Ha kevés a román turista az a baj. Ha sok a román turista az a baj. Lehet, jobb lenne, ha ide se jönnének. Az is elég, ha a pénzüket átutalják.
fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN | archív
Biztos rengeteg román turistát vonz Székelyföldre, hogy – mint Godra Árpád, a Kovászna Megye Turizmusáért egyesület elmondta – Kovászna megyében azért szerveznek kürtőskalács fesztivált, nehogy Hargita megyében hamarabb megszervezzék. Ha esetleg mégsem vonz eleget, akkor még mindig van egy-két dolog, amit ki lehet próbálni.
Hogy pontosan mit?
Azért fizettem be a Székelyföld turisztikai vonzereje és kitörési potenciálja témakörben szervezett bizniszvitaminra, hogy erre a kérdésre választ kapjak.
Az esős időre – meg gondolom a legendáriumos Fazakas Szabolcsra – való tekintettel a bizniszvitamint a Mini Erdély Park panoráma teraszára helyezték ki a szervezők.
Sajnos Bíró Barna Botond – Hargita megye tanácsának alelnöke és nemcsak – a beharangozóval ellentétben nem jött el, hogy jelenlétével méltó szintre emelje a rendezvény hangulatát. Cserébe gyönyörködhettünk a csodaszép őszi kilátásban, amit az esős idő még varázslatosabbá tett. Viszont így nem tudtuk meg, hogy melyek az ép aktuális turisztikai trendek és azok alapján milyen lokális prioritásokat lehetne meghatározni.
Erről szólt volna ugyanis az „alelnökúr” negyedórás felszólalása. Ezért folyamatosan az volt az érzésem, hogy a trendek és prioritások hiányában kicsit medertelenül sodródott a beszélgetés, a díszek megvoltak ugyan, csak a karácsonyfát nem találtuk az istennek sem. Pedig ott üldögéltünk az erdő szélén.
Összefogás nélkül csak vizet gereblyézünk
– állapította meg Fazakas Szabolcs a Mini Erdély Park megálmodója kihelyezett házigazdaként. Szabolcsot egy ideje óvatosan figyelem, hiszen, mikor még ennél is sokkal pofátlanabbul fiatalok voltunk, néha össze is morogtunk. Pedig mindketten szeretünk álmodni és álmodozni. Csak Szabolcs sokkal hangosabban álmodik mint én, és az álmai időnként valósággá is válnak.
Így történt a Mini Erdély Park esetében is, ami jelenleg Székelyföld egyik legnagyobb attrakciója és Székelyudvarhely legjelentősebb turisztikai terméke. Miközben a nevében is benne van, hogy mini.
De térjünk vissza az összefogásra. Szabolcs – sokakkal ellentétben – nem csak arra jött rá, hogy ez hiányzik, hanem arra is, hogy meg kéne teremteni egy olyan keretrendszert, amelyben ez egyáltalán létrejöhet, amelyben az összefogás és együttműködés megtanulható. Mert valljuk be, Székelyföldön szinte mindennek van hagyománya, de a falu határán átnyúló sikeres és eredményes hosszútávú együttműködésnek nem igazán.
(Igen. Tudom. A kaláka. De most az egyszer legyünk komolyak.)
És mi sem bizonyítja jobban, hogy Szabolcs elég jól érzi a trendeket, hogy nemrég a Harvard Business Review cikkezett hosszasan arról, hogy mennyire nehéz megteremteni az összefogás és együttműködés kultúráját.
Szabolcs – óvatosan kikacsintva Szakács-Paál Istvánra, a HBC igazgatójára – úgy látja, hogy az összefogás és az együttműködés kultúráját egy turisztikai inkubációs központ tudná megteremteni. Nem holnap. Egyszer.
A rövid és pörgős felvezetést egy panelbeszélgetés követte, amelyen Fazakas Szabolcson kívül Godra Árpád, a Kovászna megye Turizmusáért egyesület igazgatója és Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója vett részt.
