Rangadót játszott az SzFC, hiába utazott Udvarhelyre a Vasas bukaresti ellenfele

Fotók: a Sepsi OSK Facebook-oldala, illetve GÁL ELŐD

A hétvégén három csapatunk is pályára lépett bajnokságában. Rangadót játszott a ligaelső SzFC, utolsó bajnokiját rendezték, avagy csak rendezték volna a Vasas Feminának, és felnőtt férfi kézilabdázóink Segesvárra utaztak, ahol rutinfeladat várt rájuk. Elsőként, még pénteken, november 19-én Sepsiszentgyörgyre utazott

a Székelyudvarhelyi FC,

ahol az OSK II-vel vívtak rangadót. Az udvarhelyi csapat a tabella éléről várta a meccset, a Kovászna megyeiek mindössze három ponttal lemaradva tőlük a második helyen tanyáztak.

Bodea – Marucza, Merdariu, Berkeczi, Simó – Savin, Vasile, Bálint, Bobea, Stanciu és Alex Pop kezdővel állt pályára az udvarhelyi gárda, a Sepsi második számú csapatában pedig pályára lépett a hosszú sérülése után felépült Fülöp István, a DVTK korábbi tagja és az első ligás csapat tagja, aki az OSK II-nél próbál újra formába lendülni.

A vendég SzFC kezdte jobban a találkozót, a félidő első felében több alkalommal is beszorították a hazaiakat a kapujuk elé, azonban a helyzeteik nem voltak igazán veszélyesek. Aztán a 29. percben Marucza akasztotta el a hazaiak támadóját, és a játékvezető tizenegyest ítélt a Sepsinek, amelyet Fülöp magabiztosan értékesített (1-0). Az első félidő hátralévő részében mindkét oldalon voltak még lehetőségek, de a legnagyobb a hazaiak előtt adódott, azonban a gólvonalról mentett az udvarhelyi védelem, így marad az 1-0 arányú állás a szünetben.

A második játékrész is a vendégek fölényével folytatódott, sokkal támadóbban léptek fel az ellenfélnél, Pop előtt több gólfejelési lehetőségi is adódott, de rendre kimaradtak ezek. A 73. percben aztán az udvarhelyiek legnagyobb helyzete is kimaradt: Pop kapott egy nagyszerű indítást, egyedül maradt a kapussal szemben, ám a ziccert Gedőbe, a hazaiak kapusába rúgta. A meccs végére még mindkét oldalon volt egy-egy kevésbé veszélyes helyzet, ami nem okozott gondot egyik hálóőrnek sem, így 1-0 arányban az OSK II megnyerte a mérkőzést.

A szentgyörgyiek ugyan pontjaik számában beérték az SzFC-t, ők jobb gólkülönbségüknek köszönhetően továbbra is vezetik a bajnokságot. Mivel a harmadik Pucioasa nem bírt Kézdivel, ők két ponttal lemaradtak az élbolytól. Az udvarhelyiek következő mérkőzésüket pénteken, november 26-án játsszák a sétatéri stadionban a Hermannstadt kettes számú csapata ellen 14 órától.

A Vasas Femina

idei utolsó bajnokija szombatra volt ütemezve a megszokott vasárnapi időponttól eltérően. Ez a csapat egyik csapatorvosán is kifogott, hiszen ő vasárnapra emlékezett, és szombaton nem jelent meg a Bukaresti Fair Play elleni találkozón a sétatéren, ezért a találkozót nem tudták megrendezni. Ottjártamkor furcsálltam is, hogy nem akarnak beengedni a pálya szélére fotózni a korábbiaktól eltérően, most valamiért akkreditáció kellett volna. Az eddigi mérkőzéseken erre nem volt példa, sőt hallani sem lehetett arról, hogy igényelhető, vagy kellene akkreditáció. 

„Önhibánkon kívül sajnos nem tudtuk biztosítani a második orvost, ezért a bajnoki mérkőzést nem lehetett megrendezni. Négy évvel ezelőtt volt még egy ilyen esetünk, akkor sikerült meggyőznünk a szakszövetséget és egy későbbi időpontban lejátszhattuk a találkozót. Most is megpróbáljuk ezt elérni, reméljük sikerülni fog” – olvashatóak László Béla klubelnök szavai a Vasas Facebook-bejegyzésében.

Ha már az ellenfél csapat ideutazott, a bajnoki helyett végül egy barátságos mérkőzést játszottaka  felek, amelyet a bukaresti csapat nyert meg 3-2-re. Vágó Attila tanítványai a Sándor – Egyed, Szász-Bencze, Kis, László, Benő, Molnár, Mitri, Balázs, Rezmeliță, Horváth összeállításban léptek pályára. A Vasas jelen pillanatban a bajnokság harmadik helyén áll, amennyiben a szövetség nem adja meg a lehetőséget a Fair Play elleni mérkőzés újrajátszására, és így az udvarhelyi csapat 0-3 arányban zöld asztalnál elveszíti a találkozót, még egy helyezést visszacsúszhat: a kolozsvári Olimpia, és a Borgóprundi Heniu mellett Alexandria is megelőzheti őket. Ebben az esetben is ott lesznek a márciusban kezdődő rájátszás mezőnyében.

A csapatnak hétvégén még van egy jelenése, hiszen a román kupáért való versenyben a második ligás FK Csíkszeredával találkoznak november 27-én, szombaton a megyeszékhelyen. A csíki csapatban vélhetően pályára lép a Vasas korábbi kiválósága, Bartalis Barbara is. Szombaton nem csak a labdarúgó lányok voltak érdekeltek,

a Városi Sportklub kézilabdacsapata

Segesváron a ligautolsóval mérkőzött meg a másodosztályos bajnokság tizedik fordulójában. A második helyen álló udvarhelyiek a sereghajtóval szemben az első pillanattól kezdve megragadták a kezdeményezést. A hazaiak első gólja az ötödik perc végén esett, ekkor a VSK már négyet is berámolt. Az első percekhez hasonló volt a mérkőzés teljes forgatókönyve, végig vezetve, nagyon simán húzta be a kötelező pontokat a csapat, a félidőben 13-21 volt az állás, a végső sípszóig pedig még erre az előnyre is rápakolt a VSK, 27-42 arányban nyertek.

Az udvarhelyiek legeredményesebbje a hatgólos László Zsolt volt, Katona Tamás, Ferenczi Botond, és Palatka Barna 5-5, Tăuțean Angelo, Pál Szilárd, Tófalvi Krisztián és Csibi Hunor 4-4, Hadnagy Lóránt 2, Teiu Dănuț, Jére Róbert és Fekete Róbert 1-1 góllal járultak hozzá a sikerhez.

Jó hír, hogy visszatért hosszú sérülését követően Pál Szilárd irányító, igaz, egyelőre csupán a hétméteresek értékesítésekor volt a pályán – számol be Facebook-oldalán a klub, amely továbbra is második a tabellán, megőrizve három pont előnyét a harmadik Fogarassal szemben. Az éllovas, másik segesvári csapattal szemben egy pont a hátrányuk a tabellán, és éppen egymással játszanak a következő, tizenegyedik fordulóban, így az udvarhelyi együttes számára a mérkőzés tétje az első hely megszerzése. A találkozót a Román Kézilabda Szövetség előzetes programja alapján november 27-én, szombaton játsszák a városi sportcsarnokban.

A héten

a már felsorolt mérkőzéseken kívül pályára lép a Székelyudvarhelyi Futsal Klub is, november 23-án, kedden 18 órától a Luceafărul Buzăut fogadják a csarnokban.