Székely Róbert a csíksomlyói romatelepen. Fotók: Márkos Tamás

Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat csíkszeredai kirendeltségének vezetője arra a legbüszkébb, hogy még gyerekként került a szervezethez, ahol immár 24 éve önkénteskedik. A 2021-es tűzvész kapcsán kerültek szorosabb kapcsolatba a csíksomlyói roma közösséggel, korszerű foglalkoztatóközpontjuk pedig 2023 nyarán készült el a telep közvetlen szomszédságában, a Somlyó utca 35. szám alatt.

Elsődleges céljaik közé tartozik a Máltai Szeretetszolgálat jelmondatát követve – a hit megőrzése és a rászorulók felkarolása – hosszú távon jelen lenni a roma közösség életében, megcélozni a közösségi ház tevékenységeivel a roma családokat és a csíkszeredai többségi közösséget egyaránt, továbbá segíteni az együttélést. Székely Róberttel a Máltai Szeretetszolgálat Somlyó utcai épületében Márkos Tamás fotóriporter, önkéntes beszélgetett.

Kiemelkedik a tevékenységetekből, hogy hosszú távon, nem években, hanem évtizedekben gondolkodtok. Miért látjátok ezt szükségesnek a somlyói roma közösség esetében?

Amikor sikerült lépni egyet a csíkszeredai Máltai Szeretetszolgálat életében és sikerült megvásárolni a területet a somlyói közösség szomszédságában, akkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy jelen szeretnénk lenni az életükben. Nem egy-két éves programról beszélünk, hanem évtizedekről, tíz, húsz, akár harminc évről is.

Szerencsére találtunk olyan finanszírozót, adományozót, aki ugyanúgy gondolkodik, mint mi, és hosszú távon szeretne együtt dolgozni velünk. Az ő jóindulatából tudtuk megvalósítani és megépíteni ezt a központot, ahol most is vagyunk. Ez nem fog holnap vagy holnapután bezárni, hanem a következő 10-15-20, akár 30 évben is itt lesz, hogy kiszolgálja a csíkszeredai és somlyói többségi, illetve roma közösséget egyaránt.

TŰZPRÓBA

Márkos Tamás fotóriporter Tűzpróba című, roma sorsokat és életképeket bemutató fotósorozatát 2021. december 10. és 2022. január 15. között – Erdély több más városa mellett – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban is kiállították. A sorozat most olyan interjúkkal és portrékkal folytatódik, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a csíksomlyói roma közösség elmúlt éveinek megpróbáltatásaiba és változásaiba. A 2021 januárjában bekövetkezett tűzeset és az azt követő időszak ugyanis olyan fontos társadalmi kérdéseket hozott a felszínre, amelyeknek következtetései és megoldásai nélkülözhetetlenek minden erdélyi közösség számára.

Úgyhogy igen, hosszú távon gondolkodunk, közösséget akarunk építeni. Most nagyon intenzíven dolgozunk azon, hogy ne csak az alkalmazottaink legyenek itt, Csíkszeredában, hanem fiatalokból álló önkéntes bázisunk is legyen. Azt látjuk, hogy elöregedőben van a népesség, Romániában ugyanúgy, mint Európa összes országában, így a gyerekeknek szervezett foglalkozások mellett óriási igény van arra, hogy tevékenységeket szervezzünk az időseknek is.

A rövid távú célunk jelen pillanatban az, hogy a roma közösségben élő gyerekek folyamatos kapcsolatban legyenek magyar és román gyerekekkel egyaránt, ezáltal a kisebbséghez való hozzáállás, a negatív véleményezés pozitívvá alakuljon át. Ez mindkét részről fontos, hiszen a roma közösség is zárkózott, több okból nem igazán akarja befogadni a többségi társadalom tagjait, ugyanakkor a többségi társadalom sem fogadja el a kisebbséget, ebben az esetben a roma közösséget. Úgyhogy két falba ütközünk, és mi vagyunk középen, a Máltai Szeretetszolgálat, aki ezzel tud és akar is dolgozni.

Milyen jellegű beavatkozásaitok, tevékenységeitek vannak itt a közösségben, illetve láttok már valamiféle változást, fejlődést az aktivitásotok nyomán?

