Bőrillat, varrógépek és furcsa eszközök mellett beszélgetünk Zsuzsa műhelyében, miközben Linda, a világ legkedvesebb kutyája telepedik a lábunkhoz hallgatózni.

PÁL EDIT ÉVA és SIMÓ VERONIKA fotói

A szombatfalvi táskás szentélyben egyik polcon a feldolgozásra váró rengeteg bőr, a másikon néhány kész alkotás. Különböző formában, méretben és színben, de a fekete a domináns. Nem a gyászos, szomorú fekete, hanem a kifinomult, elegáns, ugyanakkor laza, nőies fekete.

Zsuzsa bőrtáskái a végletekig letisztultak, átgondoltak, egyszerű formájúak. És mindössze két év alatt jutott el idáig, két éve kezdett bőrből alkotni. „Még mindig az elején vagyok, de már nagyon más, mint amikor kezdtem” – mondja.

Kolozsváron dizájnt tanult, a táskavarrás lett – szerinte véletlenül – a mesteris projektje.

„Valami olyant akartam, amit én is elő tudok állítani, pont táskára volt szükségem, elkezdtem ezzel foglalkozni. A varrás mindig közel állt hozzám, kísérleteztem az anyagokkal, eljutottam a bőrig, és nagyon megtetszett. Szeretem mint anyagot, a tapintását, amit ki lehet hozni belőle. Szeretem a bőrt megvarrni, lecsiszolni a szélét, hogy ne legyen érdes. Szeretem, amit a bőrből lehet alkotni.”

Lassan születik a jó bőr

Amit a mesterségről tud, azt mind maga szerezte, internetről, innen-onnan gyűjtögetve az információt.

„Külföldön az iparművészeti egyetemen megtanítják először a mesterséget, utána tervezhetsz. Ezzel szemben nekünk megtanították, hogy tervezhetsz, majd oldd meg valahogy a használhatóságot. Aztán rájössz, hogy nem olyan egyszerű valamit elkészíteni. De aki keres, az talál, engem ez érdekelt, és valahogy találkoztam ezekkel a dolgokkal. Egy hosszas keresési folyamat volt ez, a mai napig nagyon sokat kell tanulnom, de már könnyebb.”

A különböző vastagságú, tapintású és funkciójú bőrfajták között már gond nélkül eligazodik, furcsa eszközöket használ nagy magabiztossággal, lyukasztó, csiszoló, csíptető, kapcsoló és még ki tudja mi dolgozik Zsuzsa keze alatt, amíg egy táska megszületik.

Egy meglévő prototípusnak is legalább két nap kell, hogy elkészüljön. Zsuzsa, bár nem tartja magát maximalistának, nagyon odafigyel a részletekre, a pontos illesztésekre.

Ha pedig egy új táskaötlet kidolgozásán bütyköl, akkor az bármeddig eltarthat. Az elképzelést papírból makettezi először, majd szabásmintát készít, utána jön az igazi munka, már élesben, bőrből.

Ha papírból sikerült elkészíteni, az már egy nagy eredmény – mondja. Előre ki kell gondolnom, hogy hova kerül a kézi fogantyúja, hova kerülnek zsebek, mit kell először felhelyezni, a mágneseket, cipzárakat mikor lehet beletenni, külső-belső rétegeket időben összeilleszteni.

A kezem a negyedik varrógépem

– mosolyog, s mutatja, hogyan illeszti és varrja táska alakúvá a kiszabott bőrdarabot. Ez már az utolsó lépés.

„Nagyon sok prototípus elkészül, amíg a végleges formáját megkapom. Egy csomó szempontot az elején nem tudok. Elkészítem papírból, kísérletezek az arányokkal, megvarrom bőrből, kipróbálom, és akkor kiderül, hogy mi nem stimmel. Most már vannak dolgok, amiket előre látok, ha nem fog működni, de vannak olyanok is, amiket előre nem tud az ember. Amíg kikísérletezem, addig meg kell varrnom egy pár darabot.”

