Székelyföldi áldozata is van a koronavírus-járványnak

Újabb két koronavírus-fertőzött halt meg Romániában; ezzel 82-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Egy 70 éves, Szeben megyei, és egy 70 éves, Maros megyei férfiről van szó.

A Szeben megyei férfit március 26-án utalták be a nagyszebeni sürgősségi kórházba. Hétfőn halt meg, kedden erősítették meg, hogy az új koronavírussal volt fertőzött. Krónikus veseelégtelensége volt, dialízisre járt, és szív- és érrendszeri betegségekben szenvedett.

A szintén elhunyt felesége kontaktszemélye volt, három héttel ezelőtt együtt jártak Törökországban kezelésre.

Meghalt az a Maros megyei férfi is, akit kedden szállítottak mentővel, előbb a marosvásárhelyi sürgősségi, majd – miután állapota rohamosan romlott –, a fertőző kórházba. A férfi kedden meghalt, ekkor lett kész a laboreredménye is, amely koronavírus-fertőzést mutatott ki.

Abban a negyedben, amelyben lakott, egy másik fertőzést is igazoltak, ezért epidemiológiai vizsgálatot rendeltek el – számol be az Agerpres hírügynökség.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 1-jei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!