Totál Dráma volt az idei székelyudvarhelyi városi gólyabál. Totál Dráma, de nem a szó szoros értelmében, ez a címe ugyanis annak az nyolc évados animációs valóságshow-nak, ami az idei esemény központi témájaként szolgált. A sorozat első évadjának szereplői voltak Lindsay és Geoff, ott és akkor nem ők nyertek, de november 16-án, az őket megformáló Bodó Lilla és Bartha Laci legyőzte a többi párt. 

Forrás: UFF Facebook-oldala

A 27. Városi Gólyabál győztesei a Tamási Áron Gimnázium diákjai, mindketten természettudományok osztályba járnak. A Barbie világából (a Gimiben 2023-as Barbie mozifilm volt az idei gólyabál tematikája – szerk. megj.), akarom mondani Gimieland világából a Totál Dráma Szigetére csöppenő Lilla és Laci iskola után, csillogó szemekkel mesélik nekem a mögöttük álló izgalmas eseményt.

„Mindenki szerette volna, hogy nyerjünk.”

Könnyű kérdéssel nyitunk: hogy érzitek magatokat a királyi cím birtokában? Felüdítően – vágja rá egyből Laci, szerinte vérpezsdítő érzést adott a győzelem, élvezi, hogy a fiatalok megismerik az utcán, az iskolában, köszönnek, gratulálnak neki. Lilla úgy gondolja, bizonyították az iskolájuk számára, hogy jó döntés volt őket küldeni a megmérettetésre a város többi iskolájának kiválasztottjaival.

A korábbi évekből kiindulva és saját diákkoromból merítkezve arról faggatom őket, milyen volt a felkészülés a nagy napra, hiszen általában promó videót forgatnak a szervezők, az Udvarhelyi Ifjúsági Fórum (UFF), és még bemutatkozó szöveggel is kell készülni. Az idei királyi gólyáink helyeselnek, valóban túlestek mindezen, sőt, még a témaadó sorozatot is meg kellett nézzék, hiszen benne volt a pakliban, hogy kelleni fog egy kis háttérismeret valamelyik feladat megoldásához. És minderre csak egy hét volt: a Kós Károly Szakközépiskolának a városi előtt egy héttel volt a gólyabálja, és addig nem avatták be őket semmibe, míg nem járt le minden iskola saját eseménye, magyarázza Lilla. 

A sűrű hét ellenére jól érezték magukat, mesélik. Külön kiemelik, hogy sok segítséget kaptak mentoraiktól – az UFF-os és a gimis mentoroktól is, pedig nekik már nem lett volna kötelességük irányítgatni a jelölteket –, illetve osztálytársaktól, más diákoktól is. „Mindenki szerette volna, hogy nyerjünk. Az osztálytársaink csináltak szurkoló táblákat, és nagyon odatették magukat, támogattak minden erejükkel”, eleveníti fel a péntek estét Lilla. 

És ha már péntek este, kérem őket, hogy meséljék el, hogy zajlott le maga a gólyabál. Az első, a bemutatkozó feladat mindig a legizgalmasabb, erre a kis gólyák már előzetesen készülnek, megírják a szöveget, kitalálják, hogy hogy adják azt elő. „Az az igazság, hogy nem tudunk énekelni, nagyon gyenge hangunk van, de nem szerettük volna csak mondani a szöveget. Így a rap maradt vagy a szavalás, vagy a vicces előadás. De viccesen nem tudtuk előadni. Szóval a rappet választottuk, és utána tánc is volt.”

Hogy fér össze a rap a néptánccal?

– fut fel a szemöldököm a hajam vonaláig, mert Laci épp az interjú előtt mesélte el, hogy a Kékiringó Néptánccsoportban táncol.

„Klasszikus tánc volt, Hattyúk tavás, akrobatikus”, magyarázza, mintha totál egyértelmű lenne, hogy ez így működött, de továbbra sem áll össze a fejemben a dolog. Azt mondják, készült videó a bemutatkozásról, de még ők sem kapták meg. Lilla hozzáteszi, hogy a szövegüket úgy írták meg, hogy tartalmazzon egy rövid bemutatkozó részt, aztán rappeltek a saját gólyabáljukról, a Totál Drámáról és még táncoltak is. 