A vásárlók visszajelzései is alakítják a táskákat, így került például cipzár, rejtett zseb vagy kulcstartó egyes modellekre. A fő szempont, hogy a viselőjének kényelmes legyen, kellően puha vagy kemény, biztonságos és időtálló.

– Arra figyeltem oda ennél a belső zsebnél, hogy beleférjen egy A4-es papír, és ezen kívül van egy kisebb zsebe is. Szerintem praktikus, ha a tér elválasztódik egy táskában. Formailag nem olyan nagy, hogy sok minden elférjen, de ami lényeges, az belefér – mutatja a készülőfélben lévő darabot. Egy másikról pedig elárulja, hogy minimális varrással készült a teljes egyszerűség jegyében.

„Mágnessel csukódik, nem varrtam le a szélét, hogy maradjon meg a sík forma. Pihenjen meg rajta a szem, ez a célom.”

Csak a lényeg

A Szász Zsuzsa-táskák szándékosan nem túl nagyok, hogy a használójuk ne cipeljen fölösleges terhet, semmilyen értelemben. Szó szerint megkönnyíti az életet.

„Ahogy az idő telik, próbálok szelektálni mindenféle szempontból. Tárgyak között, amik körülvesznek, tevékenységek, amikkel foglalkozom. Szeretem ebben a nagy zűrzavarban a letisztult formákat, keresem azokat a helyzeteket, tárgyakat, ami kellemes a szemnek is. A táskatervezésben azért jutottam el ide, mert gyakori, hogy az emberek egy csomó mindent begyömöszölnek a táskába, olyan dolgokat is, ami fölösleges. Szerintem amikor valaki megszabadul a fölösleges tehertől a vállán, akkor megnyugszik. Mindig keresem ezt a nyugodt állapotot. Számomra ezek a táskák ezt jelentik. Kiszűrni a fölöslegeset, megtartani a lényegeset. Nem szeretek gyűjtögetni, inkább szelektálok a ruhatáramban, a használati tárgyaim között is.”

A filozófia másokra is jó hatással volt – meséli Zsuzsa – egyik vásárlója, aki hajlamos volt mindent bedobálni korábbi szatyraiba, azt mondta: ebben a táskában rendet kell tartani, mert ez olyan. Igaz, a belső kialakítás is sokat segít abban, hogy ne egy feneketlen zsákban kotorásszon az ember lánya, vagy fia.

Nem zár keretek közé

Az egyszerűség a védjegyévé is vált az udvarhelyi lánynak, a táskáit bárhol ki lehet szúrni a tömegből, annyira sajátosak.

– A fekete szín is az egyszerűség miatt van – magyarázza Zsuzsa – önmagában elegáns szín, de sportos is tud lenni, nem zár keretek közé. Keresem a szürkét is, most már a burgundi is szóba jöhet. Mivel a táskák nagy része elegánsabb, jól illik a fekete szín hozzájuk. Szeretem az egyszerű, szögletes formákat, a függőleges, vízszintes vonalakat, az egyszerűségre törekszem, hogy ne legyenek fölösleges dekorációs elemek. De ahhoz, hogy praktikus maradjon, nagyon át kell gondolni a tervezést.

A férfiak is felfedezték maguknak a letisztult stílust, többször megkérdezték már Zsuzsától, hogy női vagy férfi táskákat készít, mert nehéz eldönteni a formák alapján. Általában a határozott, karakteres nők vásárolják a termékeit, bár a nőiesség nem csak a magassarkút jelenti, úgy is lehet valami nőies, hogy nem díszes – hangsúlyozza a dizájner. Jó hír, hogy Zsuzsa férfiaknak is varr, nem csak táskát, pénztárcát is. Formabontó, de praktikus darabokat, akkorákat, amibe épp elfér a lényeg: a pénz és a papírok.