Amikor létrejött a központ, sikerült megnyitni és alkalmazottakat találni, akkor az volt az elsődleges cél, hogy a csíksomlyói közösség egyáltalán elfogadja azt, hogy mi jelen vagyunk. Ez a jelen szó talán a legfontosabb, hogy jelen lenni az életükben, a mindennapjaikban, tudatni velük, hogy a kérdéseikkel, a problémáikkal bátran fordulhatnak hozzánk, elérni, hogy úgy jöjjenek ide a kapun belül, hogy bizalommal tudnak hozzánk fordulni.

Ez volt a cél első körben, majd olyan tevékenységeket indítottunk el, amelyek gyakorlatilag az ő igényeikre felelnek, kezdve ott, hogy a gyerekeknek oktatási-tanítási programokat vezettünk be.

Tipegő csoportot is indítottunk, ahol a legkisebbeknek – egyévestől három-négy éves korig – tanítunk mondókákat, de nyitott az anyukák számára is, hogy ők is megtanulják a mondókákat, énekeket, amelyeket egyszerűen énekelhetnek otthon is, ezáltal a gyermekek akaratlanul is fejlődnek.

Erre a foglalkozásra azért volt szükség, mert a telepen élő édesanyák egyszerűen nem tanulták ezt a fajta korai fejlesztést, nem tanították nekik soha. Most viszont már látszik az eredmény, a gyerekek mondókáznak, hamarabb kezdenek el beszélni, másképp formálják a szavakat. Ezek nagyon-nagyon érdekes dolgok, talán itt, ezzel a korai fejlesztéssel látszik a leginkább és a leggyorsabban a munkánk eredménye.

Ezen felül van egy kis előadócsoportunk, amely több sikeres előadáson van már túl. Ez mind-mind annak az eredménye, hogy el- és befogadtak minket, bizalommal fordulnak hozzánk, ugyanakkor bizalommal engedik a gyerekeiket is a központunkba, a tevékenységeinkre. A legnagyobb eredmény, hogy megtörtént az a lépés, hogy bíznak bennünk. Ez után a lépés után pedig szinte bármilyen kéréssel fordulhatunk hozzájuk, mert tudják, hogy a jót akarjuk nekik, a javukat akarjuk, azt, hogy fejlődjenek.

Eredmények tekintetében nem lehet és nem is akarok számszerűsíteni. A jelenlét-módszertan, amit mi is követünk és alkalmazunk, nem mérhető egy-két éves időszak alatt. Akkor mérhető, amikor bekerül valaki a programba, végig tudjuk vezetni egészen addig, amíg végez az iskolával például, mert akkor van konkrét eredménye. Tudjuk azt, hogy ő tudatosan járt iskolába, tudatosan készült, tanult, készült a következő napi iskolai tananyagból, mert tudta, hogy ez hosszú távon neki eredményeket fog hozni.

Kicsit visszatérnék arra, hogy kiskorban, egy-két évesen mennyire fontos a korai fejlődés szempontjából az, hogy a szülők ideálisan foglalkozzanak a gyermekkel, akár mondókák, énekek által. Két évvel ezelőtt beszélgettem néhány tanárral arról, hogy amikor a kisgyerekek a telepről hozzájuk kerülnek, mivel nincs meg ez a fajta megalapozás számukra, az első két-három év arról szól, hogy megpróbálják felzárkóztatni a kicsiket, hogy a valós tanítás elkezdődhessen.

Romániában nagyon sokáig nem volt kötelező az óvodai oktatás, amit így nagyon sokan át is léptek, nem érdekelte őket igazából, hiszen attól függetlenül, hogy a gyermek járt-e óvodába vagy sem, a család megkapta a gyermeksegélyt. 

Azt vettük észre – nem csak a csíksomlyói közösségben, hanem más közösségekben is, ahol a Máltai Szeretetszolgálat dolgozik az ország különböző részein –, hogy óriási mínusszal, óriási hátránnyal indulnak azok a gyerekek, akiknek nem volt otthoni környezetben része olyan fejlesztő tevékenységekben, mint a mondókázás, az éneklés, a szavak helyes megformálásának elsajátítása. Ezért is volt szükség a tipegő csoport foglalkozásaira.

Visszaigazolódik, hogy fontos ez a tevékenység, mert a tanítók, az oktatók részéről is kapunk visszajelzéseket arra vonatkozóan, hogy az a gyerek, aki részt vett ezekben a csoportokban, teljesen más felkészültséggel indul neki az életnek. Az itteni féléves munka bepótol abba a kétéves munkába, amit a tanító, oktató kell hozzátegyen azért, hogy azonos szintre kerüljenek a gyerekek, amikor egy közösségbe kerülnek. Azt gondolom, ez is jó lépés afelé, hogy ez a lemaradás vagy elzárkózás picit oldódjon és a falak elkezdjenek lebontódni.

