Fotó: GÁL ELŐD
Bő három hónappal ezelőtt iktatták be Szakács-Paál Istvánt, Székelyudvarhely új RMDSZ-es polgármesterét, miután a június 9-i választásokon fölényesen hagyta le ellenfeleit: Gálfi Árpád és Ember Attila polgármesterjelölteket.
Úgy gondoltuk, ennyi idő talán elég arra, hogy érdemben tudjon válaszolni a következő kérdésekre:
- mi hiányzik neki az inkubátorház vezetőjeként eltöltött időszakból,
- mennyire más az új szerepköre,
- mit tanult a városról az utóbbi három-négy hónapban,
- melyik beruházásokra fókuszálnak,
- mi vár a polgármesteri hivatal apparátusára,
- milyen embernek vallja magát,
- mit gondol a területi szövetség hierarchiájában elfoglalt helyéről?
Az inkubátorházból a polgármesteri székbe
Mi hiányzik az inkubátorház vezetőjeként eltöltött időszakból?
Néha nagyon sok minden, néha csak kevés dolog, de mindig hiányzik valami. Nyilván kötődöm érzelmileg az inkubátorházhoz, illetve az ott levő emberekhez és a kollégákhoz.
Egyszerűbb életem volt ott, olyan szegmenssel dolgoztam együtt, illetve olyan célcsoportért dolgoztunk, akikkel egy kicsit jobban tudok azonosulni, – mondom én ezt így három-négy hónap önkormányzati tapasztalat után – motivált emberekkel, akik mindenképpen fejlődni akartak, akik munkaidőn túl is dolgozni akartak, akik túlvállalták magukat adott esetben. Ott azt láttam, hogy olyan közösségek alakulnak, akik egy célért küzdenek, attól függetlenül, hogy ők éppen munkaadók vagy munkavállalók.
Ezt a fajta mentalitást itt a hivatalban még hiányolom, vagy nem feltétlenül tapasztaltam meg. Azt érzem, hogy egy picit kényelmesebbek itt az emberek, leszámítva 10-15 olyan vezetőt, akiken azt látom, hogy nagyon sokat dolgoznak. Roppant igazságtalannak tartom azt a helyzetet, hogy ebben a nagy munkaközösségben egy pár embernél a munkatempó rettentően alacsony, mások viszont tényleg annyit dolgoznak, hogy alig bírják.
Szerintem ez is az egyik fő célunk kell, hogy legyen – és ez egy belső cél, ezt nem lehet eladni a külvilágnak –, hogy beazonosítsuk ezeket az embereket és munkára fogjuk. Ha nem akarnak dolgozni, akkor nyilván kell hozni egy következő lépést.
Az inkubátorházban – ilyen szempontból – szerzett tapasztalataidat szeretnéd áthozni?
Nem is a tapasztalatokat mondanám. Szeretném, hogyha akkora bizalmam lenne az itteni csapatban is, mint amekkora bizalmam volt az inkubátorház csapatában.
Mennyiben más ez az új szerepkör?
Sokkal másabb, mint amire gondoltam. Az ember akaratlanul is helyzetekbe keveredik és ezt kell tudni kezelni. A politikai szerepvállalás miatt nagyon gyanakvóak az emberek, feltételeznek, bonyolítanak dolgokat, olyanokat, amik egyébként rém egyszerűek. Valamiért szeretünk mindig valaminek egy hátsó szándékot tulajdonítani, ami az én esetemben nem feltétlenül van meg.
Mit tanít a város?
Mi az a három pozitív és három negatív dolog, amit a polgármesterséged alatt tanultál Udvarhelyről?
Pozitív, – és erre nem feltétlenül gondoltam – hogy az embereknek van türelmük, és van egyfajta józan politikai értékelésük. Nagyon féltem attól, hogy noha alig telt el pár hét vagy hónap, az emberek már le fognak támadni, hogy oké, oké, de hát nem ezt ígértétek, vagy még nem látszik semmi az ígéretekből, vagy hogy azt mondják, oké, de ezek régi projektek.
Az emberek azt jól látják, hogy egész egyszerűen nagyon hamar nem tudsz pozitív változást elérni, abból tudsz élni, amit az elődöd neked kikapart. Ezek annyira lassú folyamatok, hogy egyszerűen nem tudsz pár hónap alatt saját megvalósítással büszkélkedni, ami a nagy közösségnek mond majd valamit.
Pozitív tapasztalat volt az is, hogy én azt érzem, jól és nyitottan fogadtak a kollégák a városházán. Ha megnézzük Udvarhelyen a politikai váltásokat, akkor látszik, hogy mindig jött egy szekértábor az illető csapattal, és úgymond kényelembe helyezte magát az ember, mert tudta, hogy van 20-25 ember, akit ő maga hozott. Ők nyilván azonosulnak a célokkal. Az egy másik kérdés, hogy menet közben összemehet-e a tej, de az értékrendjük hasonló volt, a céljuk hasonló volt.
Mi azt mondtuk az RMDSZ csapatával, hogy nem akarunk senkitől megválni, senkit sem bocsátunk el, meg akarjuk ismerni az embereket. Persze, felmerült – mivel ők teljesen más rendszerben kerültek ide –, hogy mennyire és hogyan akarnak velünk együtt dolgozni. Én azt látom, hogy maximális a nyitottság, megpróbálnak a célokhoz azonosulni, amiket mi hoztunk, amiket mi felvállaltunk a kampányban, és akarnak segíteni ezek elérésében.
Az a mentalitás, illetve az a fajta nyitottság, amit én képviselek, vagy az a fajta baráti hangulat még nem tudott átcsöpögni teljesen minden egyes irodába. Arra például kimondottan vigyázok, és felhívtam a figyelmét azoknak a kollégáknak, akik ügyfélszolgálattal is foglalkoznak, hogy szépen kell beszélgetni az emberekkel, nagy türelemmel kell rendelkezni. Az ügyfélközpontúság legyen jelen itt is, akár csak egy magánvállalkozás esetében.
Nem negatív dolog, de azt megtanultam, hogy elképesztően sok a baj, és bár azt hisszük, kicsi a város, ez egy nagy város, amikor bajokról van szó. Baj van a Csereháton, baj van Bethlenfalván, baj van Szombatfalván.
