Románia is részt vesz egy aszteroida eltérítésében

Hétfőn, szeptember 27-én élőben közvetítik, és nyomon lehet követni egy aszteroida eltérítését egy nemzetközi űrmisszió során, amelyben Románia is részt vesz. Romániai idő szerint kedden, szeptember 27-én éjszaka 0 óra 30 perckor lehet majd élőben, online követni az eseményeket – tájékoztatja a lakosságot a Román Űrügynökség (ROSA)

A hétfői lesz az első nemzetközi kísérlet egy aszteroida pályájának eltérítésére, és ezzel tesztelik az emberiségnek az aszteroidákkal szembeni védekezési kapacitását.

Az akció – mely során egy űrszonda összeütközik egy aszteroidával egy ellenőrzött ütközés során – része a nemzetközi AIDA (Asteroid Impact and Deflection Assessment, azaz Aszteroida Becsapódási és Eltérítési Felmérés) bolygóvédelmi missziónak – olvasható az űrügynökség csütörtöki közleményében.

Az akció két részből áll: az amerikai DART (Double Asteroid Redirection Test, azaz Dupla Aszteroida Eltérítés Teszt) aszteroida-eltérítő űrszonda szeptember 26-án ellenőrzött, a Földre veszélytelen körülmények között becsapódik az aszteroidába, majd ezt követően az Európai Űrügynökség (ESA) HÉRA missziója megfigyeli, hogy az eltérítés sikeres volt-e, és rögzíti ugyanakkor az égitest felszínén bekövetkező változásokat.

Romániában gyártott alkatrészek lesznek a Héra űrszonda „szemei”, amelyek nélkül nem tudna megfelelően irányt tartani és manőverezni. Alapvetően minden, amit a misszió műholdja látni fog, illetve az adatok értelmezésének módja, hogy a célhoz vezesse a műholdat, a román technológiától függ, amelyen a GMV Románia szakemberei jelenleg is dolgoznak – magyarázta a ROSA.

Ezen kívül egy Romániában tervezett műszer fogja mérni az aszteroida kitérését. Arra is egy romániai, az Országos Optoelektronikai Kutató és Fejlesztő Intézetben (INOE 2000) tervezett műszer ad majd választ, hogy a bolygóvédelmi küldetés sikeres volt-e – teszi hozzá az űrügynökség.

A ROSA szerint a becsapódást élőben, online itt fogják közvetíteni.

Kiemelt kép: NASA
Agerpres