Mintha egy mesebirodalomba lépnénk be, olyan hangulatot kelt a művelődési ház koncertterme, ahová a 9 éves Udvarhely Bábműhely eddigi összes előadásának bábfiguráit állították ki a bábszínházi világnap alkalmából, március 19-én és 20-án. 

Itt egy ruhásszekrény, benne egy morgolódó szekrénymanóval, amott egy öreg király, kesztyűbábok, sárkányfejek, a bal sarokban kis tükör és ékszerek a bábok számára, ám a terem közepén mintha történne valami: egy óriási öreg banya szegezi tekintetét az asztaloknál ülőkre, akik azért jöttek, hogy a Bábműhely jövőjéről beszéljenek. 

Látja-e a városvezetés is az igényt rá?

Kilenc éve működik az Udvarhely Bábműhely, és ez, hogy kilenc év alatt még nem halt meg, azt jelzi, hogy ennek van értelme, és van igény rá. De látja-e a városvezetés is az igényt rá?  – tette fel a kérdést korábban Lukács Emőke, a bábműhely vezetője, és egy kerekasztal-beszélgetésre hívták el a városvezetést és a pedagógusokat.

Fotók: Máté Emőke

A meghívásra a városvezetés részéről Ölvedi Zsolt alpolgármester, Balázs Sarolta, a városháza tanügyet, kultúrát és egészségügyet felügyelő osztályának vezetője, Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója, Dimén-Varga Tünde gyermekpszichológus, Nagy Lázár József, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház alapító tagja, bábszínésze és rendezője jött el, „házigazdaként” Lukács Emőke és Nagy Pál színházigazgató volt jelen.

Mielőtt a Bábműhely jövőjére terelődött volna a szó, a bábműhely kezdeteit is felidézték az alapítók. Nagy Pál színházigazgató elmondta, amikor a színház igazgatói posztjára jelentkezett, (először 2005-ben) a menedzseri dolgozatába beleírt két projektet: a bábműhelyt és a művészkávézót. Teltek az évek, majd 9 évvel ezelőtt, 2014-ben megszületett az első bábelőadás, a Cókmók, a morgolódó szekrénymanó, Nagy Regina, a szatmárnémeti bábtagozat vezetője rendezésében.

Nem volt akkor sem több bábszínészük, mint most, mondja a színházigazgató, azóta is egyetlen bábszínésze van a bábműhelynek, Lukács Emőke személyében, aki a bábműhely vezetője is egyben.

Lukács Emőke, a bábműhely vezetője szerint nem nevezhetik magukat bábtagozatnak – noha a színházigazgató ezt a megnevezést is szokta használni. Ehhez ugyanis bábszínészek kellenek, valójában ő maga is színészként, és nem bábszínészként van alkalmazva, szükség van ügyelőre, hang- és fénytechnikusra, színpadmesterre. Egy bábtagozat munkáját ők úgy képzelnék el, hogy minden korosztály kapjon a maga számára előadást: babaszínházi előadásokat, óvodáskorúaknak szóló előadásokat, kisiskolásokat megcélzó előadásokat, kamaszoknak szóló- és ifjúsági előadásokat vinnének színpadra.

Sepsiszentgyörgy sok szempontból etalon az udvarhelyiek számára, és nincs ez másképp a bábszínház esetében sem: negyed évszázados múltra tekint vissza esetükben a bábszínház – adta át a mikrofont Nagy Lázár Józsefnek, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház alapító tagjának Gagyi Katinka, a színház PR- és sajtóreferense, a beszélgetés vezetője. Arra kérte a bábtagozat alapító tagját, beszéljen magukról és arról, ő hogy látja, mi is a bábszínház.

