Rablókat fogtak

A helyi rendőrök vették üldözőbe a két gyanús személyt, akik bemenekültek egy lakásba.
Fotó: A Helyi Rendőrség Facebook-oldala

A Kamilla utcában, egy udvarban két idegen férfi autókat nyitogatott, és miután a tulajdonos rájuk szólt, elmenekültek – értesítették a helyi rendőrséget július 16-án, pénteken hajnalban 4 óra után 16 perccel.

A helyi rendőrök 4 óra 19 perckor érkeztek a helyszínre, és a személyleírás alapján, Budvár negyedi lakosokra gyanakodva a Budvár utcába siettek. Rövid időn belül megjelent két gyanús személy, akik a rendőrök láttán menekülésbe kezdtek.

A helyi rendőrök a Nagy-Küküllőn keresztül követték őket a partra, majd vissza a negyedbe, de a tettesek végül egy magánlakásban rejtőztek el. A helyi rendőrség jelentette az esetet az államiaknak, és azok érkezéséig biztosították a helyszínt.

A nemzeti rendőrség tagjai házkutatási paranccsal kihozták a gyanúsítottakat a házból, és az azonosítást követően előállították őket garázdaság alapos gyanújával. „Mint utólag kiderült, az említett két személy ellen több esetben is folyik nyomozás hasonló bűncselekmények elkövetése miatt” – írja Facebook bejegyzésében a helyi rendőrség.

Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője nem tudta portálunknak megerősíteni, hogy valóban a lakásban fogták-e el őket, azt viszont igen, hogy rablási kísérlet miatt eljárás indul ellenük. A gyanúsítottak – aki közül az egyik huszonhárom éves, a másik kiskorú – szabadlábon védekezhetnek, nem vették őrizetbe őket.