14 órától a csíki Csobbanóban, amelyet egy közönségtalálkozó követ. Hargita megyei kiruccanásukat a Madarasi Hargita, majd a sörgyár meglátogatásával zárják.

A csapat a hazai rendezésű világbajnokságra készül, amely június 18-án kezdődik Budapesten, valamint a három társrendező városban, Debrecenben, Sopronban és Szegeden is zajlik. A magyar női válogatott csoportellenfelei Olaszország, Kanada és Kolumbia lesznek, míg a férfiak Brazíliával, Montenegróval és Grúziával kerültek egy kvartettbe.

Bíró Attila 21 játékost nevezett a válogatottba, amely egyben a nyári kerete is, hiszen a közelgő világbajnokság után Világliga Szuperdöntőt, majd augusztus végétől Európa-bajnokságot is rendeznek.

A válogatott keret

Kapusok: Gangl Edina, Magyari Alda, Kiss Alexandra, Neszmély Boglárka
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Farkas Tamara, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Keszthelyi-Nagy Rita, Mahieu Geraldine, Máté Zsuzsanna, Leimeter Dóra, Parkes Rebecca, Peresztegi-Nagy Kinga, Pőcze Panna, Rybanska Natasa, Szegedi Panni, Szilágyi Dorottya, és Vályi Vanda.