Borda Réka
Utánunk a borostyánkövek
Ha ki kell múlni, és évezredek alatt kőolajjá
lenni, legyen. Mennyivel lesz feketébb kátrány
az ember, mint az óriáshüllők. Kergetőzünk,
mint egykor a velociraptorok, és szimbolikus
fosszÃliákba rendezzük csontjainkat
egy elképzelhetetlen utódnemzedék számára.
A Földet mindig is hidegvérű gyilkosok lakták.
A teremtőerő képtelen egységekben gondolkodni:
tűz és vÃz, fagyos és forró, hÃm és nÅ‘stény.
Mégis, Ãgy osztatlan, ahogy találkozásaik
feszültségéből elemek szakadnak darabokra
vagy tapadnak össze. Egyiptomot a sárkányfa
NÃlus, kihalt fajok hátlemezeit vérerek,
agyunkat hajszálerek hálózzák:
Fibonacci-sorozatok zsugorodtak belénk,
de arcképünket látjuk egyedül a marsi Cydonián.
Egyesek lábnyomában pálmafák, másokéban
kalandparkok vernek gyökeret; melyikük
gazdájának léte fúrja magát a Mariana-árok
mélységeibe. És tizenegy kilométerrel a vÃzszint
alatt számÃt-e ez. Montana állam és Mongólia
piszkos gyantával telepednek a szerves anyagokra,
hogy borostyánkÅ‘vel dÃszÃtsék mellkasuk.
Forrás: aszem.info
Borda Réka (1992, Szeged) költÅ‘, újságÃró, designteoretikus, a Műút – irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztÅ‘je. Kötete: Hoax (Scolar kiadó, 2017).