Forrás: kremlin.ru
Még mindig Avgyijivka a legforróbb szakasza a frontnak. Az oroszok lassan közelítik az egyik fontos utat, amely ellátja a várost, és közelebb kerültek az ipari zónához is. Bár az orosz támadások minősége alacsony, és az ukránok még nagy károkat okoznak, de a védők dolgát nehezíti, hogy lelassult a nyugati fegyvertámogatás, és szűkös a lőszer. Az orosz létszámbeli fölény miatt lehetséges, hogy az ukránoknak közeljövőben le kell mondaniuk Avgyijivkáról. Azt is nehézkes még mindig megállapítani, hogy melyik csapat mit irányít éppen, mivel a front folyamatosan mozog, és a tüzérség, a drónok és mobil aknaszórók is hamar megváltoztatják a lokális erőviszonyokat. Ahogy közelednek a március 15-i orosz választások, úgy lesz egyre nagyobb a nyomás az orosz katonai vezetőségen, hogy valami olyan haladást mutassanak fel, amelyet Putyin a választói elé tud tenni. Bár ez a kisváros sem jelentene nagy stratégiai győzelmet, a szimbolikus jelentősége mindkét félnek nagy, 2014 óta nem tudják elfoglalni az oroszok. Január végén Putyin 19 elfoglalt házról beszélt a városban, ennél azért kicsit több kell a nagy bejelentéshez. Úgy hírlik, a védők a harmadik rohamdandárt küldték oda, amelyet az egyik legjobbnak tartanak a seregben és a fronton.
Nem biztos, hogy érdemes túl nagy ellentámadást végezni, az ukrán emberi erőforrások szűkösebbek. Hogy merre tart az ukrán stratégia, azt mindenki kíváncsian várja, mivel a Zelenszkij-Zaluzsnij ellentét beérett, és ami eddig csak pletyka és találgatás volt, az mostanra biztos:
az elnök leváltotta az ukrán haderő főparancsnokát,
helyette Olekszandr Szirszkij vezeti a csapatokat február nyolcadikától. Vicces adalék az orosz kifogáshoz a háború kirobbantására, hogy Szirszkij a mai Oroszország területén született, etnikailag orosz, és ő fogja vezetni az ukrán csapatokat az orosz „felszabadítók” ellen, akik jönnek „megmenteni az oroszokat a ukrán elnyomás alól”. Most képzeljük el azt, hogy a kék-sárga színekért büntető Oroszországban neveznének ki a seregben bárkit is komolyan vehető szerepre, aki ukrán. A váltással minden bizonnyal változik valamelyest az ukrán stratégia, de tekintve, hogy egy parancsnokváltás se több lőszert, se több katonát nem eredményez, azért összességében túl nagy változásra nem kell számítani.
Maga a váltás nem olyan különös dolog, háborúban ez megtörténik, Putyin is sokat változtatta a vezetőt, de míg Zaluzsnij széleskörű népszerűségnek örvendett, addig Olekszandr Szirszkij megítélése jóval vegyesebb: egyszerre Kijiv védőjeként és kegyetlen vezetőként is tartják számon. Utóbbi miatt, és mert az hírlik, hogy Zelenszkij inkább akart volna támadást, mint Zaluzsnij, lehet, hogy ez a vezetés többet és hamarabb akar majd támadni – de ember és fegyver hiányában ezt igazán nem lenne érdemes elsietni. Sok tehát az ismeretlen tényező most, de az viszont biztos, hogy Szirszkij egy tapasztalt vezető, és az is, hogy a fronton levő katonák végső soron nem a vezetőségért, hanem a saját országukért és családjukért harcolnak.
A fegyverek, eszközök hiánya nagyon nagy részben az amerikai Republikánus Párt politikai játékain áll éppen. Csak hogy érzékeltessük, hogy a Trump vezette párt hol tart jelenleg: az általuk sokat emlegetett határ- és migrációs problémák kapcsán sikerült elérniük, hogy a demokraták egy annyira szigorú csomagba menjenek bele, amely valószínűleg semmilyen más körülmények között nem lett volna számukra elfogadható. Viszont mivel Trump számára a migráció egy kényelmes kampánytéma, ezért kiadta parancsba, hogy
nem oldódhat meg a probléma – hiszen akkor mivel lehet majd kampányolni?
Szemfüles olvasóinkat emlékeztetheti ez arra a 2018-as magyar vétóra, ahol a magyar kormány vétózott meg egy olyan együttműködést, amelynek kimondottan az illegális migráció megfékezése volt a célja. A forgatókönyv nem egyedi.
De visszatérve az amerikaiakra, a Szenátusban a republikánusok blokkolták a saját, verejtékkel és kemény munkával kiharcolt javaslatukat, és a saját hűséges és nagyon konzervatív James Lankford szenátorukat kezdték támadni. A Republikánus Párt, bár a kemény trumpisták kisebbségben vannak, nem bír felülkerekedni rajtuk, és ennek a trumpista (MAGA) csapatnak egy része kimondottan Ukrajna-ellenes és Putyin-párti. Ezen a héten ezt a két állítást úgy támasztották alá, mint talán még soha.
