fotó: archív / illusztráció
Néhány gondolat arról, miért volt fontos megjelentetni a Pethő vs. László Szabolcs: barátokból és üzlettársakból esküdt ellenségek cikket az uh.ro-n. Mert nem azért, hogy az egyik vagy a másik oldal mellett vagy ellen kiálljunk, az fix.
Abból indulunk ki, hogy az embereknek joguk van látni azt, hogy mi történik a városukban, amíg ők élik a becsületes vagy kevésbé becsületes életüket.
Képzeljük el az átlag udvarhelyieket. Szorgosan bejárnak dolgozni. Ha reggel valami miatt elkésnek, mondjuk csúszik az út, akkor előfordul, hogy arra a napra nem kapnak kajajegyet vagy más szankcióban, például rosszalló tekintetekben, figyelmeztetésben részesülnek. Ha rossz helyen parkolnak, ha elsózzák a levest, viselik tetteik következményeit. Gondolom, ebben egy oldalon vagyunk, egyetértünk a legtöbb olvasóval.
De van néhány kiváltságos ember, akik nem így járnak el, mert akár kapcsolatrendszerük, akár vagyonuk, akár e kettő kombinációjaként megpróbálják elsimítani a tévedéseiket. És úgy tesznek egy számukra kedvező bírósági döntés nyomán, mintha nem is történt volna semmi.
Ezt mindenki tudja, elvileg. Nehezemre esett kezdő újságíróként elhinni, hogy így működik az igazságszolgáltatás. Sok bírósági ügy a formaságok betartásának képességén múlik. „Jó tanuló” ügyvédet kell választani, mert az iskolarendszerünk mintájára működnek a bíróságok is, nem feltétlenül az számít, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy ki tudja betartani jobban a szabályt. Ha a dolgozatban azt kérik, hogy 3 mondatban bizonyítsd be, akkor ne írj többet 3 mondatnál akkor se, ha a fejed egy tematikus lexikon. Ha azt kérik, hogy legyen papírod róla, akkor legyen papírod róla, különben senkit sem érdekel az igazad.
A vitatott cikknek nem az a célja – ahogy az említett cikkben és a felvezetőben is szerepel –, hogy bármelyik szereplő mellett vagy ellen állást foglaljon.
A cikknek az a fő erénye,
ami miatt a megjelenés mellett döntöttünk a nyomásgyakorlás ellenére, hogy betekintést nyerhetünk általa abba, ahogyan egy eddig sérthetetlennek hitt társadalmi csoport gondolkodik, él, bizniszel, és hogyan mossa tisztára magát a kínos ügyekből.
Ez a cikk egy kisvárosi társadalmi réteg egyik életszakaszának skicce, vázlata, amibe ennek a zárt társadalmi rétegnek az egyik tagja a saját szemszögéből betekintést engedett. Az, hogy neki milyen céljai lehettek ezzel, ne tévesszen meg senkit. Hogy annyira sértett, hogy saját magát, bűneit és gyengeségeit is feltárja a nyilvánosság előtt, az se tévesszen meg senkit.
Hogy megértsük, a cikk megjelenése nyomán mi történik, elmesélek egy történetet. Nagyon sok vitás kérdésben, konfliktusban ezt az elképesztően egyszerű trükköt használják a szimpátiakeltésre, uszításra, megosztásra, figyelemelterelésre, mikor mire van szükség.
A választás hamis kényszere
Egy este kértem a lányom, hogy porszívózzon fel, amíg én főzök. Alapvetően segítőkész, szófogadó gyermek, de nem lelkesedett az ötletért. Fáradt voltam, ő is fáradt, mind éhesek voltunk és koszos a lakás. Kis idő múlva – tanulva az utóbbi évtizedben sikerre vitt politikai kommunikációs módszerből – megkérdeztem: porszívózol inkább vagy felmosol? A porszívózást választotta. Itt mindenki nyert. A lakás tiszta lett, és a hasunk sem maradt üresen.
De ugye a napnál is világosabb, hogy nem kellett választani. Mondhatott volna mindkettőre nemet, én pedig kétszer annyi idő és energia árán megcsinálhattam volna a házimunkát, elvégre kötelességem szülőként, hogy tiszta környezetet és táplálékot biztosítva felneveljem.
Az utóbbi években hangsúlyos lett a különösen választásokon alkalmazott kommunikációs stratégia, hogy aki nem mellettünk, az ellenünk, vagy aki ellenünk, az valaki más mellett van.
Egyrészt, ha szigorúan a szakmai részét nézzük, szükségtelen bármit is úgy beállítani, hogy az újságíró ellene van valakinek. Nem, az újságíró kérdéseket tesz fel. Legtöbbször nem az újságíró támad meg, lő le, robbant vagy gyújt fel, dönt le, nyúlja le. Mikor kedvesen, mikor asszertíven, mikor faragatlanabbul, ki-ki modora és vérmérséklete szerint, de ez a dolga, hogy kérdezzen, utánanézzen és a válaszokat a nyilvánosságra hozza.
Az, amit csinál, a történelem piszkozata, a társadalom egyfajta ömlesztett látlelete, amit majd a történészek, szociológusok és más társadalomtudományok művelői rendszerbe foglalnak, kiadványokban megjelentetnek. Az újságírás ily módon a politikai döntéshozást előkészíti, a nyilvánosság erejével hat a társadalmi folyamatokra.
A László Szabolcs helyi rendőrfőnök hatalmi visszaélései Pethőék tükrében témájú cikk esetében is megtörtént a kérdezésre való kísérlet. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a helyi rendőrfőnök válaszkísérletet küldött. A helyi rendőrfőnök a portálunknak adott válaszában, sőt a megjelenés óta most már több felületen, beleértve a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség felületét, is megjelentetett válaszaiban úgy állította be a dolgot, mintha az újságíró megtámadta volna őt a kérdéseivel. Hagyok egy kis szünetet itt a kacagásra, nekem is kell.
Válaszolhatott volna tételesen minden kérdésre? Igen. Pozitívan jött volna ki belőle? Nem tudjuk.
Mindenesetre valószínűleg jóval pozitívabban, mint ezt a felsőbbrendű, hatalmaskodó pozíciót választva. Elmondhatta volna, hogy barátkoztam velük, de jobban megismerve őket, jobb belátásra tértem, vagy úgy tartottam helyesnek, hogy többé ne legyek kapcsolatban velük. Sajnos dühömben rosszul választottam meg a szavaimat egy közösségi oldalon történt vitában, de megbántam, ezért letöröltem a bejegyzéseket. A múltat nem törli el ugyan, de jogos és emberi hozzáállás az, ha valaki beismeri a tévedését, megbán, meggondol valamit.
Ehelyett a helyi rendőrfőnök azt a módszert választotta, hogy beállítja az újságírót és az újságot közellenségnek, aki a bűnözőket védi, és létrehoz egy dichotómiát, amelyben arra kéri, sőt szólítja fel Székelyudvarhely lakosságát, hogy ne a szemüknek, hanem neki higgyenek. Azaz válasszanak közte mint a törvényesség, igazságosság, testvériség stb. megtestesítője és a gonosz között, aki megvette az újságírót, az újságot. Ez a választásra kényszerítés azonban hamis feltételezésen alapszik: egy vitában valakinek igaza kell, hogy legyen, egy vitában van jó és rossz.
Nem, nem szükséges, hogy beleessünk ebbe, az udvarhelyi lakosságot infantilizáló retorikába. A gyermek gondolkodik a jó és a rossz ellentétpár mentén, egy felnőtt képes felfogni, hogy egyszerre létezik egy történésnek jó és rossz vonulata, és ennek árnyalatai. Nem kell hogy bárki kiálljon bárki ellen vagy mellett.
Elégséges, hogy kiálljunk amellett, hogy a rendfenntartó szervek a törvényes keretek betartásával intézkedjenek és ne használják a hatalmukat arra, hogy bosszút álljanak másokon. Elégséges, hogy kövessük az igazságszolgáltatást abban, hogy döntéseit megalapozottan hozza meg, és ne mismásoljon el fontos ügyeket. Figyeljük és kérjük számon az elöljáróinkat, hogy a mi érdekünkben cselekedjenek, mert ezért fizetjük őket.
Mielőtt az uh.ro-t meghurcolnák azért, amiért ellátja a feladatát,
amíg még leírhatom ezt, leírom: az uh.ro eddig is, és ezután is kiáll a bűncselekmények ellen és a nyilvánosság eszközeivel harcol ellenük, bárki kövesse is el azokat.
Bár próbálják úgy beállítani, hogy a bűncselekedeteket pártoljuk, ne felejtsük el, hogy az uh.ro kezdetek óta jelen volt minden erőszakellenes megmozdulásnál a felvonulástól az aláírásgyűjtésig már akkor, amikor helyi rendőrség még nem is létezett. Az uh.ro létezése óta követi a főbb helyi bűncselekmények fejleményeit a köztéri verekedéstől az autók savval öntözéséig, a diszkós lövöldözéstől kezdve a „lótermesztésen” keresztül a helyi rendőr megveréséig, elsodrásáig vagy a párkapcsolati zaklatásig.
Nem az uh.ro és nem is Egyed Ufó Zoltán követte el azokat a bűncselekményeket, amelyeket itt felsoroltam. Az uh.ro megmutatta őket, hogy a nyilvánosság tudjon róluk. És nem azért, mert ez a hobbink, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzunk, vagy mert kell a nézettség, mert másképp is lehet nézettséget elérni, nem csak a biztonságunk veszélyeztetésével.
Egyikünknek sem hever a garázsában Ferrari. Legtöbbünknek saját lakása sincs. Azért tesszük ezt, mert hiszünk abban, hogy a nyilvánosság ereje segít ezeket felszámolni. Ha ez a probléma, amivel a társadalom szembesül, akkor ezzel foglalkozunk.
Nem a helyi rendőrfőnök hatáskörébe tartozik az, hogy hogyan tesszük.
Az uh.ro kiáll az értékrendje mellett, amelybe beletartozik az, hogy a hangtalanoknak hangot ad és igyekszik kideríteni saját eszközeivel az igazságot. Akkor is, ha ez a helyi rendőrfőnöknek nem tetszik. Annyira nem tetszik, hogy megpróbál Facebook-bejegyzéseket, kommenteket eltávolíttatni, megszerezteti a kritikusai, vagyis a nemtetszésüket finoman kifejező emberek telefonszámát. Nekem is alkalmam volt meggyőződni róla, hogy vezető létére milyen minősíthetetlen hangnemben kommunikál akár telefonbeszélgetésben, akár nyilvános közösségi felületeken, és minden lehetséges alkalommal megpróbál nyomást gyakorolni a szerkesztőségre is, ha valami olyan jelenik meg az uh.ro felületein, ami neki nem tetszik.
Az uh.ro-t mindkét fél próbálta már meg fenyegetéssel, követeléssel elhallgattatni olyan pitiáner ügyekben is akár, hogy vegyük le a P. A. iniciálét, amikor még azt az állami rendőrség közölte, vagy egy videó alól a hangot.
Most sem foglalunk állást a szereplők mellett vagy ellen, kitartunk amellett, hogy megmutatjuk, hogy mi történik a színfalak mögött. Egyetlen tanácsot adhatunk a konfliktusos cikkek olvasóinak: mielőtt együttéreznének bármelyik szereplővel, koncentráljanak a saját értékrendjükre, értékeikre, és mindig azok mellett álljanak ki.
A Pethő vs. László cikkben pedig olvassák el azokat a bekezdéseket, amelyek a Pethő család tagjai által elkövetett bűncselekményeket és szabálysértéseket sorolják fel. Vagy képzeljék el, hogy holnap kicsit nagyobb büntetést kapnak egy szabálytalan parkolásért, mert valahol meggondolatlanul nyomtak egy lájkot.