Csak most, a 25 éves évfordulón értesült arról, – mondja Nagy Lázár József – hogy azért akarta egy kicsit a szentgyörgyi színház a bábszínházat, hogy megússza a gyerekelőadásokat. „Ez profán gondolatnak hangzik, de van benne valami”, mondja: a színházaknak mindig nyűg a gyerekelőadás, ezt be kell látnunk. Nem általánosít, de nagy színházaknál is tapasztalta ezt.

Csakhogy a bábszínház teljesen más, mint a színház: a bábszínház inkább az operához, a cirkuszi bohócjátékhoz hasonlítható. Sokszor tapasztalta, hogy kicsinyített színháznak vélik a kívülállók, pedig teljesen más a működése, másképp hat: gyerekműfajról beszélünk, az érzelmi világunkra hat, fontos a képzőművészeti része a bábszínháznak, mert könnyen elcsúszhat giccsbe, fontos a báb funkcionalitása.

– Ez egy üveg, ez egy semmi, – mutat rá az előtte lévő palackra – de ha megfogja a bábos, és elkezdi járatni, én már nem vagyok fontos, hanem mindenki erre figyel. És ez a legszebb ebben a műfajban. 

A holt anyagot életre keltjük, elfogadtatjuk a gyermekkel ezt a gondolkodásmódot, hogy el lehet vonatkoztatni a valóságtól, nem kell keresni mindenben a realizmust. 

Dimén-Varga Tünde gyermekpszichológus szerint „rengeteg mindent ad a gyerekeknek szóló előadás”: aki látott már egy nagyteremnyi gyereket egyszerre felnevetni, megijedni, érzelmeket átélni, és foglalkozik gyerekekkel, tudja, hogy milyen nehéz sok gyerekkel ugyanazt az érzelmet elérni. Erre képes a bábszínház. Emellett szocializálja is a gyerekeket: mintát kapnak arra, hogy hogyan közeledjenek valakihez,  hogyan éljenek túl nehéz helyzeteket, konfliktusokat. Nincs olyan pszichológiai helyzet, amit ne tudna modellezni a bábszínház – véli a pszichológus.

A beszélgetésen jelenlévő pedagógusok a bábszínház közösségformáló erejét is megemlítették: ők maguk is báboztak a gyerekekkel, ami nagy élmény volt, még a szégyenlős gyerekek is megbátorodtak a paraván mögött, a bábok szerepébe bújva, mesélték.

Ekkora közönségnek, mint Udvarhelyszék, ez kevés

Tavaly összesen 45 bábelőadást tudtak játszani, 2764 nézőnek. Örülnek ennek, de egy akkora közösségnek, amekkora Udvarhely és Udvarhelyszék, ez nagyon kevés. Erre sokkal nagyobb igény van – jelenti ki Lukács Emőke.

A kilenc év alatt több előadást is sikerült színpadra vinni, hol koprodukcióban, hol a társulat színészeinek segítségével: legelőször a Cókmók, a morgolódó szekrénymanót játszották, majd A néma cipő történetét Palocsay Kisó Kata rendezésében, amellyel közönségdíjat nyertek a nagyváradi Fux Feszten. Aztán Az égig érő fa következett Nagy Regina rendezésében, majd az Aracs Eszter rendezte Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai, a Béka-királykisasszony Lukács Emőke rendezésében, amellyel egy Alakítás-, valamint egy Benedek Elek-díjat nyertek Nagyváradon. Láthatta a kis közönség a Gyermek születék betlehemes előadásukat, Az öreg király hagyatékát Szabó Attila rendezésében, A hétszépségű királykisasszonyt, amely egy szabadtéri előadás óriásbábokkal és Lukács Emőke rendezte. Tavaly mutatták be a Petőfi-Szelfit, az Udvarhely Bábműhely és a Temesvári Magyar Színház koprodukcióját Bartal-Kiss Rita rendezésében, és egy, a 4-8 éveseknek szóló bábelőadást is létrehoztak, az Aranyszívű Juliskát, amely az Udvarhely Bábműhely és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koprodukciója.