Visszatérünk hamarosan az amerikai katonai csomagra, de előbb nézzük meg a tágabb kontextust. Az a párt, amely valaha Ronald Reagan és John McCain kőkemény szovjet- és oroszkritikájának adott otthont, ma úgy fekszik be Putyin alá, hogy valószínűleg az orosz agitátorok is elpirulnak. Hadd fejtsem ki, súlyosbodó sorrendben.
Először is Tucker Carlson, a MAGA egyik híres kommentátora a népirtásért körözött Putyinhoz ment Moszkvába interjút készíteni. Az orosz vezetés tisztán szokott beszélni arról, hogy a nyugatot, benne kiváltképp Amerikát és – talán valami nosztalgikus okból – a briteket ellenségnek tartják. Ennek ellenére a magát patriótának tartó, még a Fox News-tól is kirúgott
Carlson lehetőséget adott Putyinnak a propagandájára
– nem véletlen, hogy két amerikai újságíró orosz börtönben van (Evan Gershkovich és az orosz-amerikai Alsu Kurmasheva), és számtalan nyugati újságíró interjú kérelme süket fülekre talál, de Carlsoné nem. Ennek ellenére végül a két órás interjú elég viccesen alakult: Carlson „ugye, hogy a NATO-terjeszkedés miatt volt muszáj lerohanni Ukrajnát?” kérdésére az első válasz egy jó fél órás ömlengés volt a válasz, amely konkrétan a Rurik-dinasztia kezdetéig ment vissza, azaz a viking alapítású orosz államiság gyökereihez. És bár Carlsonnak még volt pár gyenge próbálkozása az interjú terelgetésére olyan irányba, amellyel az amerikai közönség is tudna kezdeni valamit (például denácifikáció), a fő irányvonal végül mégiscsak az maradt, hogy Putyin kifejtette a gyenge lábakon álló történelmi elképzeléseit és színtiszta revizionizmusát. Ebből semmi újat nem tudott meg senki, hiszen 2021-ben már leírta ezeket. Carlson arcán elég szépen visszaköszön néha, hogy bár ő egy KGB-s szuperzsenire számított, helyette a számunkra, magyarok számra is jól ismert „na, elmondom, mi van” szilvapálinkás nagybácsi szintet kapta.
Bár a két órás interjú dögunalom lett, azért rövid összevágások és Carlson húzóneve így is felületet ad Putyinnak. Úgy tűnik, az orosz turbópatriótáknak sem jött be annyira végső soron, hogy az orosz állami média egy amerikainak akart az elején nagyon tetszelegni, majd az sem, hogy
Putyin határozott vezető helyett egy frusztrált, össze-vissza beszélő bácsikának tűnt.
De legalább a mémek zseniálisak lettek, közülük is kiemelkedik Cahiagín Elbegdordzs volt mongol államelnök Twitter (vagy ahogy Musk hívja, X) posztja, akit megihletett Putyin historizálása és emlékeztetett, hogy ki is uralta a mai Oroszország nagy részét vaskézzel.
Forrás: Twitter/X
Az ennél súlyosabb lépést maga Trump lépte meg. Trump eddig is láthatóan egy Zs-kategóriás maffiózó film szintjén fogta fel a katonai költségeket. De hát ne legyünk túl szigorúak vele, az apja New York-i ingatlanbirodalmában felnőve biztosan nem olyan meghökkentő a védelmi pénz gondolata, mint nekünk itt, az UH-t olvasva. Igen, Trump fejében a katonai kiadás az Amerikának fizetett pénzként jelenik meg – mondanunk sem kell, hogy ez nem így van. A költések javarészét a fizetések, bérek, adminisztratív költségek, karbantartási költségek, illetve a lőszerek és fegyvervásárlások teszik ki. Ezeknek egy része lehet ugyan amerikai, de nagyon elterjedt az úgynevezett offsetting, amelynek lényege az, hogy az eladó vállalat az adott országban kell befektessen (például gyártósort és javítóműhelyet kell létrehoznia) és alkalmazottakat megfizessen. A nagyobb rendeléseket gyakran a megrendelő országban gyártják, például a General Dynamics European Land Systems – Mowag GmbH cégek Piranha V páncélozott harcjárművéből több százat rendelt Románia, amelyeket országon belül szerelnek össze, azzal a kimondott céllal, hogy a gyártósor exportra is gyártson. Persze már most sikerült elszalasztani exportlehetőségeket, például Bulgáriába, de ez nem a gyártást irányító vállalatok hibája, hanem a román bürokrácia problémáiból fakad.
