Száz év, száz kilométer

A centenáriumi év alkalmából azt ígérte a kormány és az útügyi vállalat (CNAIR), hogy legalább száz kilométer autópályát adnak át idén Romániában, de az év végéhez közeledve egyre inkább bebizonyosodik, hogy hiú ábrándról van szó. A kormányfő december elején azt mondta: ha nem teljesül a terv, akkor az igazgatónak mennie kell a CNAIR éléről – emlékeztet a foter.ro.

Valójában az ígért kilométerek alig több mint felét, szám szerint hatvanat sikerült átadni, azok is többéves késéssel valósultak meg. A Szászsebes–Torda sztrádából átadták a 3-as és a 4-es szakaszt, összesen 28,7 kilométert, idén júliusban (2016 helyett). Az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszát pedig szeptember végén adták át, miután elkészült az „elfelejtett‟ Szamos-híd. Radnót és Nyárádtő között újabb 13,7 kilométeres szakasz készült el – legalább három éves késéssel – december közepén.

A száz kilométer akkor jött volna össze, ha elkészül az A1-es jelzésű autópálya Lugos és Déva közötti 3-as és 4-es szakasza, amely újabb 43,2 kilométert jelentett volna, de annak átadását jövőre halasztották, egy földcsuszamlás miatt. Ennek a szakasznak is 2016-ra kellett volna elkészülnie.