„Na, de milyen színfolt Székelyudvarhely kulturális életének palettáján az Udvarhely Bábműhely?” – tette fel a kérdést a beszélgetés vezetője a városvezetés képviselőinek. 

Ölvedi Zsolt alpolgármester vette át a mikrofont, majd azzal kezdte, „ő inkább tanulni jött ma ide.”. Az elmondottak alapján szerinte az látszik, hogy nagyon-nagyon fontos színfolt. „A népszámlálási adatokról beszélve mindenkit arra biztatunk, hogy szükség van gyerekre, de arra is szükség van, hogy ezeket a gyerekeket már kiskoruktól keződőden elkezdjük vezetgetni a kultúra ösvényein”. Szerinte fontos, hogy megfelelő bábelőadásokat lássanak a gyerekek, mert belőlük lesz a színházi előadások értő közönsége. Az alpolgármester végül azt ígérte, a támogatásukról biztosítják a bábműhelyt a városvezetés részéről.

Balázs Sarolta, a városháza tanügyet, kultúrát és egészségügyet felügyelő osztályának vezetője az előadások meghívójának tanintézményekbe való kiküldésében segítene továbbra is.

Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója mint lelkes bábszínházba járó rajongó és anyuka szólt hozzá a beszélgetéshez, elmesélve, hogy lányának például azért tetszett az Aranyszívű Juliska előadás, mert „volt mondanivalója, nem csak úgy történt valami.” Ez az, amit nagyon sokszor elfelejtünk – mondja –, hogy olyan előadásokkal próbáljuk meg megfogni a gyerekeket, amelyekben „nem csak úgy történik valami.”

Balázs Gyöngyi díszlet- és jelmeztervezőként kapcsolódott bele a bábszínház világába, amiről először azt gondolta, hogy „váó, új világ nyílik meg” a számára, a bábszínház külön műfaj és szakmailag is kihívásokat hoz. A tervező itt aztán elengedheti a képzeletét, egy fantáziavilágot teremthet meg – ez volt az első gondolat. De aztán jött a realitás: a gyártási folyamathoz hiányoznak az eszközök, bele kell férni az anyagi keretekbe. Persze, a lelkesedés az első, de ezek mind megkötik az alkotó kezét, akinek fontos szerepe van a látványvilág megteremtésében – mondta el a tapasztalatait Balázs Gyöngyi.

Szűcs-Olcsváry Gellért, a társulat színésze szerint (aki maga is számos bábelőadásban játszik) Udvarhely szellemisége egyáltalán nem azt mutatja, hogy iskolaváros lennénk. Nem az iskolák száma jogosít fel az iskolaváros megnevezésre – mondja.

– Ez nem a pénz, nem a vezetők, nem a politika hibája, hanem ez a nép  hibája. Leszavazni bárkit le lehet, de a népet lecserélni nagyon nehéz. A mi feladatunk színészként az, ha már hivatásként kezeljük, hogy úgy kalapáljunk és úgy dolgozzunk, hogy nem maradunk alul minőségileg. Ez a lelkesedés viszont apránként elfogy, alábbhagy, ha azt látom, hogy nincs akinek. Én csak azzal vigasztalom magam, hogy gyermekek mindig lesznek. 

A mai kiállításra érkező gyerekeken is látszott, hogy tulajdonképpen őket minden nap be lehetne hozni ide és nem unják meg soha, és el lehet velük tölteni nagyon sok időt. Az furcsa, hogy pont az óvónéni mondja, hogy lejárt az idő, menni kell vissza az óvódába. Miért kell elrontania az egészet, miközben az árnyjáték-kuckóban azon csodálkozunk, hogy a fényhez közel hozott óceán hogyan lepi be a színpadot?

