Szabadlábon Vlad Pascu anyja

Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea

A bukaresti bíróság hétfőn elrendelte Miruna Pascu, a 2 Mai településen két fiatalt megölő 19 éves sofőr, Vlad Pascu édesanyjának előzetes letartóztatásból való szabadlábra helyezését. A következőkben Vlad anyja is bírósági felügyelet alatt állna, akárcsak az apja, Claudiu Pascu, akit fegyver- és lőszerrendszabályok be nem tartásával vádolnak. A döntés nem jogerős, írják az Agerpresen.

Miruna Pascut azzal vádolják, hogy megzsarolt egy lányt (feltételezhetően Vlad barátnőjéről lehet szó). Az ügyészek szerint a nő megfenyegette a fiatalt, hogy kompromittáló információkat és képeket tesz közzé róla, ha együttműködik a vádhatósággal.

Vlad Pascu augusztus 19-én Vama Veche és Május 2 tengerparti üdülővárosok között gázolt el egy fiatalokból álló csoportot: egy fiú és egy lány életét vesztette, hárman megsérültek. Még ezelőtt, a Mercedest vezető veszélyesen közlekedő sofőr miatt már éjfél után értesítették a rendőröket, akik meg is találták őt a kocsijában egy joint, azaz füves cigi és egy Bromazepan nevű gyógyszer „társaságában”. A fiú alkoholtesztje negatív volt, drogtesztet pedig nem végeztek a rendőrök, 4:40-kor elengedték, 5:25-kor pedig megtörtént a baleset.

A baleset után kiderült, a fiú szervezetében kokain, metamfetamin és amfetamin is volt, foglalja össze a részleteket az Europa Liberă. A Digi24 hétfői, augusztus 28-ai információi szerint a sofőr vérében nem csupán 3, hanem 6 típusú tiltott szert találtak a toxikológiai vizsgálat során. Rendszeres drogfogyasztóként ismerték, a baleset előtt is drogos barátaitól indult útnak.

Vlad anyját szeptember 15-én harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti törvényszék.

Ekkor ugyancsak harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek három személyt Vlad Pascu baráti köréből: Tudor Dumát, valamint Constantin Ştefan Cipriant és Constantin Costin Antoniót. Mindhármukat kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer saját használatra történő birtoklásával és a fegyvertartási szabályok megsértésével gyanúsították. Erről korábban itt írtunk bővebben.