Forrai Tibor, a Homoródok mente társadalmi, kulturális életének emblematikus személyisége, 69 éves korában rövid szenvedés után elhunyt.
1953-ban született Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a marosvásárhelyi tanárképző főiskolán szerzett diplomát matematika-fizika fakultáson 1976-ban. A főiskola elvégzése után a homoródszentpáli általános iskola tanáraként, majd igazgatójaként, kulturális mindeneseként tevékenykedett egészen váratlan haláláig.
Forrai Tibor temetési szertartása
2022. július 28-án, csütörtökön 11 órakor kezdődik a homoródszentpáli ravatalozóban, ahol részvétnyilvánítást a család 10 órától fogad, majd utolsó útjára kísérik a homoródszentpáli unitárius temetőbe. A virrasztási szertartást szerdán 18 órától tartják szintén a homoródszentpáli ravatalozóban.
Forrai nem csak a klasszikus értelemben vett tanár volt, hanem valóságos intézményrendszer, igazi néptanítói típus, amely ma már szinte teljesen eltűnőben van… Aki a tanítás mellett a falu minden gondját-baját intézi, folytatva elődjei, Pállfy Ákos vagy László Jenő hagyományait. Kinevezésekor azonnal bekapcsolódott a falu kulturális életébe is: színjátszó csoportot szervez a gyerekeknek, fiataloknak, házasembereknek.
Lelkes szervezője az évente megrendezett Homoród-kupa kézilabda bajnokságnak, amelyben a Hargita és Brassó megyei települések iskolái vettek részt. Rendkívüli népszerűek voltak az általa szervezett kirándulások, expedíciók, helyismereti vetélkedők, a gyerekek számára szervezett gombászótáborok.
Lelkesen vállalta az elődjeink által kialakított iskolai múzeum régészeti és néprajzi tárgyi anyagainak gyűjtését, rendszerezését, ő készítette a Hargita Népe lapelődjébe, a Hargitába a Népköltészet-Népművészet rovatban megjelenő, a Homoród menti falvakat bemutató írások fotóanyagát. Lelkes közreműködésével jött létre a Csillagvirág tánccsoport, amelyik a mai napig tevékenykedik.
Nem volt sohasem a helyi hatalmasságok kegyeltje – szókimondását, egyenességét nem nagyon díjazták sem a régi, sem az új elvtársak. Kinek lett volna bátorsága például 1986-ban levélben fordulni a megyei pártbizottsághoz, személyesen Rab elvtárshoz, leírva, hogy milyen körülmények között él négy lánygyerekével egy olyan faluban, ahol gyakran nincs villany, nincs tűzifa, vagy nincs kenyér az asztalon…
Az 1989-es fordulatkor csak neki volt „forradalmi múltja”, erkölcsi tekintélye ahhoz, hogy átvezesse a közösséget az interregnum zavaros napjain. Lelkesen vett részt az RMDSZ szervezésében, az úgynevezett „autonomisták” Katona Ádám által vezetett csoportjához tartozott. Ez a csapat 1990 őszén felhívást intézett egy, az agyagfalvi réten tartandó nagygyűlésre, ami egy román történész barátom szerint nagyobb rémületet okozott a román kormány körében, mint az egykori agyagfalvi nagygyűlés a bécsi kamarilla tagjainál. Forrai, látva mindenütt a visszarendeződés jeleit, lemondott az ideiglenes bizottság elnöki tisztjéről, s már nem vett részt a közös vagyont szétcincáló, privatizálásnak nevezett szabadrablásban. Ez már nem fért össze az erkölcsi alapállásával.
Visszatérve a katedrára kezdeményezte, hogy az iskola vegye fel a híres székely történész, László Gyula nevét, és igyekezett a kis falusi iskolát versenyképessé tenni a megváltozott körülmények közepette is. Nem az az ember volt, aki a központi intézkedéseket túllihegő helyi potentátok szavára adott volna. Ellenállt az iskolák megszüntetését, összevonását sürgető tanfelügyelői, szakszervezeti nyomásnak, s így maradt meg a szentpáli iskola felső tagozata, s az iskola homlokzatán a László Gyula neve.
Nem volna teljes a kép, ha nem emelnénk ki Forrai Tibor tevékenységét, amit a testvértelepülési kapcsolatok újraélesztéséért és ápolásáért tett. Már a forradalom első napjaiban megszervezte a zsámbékiak fogadását, és ez a kapcsolat lassan harminckét éve gyümölcsöző, többszintű kapcsolatrendszerré alakult.
Többször járt Csángóföldön is segélycsomagokkal, sokszor konfrontálódva az ottani hatóságokkal.
Nagy gondot fordított elődjei emlékének ápolására. Emléktáblát helyezett el és ünnepi műsort szervezett az itt tevékenykedő értelmiségiek emlékére, valamint az egykori országzászló talapzatának megjelölésére. Közös fájdalmunk volt, hogy elődjeink által alapított iskolai múzeum, amit helyi régészeti és néprajzi gyűjteménnyé fejlesztettünk, ma egy elhagyott épületben porosodik, mert a múzeumnak szánt műemlék kúria a nemtörődömség, felelőtlenség, közömbösség miatt teljesen romba dőlt. Közösen terveztük a falu történetét feldolgozó monográfiát is, amit most már egyedül kell megírnom.
Szeretett, immár néhai kollégám, Forrai Tibor életműve – bár mindenben nem teljesedhetett ki – így is példaértékű a jövő pedagógusnemzedékei számára. Szerepvállalása, a közösség iránti elkötelezettsége helytállásra kötelez mindannyiunkat.