Amerikától Izlandig

Apropó, pénz: úgy tűnik, a környéken még nincs elég belőle ahhoz, hogy bárki megengedhessen magának egy jó minőségű kézzel készített táskát, a megrendelések többsége ugyanis Kolozsvárról érkezik, de újabban Bukarestben is felfedezték az udvarhelyi alkotót, hamarosan dizájvásárra megy a fővárosba. Van olyan Szász Zsuzsa-táska, amelyik Izlandra utazott, sőt, Amerikában is viselik a keze munkáját.

– Ahol nagyobbak a fizetések, más az életforma, ott az emberek inkább áldoznak erre – mondja – kritikusabban néznek a dolgokra itt, de ez valahol érthető. Én is másképp néznék az ilyen termékekre, ha nem tudnám, hogy mi van mögötte.

Annak ellenére, hogy egy nagyobb városban nagyobb lenne a piac is, Zsuzsa azt mondja, nem szeretne emiatt elköltözni, máshol sem lenne könnyebb: „Szeretek eljárni itthonról, de itt vagyok itthon.”

Egyelőre nem lehet megélni ebből a munkából, de reméli, hogy idővel sikerül. A gyártósoron készült tömegtermékekkel nem tudja, de nem is szándéka felvenni a versenyt. Minőségre és a tartósságra törekszik a szédületesen gyors divatrohamban.

„Úgy gondolom, hogy megvan az értéke önmagában annak, hogy ez kézzel készült. Már kezd kialakulni az a közönség, aki ezeket a termékeket keresi. Persze még kicsi a piaca, de már keresi néhány ember az újdonságokat, meg a különlegesebb darabokat, úgyhogy van remény. Egyelőre nagyon sokat fektetek vissza, drága a tanulólecke. Meg a bőr sem olcsó anyag.”

Az alapanyag egyébként a vidombáki bőrgyárból származik, többnyire marhabőr. Amikor beérkezik a gyárba, úgy néz ki, mint egy darab rongy – meséli Zsuzsa, akinek egyszer megmutatták a feldolgozás fázisait. A gyártás során elmetszik a bőr különböző rétegeit, vegyi folyamatoknak vetik alá, cserzik, szárítják, préselik, festik.

Bátorítás kell

Azért is drága a tanulólecke, mert nem elég elkészíteni valamit, tudni kell eladni is, reklámozni, a célközönséget elérni – sorolja a lány a kézművesek feladatait.

„Egyedül dolgozom még, kevés vagyok minden szerepre, lassan fejlődök, de nagyon hosszú az út, amíg ebből egy stabil megélhetési forma lesz. Nagyon sokat visszafektetek kurzusokra, anyagokra, eszközökre.”

Egy weboldal is tervben van, ahol feltüntetné a termékek méreteit és árait, megkönnyítené a vásárlók dolgát.

A műhelymunka magányos sport – egyelőre legalábbis, és megvannak a nehézségei. Nagy a konkurencia, fontos, hogy a termék megállja a helyét a piacon, jövedelmező is legyen a termelés.

„Nagyon fontos hinni abban, amit csinálunk. De van, amikor nekem is bátorítás kell” – vallja be Zsuzsa.

Szerinte az a fontos, hogy a saját munkájával szemben is kritikus tudjon maradni az ember, de ne adja fel, amikor akadállyal találkozik. Be kell ismerni, hogy mi nem jó, és azon változtatni – mondja.

„Az az érdekes, hogy mióta a bőrökkel dolgozom, valahogy az életem is e köré szövődött. Mindenben az egyszerűséget keresem. Rájöttem, hogy milyen jó a fölöslegeset kiszűrni az életedből. Például a szobámból minden fölöslegeset kipakoltam, egy ágyam van, egy szekrényem, könyvespolcom és néhány virág. A takarítás is maximum fél óra alatt lejár. És ebben benne van az ablakpucolás. Jó ebben a nagy káoszban rendben lenni, fejben is” – mondja ezt olyan egyszerűen és természetesen, hogy nekem is kedvem támad kipakolni a szekrényt.