Itt mindenki otthon van

A Máltai Szeretetszolgálat több éve dolgozik roma közösségekkel, így van egyfajta tapasztalatunk arra vonatkozóan, hogyan reagál a többségi társadalom a munkánkra, hogyan értékeli – pozitív vagy negatív értelemben.

Nagyon nehéz volt az első időszakban, amikor idekerültünk, mert senki nem értette, miért vettünk ilyen helyen házat, amit nem lehet eladni, nem lehet értékesíteni, hiszen a somlyói közösség tagjai – tetszik, nem tetszik – zajosak, néha mocskosak, néha szemetelnek, mondhatni nem kellemes a környezet. Szóval megvettük rögtön a szomszédságukban a telket, mire mindenki felháborodott, hogy mi lesz itt, biztos lakásokat építünk, biztos még többen jönnek, az eddigi helyzet romlani és rosszabbodni fog.

SEGÍTS, HOGY LEHESSEN JÁTSZÓTERÜK!

Ha segítenél valóra váltani a csíksomlyói romatelep gyermekeinek álmát és hozzájárulnál, hogy megépülhessen a játszóterük, várjuk adományodat a Máltai Szeretetszolgálat számlaszámára: RO52 BACX 0000 0030 2688 9037 (számlatulajdonos: Asociatia Serviciul de Ajutor Maltez in Romania Sucursala Miercurea Ciuc). Utalásnál a megjegyzésben kérjük feltüntetni: játszótér.

A szomszédokkal volt a legnagyobb problémánk. Nagyon nehéz volt meggyőzni őket arról, hogy azért jöttünk ide, hogy ezen az áldatlan állapoton javítsuk, hogy segítsünk megértetni  mind a somlyói roma közösséggel, mind a somlyói többségi társadalommal, hogy itt együttélésről van szó. Itt mindenki otthon van, mindenki otthonának érzi ezt a helyet, Somlyót, itt született, itt nevelte a gyerekeit és itt van otthon. Fontos volt megértetni a többségi társadalom tagjaival, hogy nem rosszat akarunk, hanem jót.

Az a célunk, hogy kevesebb legyen a szemét, ne legyen olyan erőteljes a hangoskodás, hogy a civilizáció közelebb kerüljön a roma közösséghez. Olyan tevékenységeket szerettünk volna és hoztunk is be, amelyek elősegítik, hogy az együttélés könnyebb és jobb legyen.

A roma közösség részéről szintén ellenkezéssel találkoztunk: miért jövünk mi ide, mit akarunk itt, miért nem hagyjuk őket élni, miért nem hagyunk nekik békét? Ugyanazt a választ adtuk nekik is: nem akarunk beleszólni az életükbe, nem akarjuk (újra) feltalálni a spanyolviaszt, csak azt szeretnénk, hogy ez a két közösség kerüljön egymáshoz közelebb, abból a sok ellenszenvből, abból a sok negatív gondolatból, ami az emberekben felgyűlt sok-sok év alatt, bontsunk le és segítsük az együttélést.

Vannak olyan programjaitok, amelyekkel lehetőséget biztosítotok a közösség tagjainak életszínvonaluk javítására? Értem ezalatt például, hogy lehetőség az érettségi megszerzésére, szakiskola elvégzésére, jogosítvány megszerzésére, illetve különféle tanfolyamok, támogatott foglalkoztatások elvégzésére. Ez beletartozik a munkakörötökbe?

Amikor a Máltai Szeretetszolgálat elkezdett Somlyón dolgozni, a cél alapvetően az volt, hogy gyerekközpontú intézmény, illetve központ jöjjön létre, ahol a gyerekekkel és az anyákkal tudunk dolgozni. Azt láttuk az évek során – és a magyarországi kollégák is ebben erősítettek meg –, hogy az anyukák és a gyermekek azok, akik érdemben tudják a közösséget mozgatni, lelkesíteni és erőt adni a fejlődéshez. Akármennyire is úgy tűnik kívülről, hogy a roma közösségekben a férfiak a dominánsak és ők vezetnek, a házon belül, amikor az ajtó becsukódik, valójában a nő van otthon vezető szerepben.

