A színészekről azt képzeljük el, hogy ők nagyon szépek, csinosak, izmosak – mondhatni példakinézetű emberek. Akik meg nem tökéletesek, azok karakteresek, vagy karizmatikusak. A Tomcsa Sándor Színház színészeit arról kérdeztem, hogy mennyire határozza meg a kinézetük azt, hogy milyen szerepeket kapnak, vagy azt, ahogyan érzik magukat a színpadon. Hogy nekik fontos-e, hogy hogy néznek ki?

A képeket Dávid Anna Júlia készítette.

Tóth Árpi: azért, ahhoz kell kondi

Hát fontos a külalak. Az a szép ebben a szakmában, hogy igen, fontos a külalak, de nem… Valamikor standardok voltak, hogy így, meg így, meg így kellett kinézned ahhoz, hogy színész lehess, vagy ahhoz, hogy bizonyos szerepköröket betölthess. Mostanra szerencsére ez megváltozott, kevésbé fontos az, hogy te hogyan nézel ki. Sokkal fontosabb az, hogy te belül hogyan nézel ki.

Nyilván, mert a testeddel dolgozol, fontos a kondíció. Fontos, hogy fitt legyél valamilyen szinten. Egyrészt – ha nagyon közhelyes, giccses akarok lenni – akkor ép testben, ép lélek. S ez nálunk a legigazabb, mert rengeteg olyan feladat van, hogy fizikailag is igénybe vesz. A társulat most csinált egy mozgásszínházi előadást, ami nagyon szép.

Ennyi, nem több, mint ami, de nagyon szép. És azért azt az ötven percet végigtáncolni – azért, ahhoz kell kondi. Ez nem az a fajta tánc, amit egy buliban csinálsz, tudod, hogy szökdösöl reggelig, és még afterben is maradsz (kacag). A tested muszáj rendben legyen.

Ja… és kell ismerned a testedet. Ez már túlmutat azon, hogy milyen kondiban vagy te. Azt nagyon pontosan kell tudnod, hogy a tested mit tud, tudod-e irányítani, hogyan tudod irányítani. Mert ez aztán összefügg sok mindennel, nem csak feltétlenül a fizikai igénybevétellel, hanem azzal, hogy a te tested egy szerepben hogyan van jelen, milyen gesztusokat tesz, hogyan jár, hogyan ül, hogyan áll. És ez változik szerepenként – az a legjobb, hogy ha te annyira tudod uralni a testedet, és annyira ismered, hogy még véletlenül sincs olyan, hogy megcsinálsz ugyanolyan gesztusokkal, ugyanolyan járással, ugyanolyan nézéssel vagy beszéddel két különböző szerepet.

Bekő-Fóri Zenkő: te most tudod, hogy hogy állnak a lábujjaid?

Az egyetemi években döbben rá az ember, a sok testtudat-fejlesztő gyakorlat alatt, hogy mi van. Nekem a legnagyobb revelációm az volt, amikor ültem a színpadon…, vagyis az osztályteremben egy jelenetben, az osztályvezetőm leállította a jelenetet, és megkérdezte: „te most tudod, hogy hogy állnak a lábujjaid?”. Úristen, tényleg, nekem vannak lábujjaim is, és azokat is használom!

Nem nyilvánvaló, rá kell jönni, és meg kell szokni azt, hogy van egy tested, ami hozzád tartozik – akármilyen fura.

Gy.K.: És ezek a testek különböznek, nem mindegyik ugyanolyan, nem mindegy, hogy egy-egy test hogyan néz ki, vagy hogy tudod ezt viselni, és a köztudattban emiatt az van, hogy nem mindenki játszhatna el akármilyen szerepet…

Igen is, meg nem is. Én még mindig hiszek abban, hogy nem a külső az, ami meghatározó egy színész életében. Ott van például Csákányi Eszter, aki egy molett nő, és olyanokat alakít bármiben is, hogy le a kalappal – és rengeteg ilyen példa van még.

Persze – ezt főleg a férjem szokta emlegetni, és igaza van, hogy – a színésznek oda kell figyelni a testére, hogy legyen állóképessége. Nem is az a fontos, hogy a 90-60-90 legyen meg, hanem hogy te tudjad kontrolálni azt a testet, tudjál létezni a színpadon úgy, ahogy meghatároz ez a test, ne akarj más lenni, mint ahogy meghatároz téged, és ezt használd jól. De én hiszek abban, hogy száz kilósan is el lehet játszani Júliát, hogy ha abban a nőben ott van Júlia.