Volt ám ott más is,

a második feladatban a lányok bekötött szemmel kellett megtaláljanak egy kulcsot egy borkánban, ami nyitja a feladat folytatásához szükséges ládát. Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű, a borkánban más tárgyak, köztük kulcsok is voltak, ráadásul slime tartotta össze őket. Laci megjegyzi, ezt a feladatot kedvelte a legkevésbé, mert először látott egy kulcsot, amit Lilla ki is vett, de nem talált a zárba, viszont Laci már nem látott másikat. Végül ki tudták nyitni a ládát, amiben az egyik Totál Dráma szereplő öltözéke volt, azt kellett felvegye Laci, Lilla pedig be kellett mutassa egy percben a karaktert, akit társa magára öltött. Lillának ez a feladat tetszett a legjobban, meséli. 

A második feladat pofonegyszerű volt, tudjuk meg az idei győztesektől, három perc állt rendelkezésükre, de mindenki egy perc alatt megoldotta, „olyan hirtelen vége lett”, sérelmezi is Lilla. Elmondják, hogy egymásnak háttal kellett álljanak, térdnél összekötött lábakkal, középen egy labdát egyensúlyozva. Az volt a feladat, hogy forduljanak egymással szembe és juttassák fel a labdát a nyakukig.

Végezetül a párok egyik tagja kvízkérdésekre kellett válaszoljon az UFF-al és a sorozattal kapcsolatban, és voltak általános műveltségi kérdések is. Lillán csak egy kérdés fogott ki, de Laci megnyugtatja, ő sem tudta volna, hogy hány éves az UFF. 

A kvízt követően a páros másik tagja egy vattapamacsokkal teli tálból kellett bekötött szemmel és hátrakötött kezekkel, szájjal kiszedje és másik tálra tegye a benne lévő pillecukrokat. Nekem borsódzik a hátam, ha arra gondolok, hogy a számba kerül egy ilyen vattapamacs, de Laci ennyire nem szívbajos, egyet von a vállán: „fújtam széjjel és úgy könnyű volt kiszedni”.

Azt nem kérdezem tőlük, hogy nekik hogy ment, hiszen az, hogy a nyertesekkel beszélgetek, megfeleli a kérdést, de a többi pár érdekel. Lilla szerint erős volt a mezőny, mindenki jól teljesített, a bemutatkozók szövegét sem rontotta el senki olyan látványosan, mint a korábbi években, magyarázza. 

Sejtettétek, hogy ti fogtok nyerni? – kérdezem tőlük, egy egyértelmű és egyszerre mondott nem a válasz. Lilla elmeséli, hogy a sorozatban minden rész végén kiesett egy versenyző, ezt pedig úgy jelezték, hogy nem húztak a kezében tartott pálcára pillecukrot. A Siculus Ifjúsági Ház színpadán is így mentek a dolgok, előbb a harmadik, majd a második helyezettek kaptak cukrot a pálcájukra, majd „azt mondták, tartsuk erősebben a botot”, mondja Lilla, „itt már sejtettük”. 

De nem hitték el,

egyikük sem, lesokkoltan, döbbenten álltak, aztán mindenki felfutott a színpadra és ölelgetni kezdte őket, elevenítik fel a győzelem pillanatát. Mindenki büszke volt ránk, mondja Lilla, az osztálytársak, hétfőn az osztályfőnök is azt mondta, sőt a gólyabálon résztvevő és végig szurkoló szülők is. 

Csinálnának-e másképpen valamit, ha újrakezdhetnék? – kérdem. Nem, mondja Lilla, szerinte elég bizonyíték a győzelem arra, hogy jók voltak.

Végezetül arra kérem a gólyakirálypárt, hogy mondjanak egy jó tanácsot azoknak a diákoknak, akik jövőre állnak a feladat elébe. „Próbáljanak meg ne nagyon izgulni, egy kicsit kell, de ne túlságosan. És bízzanak magukban, hogy jó lesz, mert ha már a sulijuk kiválasztotta őket, akkor olyan rossz nem lehet. Legyen vicces, pörgős a bemutatkozójuk. És a párjukat a bemutatkozó szöveg alatt ne szidják, hanem inkább dicsérjék, ne mondják azt hogy: kicsit tongyó, de ez van, mert ez kellemetlen a nézőknek is. A zsűrinek is jobban tetszik, ha összetartotok” – mondja Lilla. 

„Nem szabad nagyképű lenni, mert azt a zsűri sosem szereti, szerénynek kell bizonyulni. És a táncot külön ajánlom mindenkinek, mert azzal szerintem a népet is meg lehet nyerni”, tanácsolja Laci a jövő gólyáinak.