Ezért nagyon fontos, hogy a közösségek női tagjaival dolgozzunk. Van egy programunk – Somlyón még nem működik, Sepsiszentgyörgyön viszont már igen –, a Nő mint esély nevet viselő program, amely teljes mértékben a nők felé irányul, a nőkről szól, az ő erősségeiknek a kiemelését, felszínre hozását célozza meg azért, hogy a közösségben láthatóvá váljon a nők valós szerepe. Ez a cél itt, Somlyón is, hogy kiemeljük a nőket, mint a közösség fontos szereplőit.

A Máltai Szeretetszolgálat által a somlyói telepen működtetett programok jelenleg elsősorban a gyerekek oktatására helyezik a hangsúlyt, a cél az, hogy továbbtanuljanak, akár érettségizzenek vagy legalább szakdiplomát szerezzenek, szakvizsgát tegyenek le, hiszen ez kell a munkaerőpiacra, ezek nélkül nem fognak tudni elhelyezkedni.

Foglalkozunk az egyévesektől egészen a 18 évesekig, de alapvetően a nagyobb tömeg, amely bejár a Máltai Szeretetszolgálat központjába, az az öt-nyolcas korosztály, akikkel fontos megértetnünk a továbbtanulás és szakdiploma megszerzésének jelentőségét.

Látjuk, hogy képesek ezek a gyerekek arra, hogy továbbtanuljanak, csak kell nekik a megfelelő bátorítás, szükséges nekik a megfelelő háttér. Az történik ugyanis, hogy a gyermekek nyolcadik osztályig általában olyan iskolában, közegben tanulnak, ahová csak roma közösségek tagjai járnak, ezáltal szintén egyfajta szegregátum alakul ki. Kilencedik osztálytól viszont már muszáj beilleszkedniük a többségi közösségbe is, mi pedig azon dolgozunk, hogy megmutassuk nekik, képesek helytállni.

Csupán egy támogató kéz kell, amely azt tudja mondani: gyere, fiam, megfogom a kezed, nem engedlek el, biztos, hogy képes vagy rá, együtt meg tudjuk csinálni. Ez a kéz pedig ebben az esetben a Máltai Szeretetszolgálat munkaközössége – megfogjuk a kezüket és ott tudunk lenni mellettük, elmegyünk velük beiratkozni az iskolába a szülőkkel együtt. Mi vagyunk azok a bátorító kezek vagy éppen falak, hátterek, pajzsok, amelyek meg tudják védeni őket, amelyek biztatni tudják őket, hogy ők is képesek erre.

Van egy pályázatunk egy svájci egyesülettel közösen, amely felnőtteknek nyújtana szakoktatást két-három hónapos elméleti és gyakorlati képzéssel, egyelőre olyan ágazatokban, mint a zöldövezet-karbantartás, a fakitermelés, az építkezés és belsőépítkezés, valamint az ácsmunka. Reméljük, hogy mindez 2025 január-februárjában elindul, és akkor majd tudunk számokról is beszélni, elmondhatjuk, hogy 10-20 embernek képzést biztosítottunk, valamint diplomát adtunk a kezébe, amellyel el tud helyezkedni.

Mindennek meg kell legyen a folyamata, meg kell legyen az ideje. Az almát sem zölden esszük meg, hanem pirosan, megvárjuk, míg megérik. Úgyhogy mi ezen dolgozunk, hogy mindez megérjen, ezek az ötletek, és úgy érjenek meg, hogy elfogadja a közösség, hogy neki ez jó.

Fejleszteni, segíteni, előre vinni a közösséget

Elkezdtünk azon is dolgozni, hogy a somlyói többségi közösség is próbáljon meg nyitni a roma közösség felé. Ez a központ, ami itt épült, nemcsak a somlyói romák, hanem minden somlyói lakos számára jött létre. Elindítottunk olyan tevékenységeket, folyamatokat, amelyek első körben az időseket célozzák meg: idős klubot indítottunk, ahol heti rendszerességgel van találkozó, kézműves tevékenység, felolvasókör vagy egyszerű teázás, beszélgetés.

A lényeg az, hogy az idősek jöjjenek be, legyenek itt, érezzék magukat jól, érezzék magukat otthon ebben az intézményben, ahol elkerülhetetlenül találkozni fognak a telepen élő gyerekekkel, találkozni fognak a roma közösség tagjaival, és létrejön egyfajta kapcsolódási pont. Már látszanak a pozitív hatások a roma gyerekek és a felnőttek esetében is, nem annyira hangosak, nem annyira indulatosak, mint amilyenek voltak akár, ez pedig kedvezően hathat arra, hogy a két közösség találkozni tudjon.