Esti Norbert: nem leszek sohasem hősszerelmes

Én nem láttam sajnos Bocsárdi László Hamlet-jét, ahol Nagy Alfréd volt Hamlet, de én ezt a vonalat tudnám erősíteni, amikor nem feltétlenül ilyen szemiotikai szempontok alapján határozzuk meg a szerepköröket eljátszó színészek típusát.

És tudom, hogy egy száznyolcvan, izmosabb testalkatú, kékszemű, szőke hajú srác mindig a hősszerelmes lesz, és én a 171-emmel, sörhasra hajlamos testalkatommal, arányaiban hosszabb karral, nem leszek sohasem hősszerelmes. Maximum gollam, vagy hasonló érdekes lény, ami nem hálátlan, viszont szerintem itt a térségben hajlamosak vagyunk túlságosan úgy gondolkodni szerepkörökről, ahogy elődeink gondolkodtak. Vagyis, hogy még mindig visszük mestereink és tanáraink koncepcióit, ötleteit és frusztrációit, és emiatt nem tudunk néha thinking outside the box (a kereteken kívül gondolkodni).

Vagy néha már az az érzésem, hogy nem látják a fától az erdőt…

Gy.K.: A bokortól az erdőt… – visszautalva az első kérdéskörre. Ez okoz ilyen konfliktusokat vagy frusztrációkat egy társulaton, csapaton vagy egy egyénen belül? 

Nálunk nem, de elképzelhető, hogy igen. Az egyetemen szerencsére Tompa Klári nagyon pontosan megfogalmazta már az első másfél évben, hogy legyünk tisztában azzal, hogy mit jelentünk a színpadon, és hogy hogy nézünk ki, mert később is így fognak gondolkodni rólunk, ha tetszik nekünk, ha nem.

Valahol azt éreztem, hogy ő is máshogy szeretné egyszer elképzelni, de hogy miért ilyen a rendszer, azt meg kell tanítani a diákoknak. És ezt szerintem nagyon jól csinálta, mert a mai napig abból tudok a legtöbbet gazdálkodni, hogy pontosan tudom, mit jelentek a színpadon, vagy mit nem jelentek a színpadon. Csak én nem álltam meg ott, hogy akkor „oké, ezt jelentem”, hanem akkor azt mondom, hogy „azt tudom, hogy azt nem jelentem még” – és akkor próbálok dolgozni olyan szerepkörökön, amik nem biztos, hogy kesztyűszerepek, vagy könnyen mennek, de azt mondom, hogy adjunk egy esélyt nekik, vagy feküdjünk rájuk  jobban színészként.

Szűcs-Olcsváry Gellért: ha 43-as lábad van, akkor ez van…

Nyilván van benne egy fizikai elhatárolódás, hogy ha magas vagy, és nagyon nyurga, akkor az meghatároz valamiket. De ezt rendezők szokták nagyon szépen csinálni néha: azt hinnéd, hogy Rómeó nem lehet egy izompacsirta, és akkor kiderül, hogy: de lehet, miért ne lehetne. Nézzük meg, hogy milyen Rómeó, amikor izompacsirta. Vagy milyen Rómeó, amikor egy ilyen nyeszlett, kicsi, nyámnyila valaki. Vagy alacsony, kicsi, tömzsi. Ezek sztereotípiák szoktak lenni, amikor azt gondoljuk, hogy ezt csak egy olyan típusú színész játszhatja el, aki… Ez nem lényeges a színpadon… Nyilván predesztinálnak dolgok: ha 43-as lábad van, akkor ez van…

Márti, szólj hozzá, fiam… Téged predesztinál a fizikai megjelenés?

Pál-Varga Márta: a néző az olyan, tudod, hogy mindent megfigyel

Hát persze, hogy igen, hát hogyne… Amikor itt van egy rendező és meghallgatásokat tart, már egyből megítéli, hogy milyen kategóriába tegyen. Ez elkerülhetetlen. Úgyhogy igen… igen. De ez nem baj – azt hiszem –, ez pont azért jó, mert akkor tudod, hogy mire számíts… gondolom. Bár én ezt nem tapasztaltam annyira, mert voltam én már vénasszony, voltam én már gyerek, voltam én már kövér – ez a szerencsésebb eset. Fontos a külső, azért is dolgozik rajta az ember, és sportol… ami mondjuk szintén választás kérdése.

