Megvan, hol tér vissza a pályára Simona Halep

Simona Halep kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező megerősítette csütörtök este, hogy részt vesz a két hét múlva kezdődő WTA-1000-es besorolású miami tornán – számol be az Agerpres.

Az egykori világelső játékjogának felfüggesztése miatt 2022 augusztusától nem lépett pályára hivatalos mérkőzésen, így elvesztette ranglistapontjait, de szabadkártyát kapott a szervezőktől a miami tornára.

„Köszönöm a torna szervezőinek ezt a lehetőséget, alig várom, hogy ismét játszhassak. Hamarosan találkozunk!” – írta egy Instagram-bejegyzésben.

Halep két alkalommal is eljutott az elődöntőig a Miami Openen: 2015-ben az amerikai Serena Williams, 2019-ben a cseh Karolina Pliskova győzte le a legjobb négy között. Legutóbb 2021-ben lépett pályára Miamiban, akkor a harmadik körig jutott.

A világklasszis román teniszező 2022. augusztus 29-én játszotta utolsó hivatalos mérkőzését, ezt követően egy pozitív doppingteszt miatt a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) felfüggesztette a játékjogát.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden helyt adott Simona Halep fellebbezésének, és négy évről kilenc hónapra csökkentette az eltiltását. Ezt az időszakot a döntés szerint 2022. október 7-étől számolták, így az eltiltás 2023. július 6-án lejárt.

Kiemelt kép: Romanian Tennis Series Facebook-oldala