A baharangozóban meghívottként szerepelt Szőcs Levente is, a Visit Maros Egyesület menedzsere is, de neki még épp időben – a rendezvény megkezdése előtt öt perccel – sikerült lemondania a részvételt.
Tartalmat kéne adni a desztinációnak
Godra Árpád Fazakas Szabolcs felvezetőjére reagálva megjegyezte, hogy az együttműködés hiánya a Székelyföldre jellemző csőlátásra vezethető vissza, hiszen mindenki meg van győződve arról, hogy az ő csőlátása sokkal jobb, mint a szomszéd csőlátása. Ha valaki egy szélesebb együttműködésben érdekelt, annak meg kell találnia a módját, hogy a különböző csöveket összeillessze.
Godra arra is felhívta a résztvevők figyelmét, ahhoz, hogy érdemben lehessen székelyföldi turizmusról beszélni, kellene legalább egy közös termék, és azt sem ártana eldönteni, hogy kinek akarjuk ezt a terméket értékesíteni.
Az egyik ilyen – látszólag eleve adott – termék lehetne a természetben járás, túrázás, lovaglás, családos kirándulás. Csak ehhez szinte teljesen hiányzik a zöld infrastruktúra. Van ugyan egy-két alulról jövő kezdeményezés, de ezt a közszféra érdemben nem támogatja sem anyagiakkal, sem keretezéssel.
Egy ideje már szinte boldogok vagyunk
Szabó Károly boldogságbizniszként látja a turizmust. Szerinte csak az a gond, hogy elég nehéz a boldogságbizniszben úgy sikeresnek lenni, hogy közben folyton a pohár üresebbik felére fókuszálunk.
Szabó úgy látja, hogy a turizmusban gondolkozóknak három kérdésre kell választ találniuk:
1) mit eszik;
2) hol alszik;
3) mit csinál a turista?
Míg az első két kérdésre inkább vannak válaszok, a harmadik kérdés az, aminek a tudatos és átgondolt megválaszolása nélkül a boldogság még várat magára.
Ők Hargita megyét zöld és családbarát megyeként határozták meg, ahol kisebb baráti társaságok nyugodt körülmények között eltölthetnek pár napot. Hogy ez a pár nap pontosan mennyi lesz, és a végén hol és mennyi pénzt fognak otthagyni, az sok mindentől függ, de főleg attól, hogy mennyire lesznek okosak a válaszaink az előbb felsorolt három kérdésre. Külön-külön és együtt.
Boldogságbiznisz hiúsági beruházásokra alapozva?
Godra Árpád Szabó Károlyra reagálva fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Székelyföldön a turisztikai beruházások nagy része nem valami közös vízió mentén történik, hanem többnyire az épp aktuális konjunktúrából fakadó hiúsági beruházások. Például a gáteres azért épít panziót az évek során megtakarított pénzéből, hogy a szomszéd felesége lássa, hogy mennyivel jobban járt volna, ha hozzá megy feleségül.
De nem csak ezen a szinten nincs közös vízió és perspektíva, hanem például a Visit Kovászna és Visit Hargita oldalak között sincs semmiféle átjárás, sőt külön-külön is vannak kisebb koncepcionális problémák velük kapcsolatban.
Pedig a közös vízió fontosságára mi sem hívta fel jobban a figyelmet, mint amikor az elmúlt télen Szabó Károlyék néhány román influenszer segítségével teljesen lebénították Hargitafürdőt. Ami valószínűleg nem történik meg, ha valaki belegondol abba, hogy mennyi figyelmet és mennyi attrakciót, illetve egyáltalán hány turistát bír meg Székelyföld, és Székelyföldön belül az egyes turisztikai desztinációk. És azt sem ártana kimatekezni, hogy mennyi pénzt szeretnénk és milyen áron, és mit vagyunk hajlandóak beáldozni cserébe.
Aprópénzre lefordítva: hol éri meg nekem Udvarhelyen lakóként, hogy a Szejkén 50-es tábla korlátozza a forgalmat?