Szűcs-Olcsváry Gellért: Ha nagyban akarsz gondolkodni, akkor egy Robert de Niro-t, vagy egy Uma Thurman-t nem az határoz meg, hogy ő hogyan néz ki, hanem hogy ő milyen színész. S akkor neki azokat a szerepeket adják, amire belőle szükség van. Nem biztos, hogy fizikailag van igény az ő jelenlétére, hanem a csomagra, ami ő. Lehet, igen, predesztinálja őt erre-arra, de nem biztos, hogy ez a legfőbb dolog.

Pál-Varga Márta: A mostani hollywood-i sztárok közül mondj egy olyan színészt, aki felkapott, aki minden nagyobb filmben játszik, de nem szép, testileg nem csinos… egyet mondj.

Szűcs-Olcsváry Gellért: Margaret Tatcher-t ki játssza?

Pál-Varga Márta: Meryl Streep-re gondolsz, de ő egy teljesen már kategória. A mostaniak közül? Gyönyörű nők, amitől persze még tehetségesek, de fontos a fizikum.

Szűcs-Olcsváry Gellért: Például nagyon szerettem Charlize Theron-nak az átalakításait.

Pál-Varga Márta: Amikor azt az elhízott anyukát játssza, kövéren… Igen! De ő akkor felszedett 15 kilót a szerep kedvéért. Vagy ott van ez a Matthew McConaughey, aki vagy meghízik, vagy nagyon lefogy, amikor azt a drogos csávót játssza… Van, akik erre képesek. És ehhez szerintem fontos a fizikai kondíció, mert színész vagy, és ott vagy a színpadon, és néznek… A néző az olyan, tudod, hogy mindent megfigyel, de mindent. Megfigyeli, hogy ha felszedtél pár kilót – hidd el, hogy igen!

Szűcs-Olcsváry Gellért: Figyelje is meg…

Pál-Varga Márta: És ez a fiúknál is így van.

Nagy Xénia Abigél: rá kellett jönnöm arra is, hogy van sokkal több lány, aki sokkal csinosabb nálam.

Nekem soha nem volt semmi bajom a testemmel, egészen addig, amíg elmentem egyetemre. Akkor elkezdtem látni magam kívülről. És akkor rájöttem, hogy hát, igen, én csak 160 cm vagyok, és igen, nem vagyok egy sovány alkat, és hogy ha nem dolgozom, akkor még hízom is, mert hajlamos vagyok a hízásra. És nem mindegy, hogy nézek ki a színpadon.

Néztük anyuval a képeket a vizsgaelőadásokról: görbe a hátam – és kiderült, hogy hátgerinc ferdülésem van, és el kell mennem tornára, és oda kell figyelnem egész életemben ezután.

Akkor döbbentem le, hogy én ezeket észre sem vettem volna, engem nagyon hirtelen ért ez az egész dolog. Én például nem is tudtam, hogy visszahúzódó egyéniség vagyok. Mert otthon, Szalontán én voltam a szavaló kislány, volt egy barátom, együtt nagyon jól néztünk ki – volt egy ilyen kör, ami ismert. És akkor felmentem Kolozsvárra, ahol azt se tudtam mi mi fán terem, és én rájöttem, hogy egy visszahúzódó személyiség vagyok, és kellett egy év, amíg beilleszkedtem. Rá kellett jönnöm arra is, hogy van sokkal több lány, aki sokkal csinosabb nálam, de én ezeken nem gondolkodtam azelőtt.

És ezzel meg kellett tanulni együtt élni. Például az energiákat nem ugyanúgy kell kezelned. Mert, ha egy magas, sovány lány kimegy a színpadra, teljesen másképp néz ki, mint amikor én kimegyek a színpadra. És ezt el kell fogadni. Hogyha zavar, hogy kövér vagy, vagy ducibb vagy, vagy nem úgy nézel ki, ahogy te akarod, akkor dolgozni kell érte – én most kezdtem el futni (kacag). Igazából úgy vagy jó, ahogy vagy, csak tudj vele dolgozni. Tudd elfogadni, hogy nincs zongorista ujjad, nem is lesz soha, ha göndör hajad, nem lesz sima, ha alacsony vagy, nem leszel magasabb.