– Kulturális nevelés kell zajlódjon, na meg persze kellenének lehetőségek, emberek. Vagy legalább a saját életük megélésére kellene biztatni az embereket, azt is hasznosnak tartanám. Nem panaszkodom, mert azért csinálom, mert szeretem, az nagyon jó megfogalmazás volt, hogy a  bábszínész nem egy olyan színpadi színész, aki nagyszínpadi színész akart lenni és lecsúszott.

Hanem a bábszínész olyan színész, aki tud bábozni is. Itt hálistennek néhány kollégát sikerült megfertőzni, akik nagyon szívesen jönnek, kitartással végzik ezt a munkát, jó velük játszani, még akkor is, ha minden produkciónak megvannak a nehézségei. Azt a legjobb végigélni, ahogy a gyereknek játszol és ő ezt befogadja – fogalmazott Szűcs-Olcsváry Gellért.

Bábstúdió és bábszínészek kellenek!

– Nagyon nagy a felelősségünk. A pedagógusok is küszködnek ezzel a problémával, mert nem mindegy, hogy milyen előadást nézetnek meg, hogy mi milyen előadást viszünk színre – mondja Nagy Pál színházigazgató. Szerinte egy drámapedagógusokból álló csapat is jól jönne a színházon belül, és egy diákszínjátszó csoport elindításán is gondolkodik a színház. 

– A legegyszerűbb azt mondani, hogy játszatok többet, csináljatok a tizediknek, az 5-8-nak, a 6-7. osztálynak, stb. Csakhogy nem csak az energiánk, a pénz is véges, az emberi erőforrás is, nincs elég színészünk hozzá. Ez lesz a legfontosabb lépés, hogy a bábszínész állományunkat bővítsük. És nem beszéltünk még a díszlettervezőkről, a besegítőkről, tőlük tud még szebbé és eladhatóbbá válni az előadás – mondja a színházigazgató.

Száz méter aszfalt vagy három bábelőadás? 

Az egyik legfontosabb elképzelés viszont az lenne, – amellett, hogy a humánerőforrás problémát is meg kell oldaniuk – hogy külön játszóhelye legyen a bábműhelynek. Egy 50-60 férőhelyes bábstúdiót szeretnének, ahol dolgozni tudnának.

Tervek már vannak, a tűzoltóság engedélyeztetése lehet, hogy akadályt fog jelenteni – utalt rá sejtelmesen az igazgató, hogy már kinézték a helyet a bábműhelynek. Kérdésre végül elárulta, az Udvarhelyi Fiatal Fórum udvarán, a “régi diszkó” termét szeretnék bábstúdiónak használni, de multifunkcionális közösségi térben gondolkodnak, lehetne ez az udvarhelyi együttesek próbaterme is, amellett, hogy a bábműhely főhadiszállása. 

– Zajlanak az egyeztetések, kijáratot kell biztosítani, nem a városé a telek, bővíteni kell a kijáratot, noha háromféle menekülési útvonal van. Ezek mind olyan dolgok, amelyek megoldásra várnak, de én azt is látom, hogy erre valamennyi pénzt is tudnánk elkülöníteni – mondta el Nagy Pál, hozzátéve, itt jön a városvezetés szerepe. Azért fontos, hogy az alpolgármester is itt legyen, hogy tudjon lobbizni és tolmácsolja a kéréseket az önkormányzati képviselőknek is.

– Nem biztos, hogy megértik, de egyetlen esélyünk, hogy esetleg gyakorló szülők, és érzik, hogy a bábműhelyre szükség van. Ha csak arra hagyatkoznánk, hogy a városban az emberek mit mondanak – és én nem akarom lebecsülni őket –, de lehet, hogy ha száz méter aszfaltot és három bábelőadást kellene egymás mellé tenni, akkor simán az aszfalt mellett szavaznának. Nem is kell ide eljussunk, hogy megértsék az emberek, nekünk az a dolgunk, hogy keresztül vigyük, és akkor a létjogosultságát megszolgálja a bábműhely is és a színházi nevelési programjaink is.