Száz évet vártunk erre

Talán az elmúlt száz év legmodernebb országalapítási ünnepélyén vagyunk túl.

Már augusztus 20-a délutánján is úgy nézett ki, tele van a Márton Áron tér. Estére ki is csordult a nép és a hangulat belőle. De lássuk, hogy jutottunk el idáig.

A lezárt főtér és a színpadállítás láttán még kevesen gondolták, hogy a kedd délutáni kikapcsolódás helyett meghatott sírás meg vastaps fogja betölteni a mi kis városunk szívét.

Ahogy lement a nap, és a rekkenő hőség kezdett odébbállni, úgy jelentek meg az emberek is.

Az előző évek gyakorlatától eltérően idén a színpadot lezárták, s így nem lófrálhattak körülötte a gyerekek.

Volt, aki csak hunyorgott azon, hogy tudtak ilyen szép menyecskét összeszedni.

De akkor nézett mindenki csak nagyot, mikor meglátta, hogy táncol.

A szertartás sem maradt el: az ünnepi beszédek után az egyháziak megszentelték a kenyeret.

Amit a székely himnusz eléneklése után majd szétosztanak a rászorulók közt.

Egy kisebb szünet után kezdődött a következő műsorszám, az est egyik fénypontja: megszólalt a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekara.

Volt itt minden a rocktól egészen a könnyfakasztó dalokig, hang- és fényárban úszott az egész Patkó.

Voltak, akik kővé dermedtek, mikor meghallották kedvenc dalukat más hangszerelésben.

Ilyen zenék mellett még a gyereket is nehéz volt összeszedni, és hazavinni aludni.

A kenyerek is kibújtak a lepel alól, hogy jobban halljanak.

Néhány bátor ember pedig rács mögé került, hogy jobban láthassa az előadást.

Ami megjáratta velünk a mennyet és a poklot.

Majd a tervezettnél kicsit korábban, de megkezdődött, amire mindenki várt.

Eldurrantak a tűzijátékok, beborították az eget meg a teret.

Egyszerre két helyen is lehetett nézni a műsort, csak győzze az ember kapkodni a fejét.

A végére még egy kis elégedetlenség is lett a nagy jóságban, biztonsági okok miatt nem engedték tovább a tömeget, így lemaradtak a tévében közvetített magyarországi tűzijátékról.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok