Segítenek a jogsiszerzésben

Hátrányos helyzetű fiataloknak szóló pályázatott hirdet az A Közösségért Alapítvány és a MOL Románia, azokat a személyeket célozzák, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak – tájékoztat közleményében az alapítvány.

Pályázhatnak 18-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is. A támogatás magába foglalja a sofőriskolai tandíjat és a járulékos költségeket is, írják.

A pályázatokat 2024. január 24-ig lehet beküldeni interneten vagy postán a Közösségért Alapítvány honlapján található űrlap és tájékoztató szerint.

A pályázati űrlaphoz öt kötelező dokumentumot kell mellékelni:

A közlemény szerint előnyt jelenthet egy munkáltatói igazolás, amely tanúsítja, hogy a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkahely megszerzésénél vagy megtartásánál, illetve egy civil szervezet vagy egy állami intézmény ajánlása, amely indokolja a támogatás szükségességét.

Azok a fiatalok, aki a program korábbi kiírásaiban megszerezték a gépjárművezetői engedélyt, és egy másik kategóriára szeretnének pályázni, a kitöltött pályázati űrlaphoz csak a jogosítványról készült fénymásolatot, az árajánlatot és a motivációs levelet kell mellékeljék.

Részleteket ide kattintva találsz.

A programot 2015 óta szervezi A Közösségért Alapítvány a MOL Románia anyagi támogatásával. Az előző nyolc kiírás során 337 fiatal pályázott sikeresen, közülük 169 szerzett hajtási engedélyt, 55 pedig tanulmányait folytatja vagy vizsga előtt áll – teszik hozzá a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció