Románia lakossága nem szívesen vásárol online

Románia lakosságának csupán 40 százaléka szokott online vásárolni, ez az egyik legalacsonyabb arány európai viszonylatban. Hollandiában, Dániában és Norvégiában az emberek több mint 90 százaléka vesz igénybe elektronikus kereskedelmi szolgáltatást – számolt be a Ziarul Financiar. 

A fennmaradó hatvan százalékba tartozó személyek szeretnek boltokban járva vásárolni, esetleg nem bíznak abban, hogy a termék, amit megvásárolnak, úgy néz ki a valóságban, mint a képeken. Olyan emberek is vannak, akik nem rendelkeznek az online vásárláshoz szükséges kompetenciákkal – derült ki az Európai Bizottság elektornikus kereskedelemre vonatkozó jelentéséből. 

Románia mellett Olaszországban és Bulgáriában hasonlóan alacsony még az online vásárlás népszerűsége. A tanulmány szerint a kelet-európai kiskereskedelmi forgalom 14 milliárd eurót tett ki 2021-ben, míg Közép-Európában 70, Dél-Európában 118 és Nyugat-Európában pedig 450 milliárd eurót. Romániában 2021-ben összesítve 6,2 milliárd eurós árbevételük volt a webáruházaknak, a tavalyi évben pedig 7 milliárd euróra becsülik ezt az összeget. 

Maszol
A kiemelt kép illusztráció.