Ezen dolgozunk, hogy legyen rendszeres program a somlyói idősek számára. Induljon el egyfajta kommunikáció, egyfajta hírvivés, hogy van ez a helyszín, itt lehet találkozni, itt lehet programot szervezni, itt szívesen látnak minket, lehet jönni ötletekkel. A cél, hogy az emberek lássák: a Máltai Szeretetszolgálat itt van Somlyón, nyitottak vagyunk arra, hogy a közösséget fejlesszük, segítsük és előre vigyük.

A telepen többen is panaszkodtak a konténerházak állapota miatt. Hogyan látod ezeknek a hatékonyságát?

A hosszú távú cél az volt – illetve jelen pillanatban is az –, hogy a somlyói közösség tagjainak jobb lakhatási körülményeket biztosítsunk. A lakhatás tekintetében léptünk egy nagyobbat előre: próbáltunk segíteni a közösségnek, így annak a huszonkét családnak, akiknek 2021-ben leégett a háza, lehetőséget biztosítottunk, pontosabban lakókonténereket hoztunk létre.

A lakókonténereket egyszerű konténerekből alakítottuk át, közművesítettük őket, beszélünk itt a víz, a villany, a kanalizálás bevezetéséről, amely által jobb lakhatást, jobb életkörülményt biztosítottunk a családok számára. A konténerekben van meleg víz, van tisztálkodási lehetőség, van mellékhelyiség házon belül – ami korábban nem volt –, mindezt a Máltai Szeretetszolgálat a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatallal közösen hozta létre.

A további cél – ugyancsak a polgármesteri hivatallal közösen –, hogy ezek a családok megtapasztalják, milyen lehetőségeket biztosít számukra a jobb lakhatási körülmény, hogy mekkora kontrasztot tud eredményezni az életvitelükben. A lényeg az, hogy érezzék: van több, van lehetőség, akarjanak többet, mi pedig ott vagyunk mellettük és segítünk nekik továbblépni ebből a közösségi körülményből.

Amikor elindítottuk ezt a folyamatot, úgy tűnt, hogy a konténerek sokkal jobb körülményeket tudnak biztosítani, mint azok a házak, amelyekben nincs víz, nincs mellékhelyiség, nincs fürdőszoba. Beigazolódott, hogy valóban jobb, ugyanakkor tudjuk mindannyian, hogy vannak hátrányai is ezeknek a konténereknek, mint például a penészedés vagy a szigetelés hiánya.

Lépcsőzetesen szerettük volna felépíteni a folyamatot: azon dolgozunk, hogy munkahelyet találjunk és stabil jövedelmet generáljunk a konténerekben élő családok számára, akik így idővel bérelni vagy akár vásárolni tudnak lakást, házat, el tudnak innen költözni. A konténerek így felszabadulnak, azok a családok pedig, akiknek a házai lakhatatlanok és veszélyesek, beköltözhetnek, szintén munkahelyet biztosítunk és stabil jövedelmet generálunk nekik, majd ők is elköltözhetnek, és így tovább.

Munkahely, lakhatás és oktatás

– a három alapelem, amivel a legtöbbet kell foglalkoznunk. Ha a munkahelyet és a stabil jövedelmet ki tudjuk generálni, akkor már a gyerekek tiszta körülmények között élhetnek, tisztán és tiszta ruhában tudnak iskolába menni, másképp fogadják őket a közösségben, másképp tudnak megnyilvánulni, jobban tudnak tanulni, jobban tudnak figyelni, ezáltal az oktatás is fejlődik. Arra törekszünk, hogy ez a három – a munkahely, a lakhatás és az oktatás – folyamatosan egymással párhuzamosan haladjon.  

Tény, hogy a Máltai Szeretetszolgálatnak is limitáltak a lehetőségei, hiszen adományokból, támogatásokból, szponzorokból él és tartja fenn magát, pályázatokat próbálunk lehívni, tehát nem stabil jövedelemforrással dolgozunk. Viszont limitált körülmények között is, amit tudunk és amit a Jóisten enged, azzal biztos, hogy itt leszünk a somlyói közösség mellett, számíthatnak ránk ma, holnap és holnapután is.