De visszatérve Trumpra, igaz, hogy a megegyezett két százalék alatt teljesít több nagy európai gazdaság, de ez a saját seregük lerohasztását jelenti. Ennek ellenére Trump egy olyan adomát adott elő, amelyben őt, a főhőst kérdezte egy meg nem nevezett európai ország vezetője, hogy ha az oroszok megtámadnák őket, akkor is „megvédené-e” Trump őket, ha nem fizettek eleget. Erre Trump válasza az volt, hogy
nemhogy nem védené meg, de bátorítaná is az oroszokat, hogy tegyenek, amit akarnak.
Védelmi pénz. Apróság, de egyébként az oroszokkal szomszédos európai NATO-tagállamok mind két százalékon felül teljesítenek, Románia és Magyarország 2,4 felett, a lengyelek meg szinte négynél járnak. Az oroszok bátorítása tehát pontosan azokat bünteti, akik teljesítik az elvárást. Ugyan Trump elnökként sem tudná kivonni már az Egyesült Államokat a NATO-ból 2023 decembere óta, egy gyakorlatilag rá írt törvény miatt, de a fegyveres erők parancsnokaként rengeteg lehetősége lenne úgyis aláásni a szövetséget. Az Amerikai Egyesült Államok nem puszta szívjóságból tartja fenn a NATO-tagságát, neki is elemi érdeke, hogy Európában ne kezdődjön újra az öldöklés. A háború lehet, hogy jót tesz a fegyveriparnak, de tönkrevág minden egyebet, a béke sokkal jobbat tesz a kereskedelemnek. Így Trump kijelentése nem pusztán számunkra aggasztóak, hanem az amerikai üzleti érdekekkel és politikai-társadalmi értékekkel megy szembe. Ez persze nem fogja zavarni a fasiszta hajlamú szavazókat, de nehéz azt gondolni, hogy a katonaságnak és a klasszikus republikánusoknak ínyére van.
És itt térünk vissza az amerikai katonai csomagra. Hónapok óta áll a MAGA miatt mindenféle igazán komoly Ukrajnának szánt segítség, de végül február tizenharmadikán a szenátus megszavazta az izraeli-tajvani-ukrán 95 milliárd dolláros katonai csomagot (ebből 61 milliárd megy Ukrajnának), de hátra van még a republikánus többségű képviselőház. Ha nem megy át, az csak tovább üzeni Kínának, Iránnak, Oroszországnak, hogy Amerika gyenge, és most kell megtámadni, akit csak lehet. Tegyük hozzá, az európai segélyhez képest valójában nem lenne akkora az amerikai áldozat, hiszen a gyakorlatban az történne, hogy a régi amerikai fegyvereket szállítják le az ukránoknak, az újakat pedig amerikai munkások amerikai földön az amerikai hadseregnek gyártják le. Nagyon sok honvédelmi cég republikánus államokban van, így igazából a saját szavazóiktól tartották vissza a pénzt a republikánusok mindenféle indokokkal. És bár minden arra mutat, hogy a csomag megszavazása alapvető amerikai érdek, azért ne becsüljük még alá a szélsőségesek elhivatottságát és a maradék republikánusok gyengeségét.
Az ukrán hátországban közben ugyancsak történnek fejlesztések,
a Bayraktar drónt gyártó Baykar és a Rheinmetall is haladnak a gyártósorral, a Baykar építi a gyárat, a Rheinmetall egyenesen azt mondja, hogy idén Fuchs páncélozott szállítók és Lynx gyalogsági harcjárművek fognak legördülni a gyártóssorról.
Az interneten terjeng egy fotó egy 320-as számú T-55-ös tankról az ukrán frontról – és mellé téve egy 1956-ban Budapesten„különleges katonai műveletet” végrehajtó T-55-ös, amely ugyancsak 320-as számú. A kontextus is ugyanaz, egy ország lakói szeretnének nem úgy élni, ahogy Moszkva szerint kellene nekik, és Moszkva azon az egy nyelven válaszol, amelyen ért.
Forrás: Twitter/X
Az orosz hátországban az infláció mérséklődött kissé a hivatalos adatok szerint, a 2023 decemberi 7,4-ről 7,2 százalékra csökkent. Az orosz vezetés óvatos marad, Putyin maga mondta, hogy különös figyelemmel kísérik az áremelkedéseket, és a központi bank is azt jelzi, hogy az irányadó kamat marad egyelőre 16 százalékon. Mivel a munkaerőhiány nem fog enyhülni, a gazdaságba pumpált pénzek pedig nem fognak jelentősen esni, ezért várhatóan magas marad az infláció, vagy akár újra emelkedni kezd.
Amint közeledik az invázió második évfordulója és az európai országokban a különféle választások sora, nem megfeledkezve az EP-választásról, úgy az orosz titkosszolgálat is akcióba lendül. Bár az orosz csapatok nem igazán sikeresek, de az orosz információs műveletek rafináltak maradnak (bár a nyílt propaganda kicsit tépázottabb, mint 2022 előtt). A franciák, akik már a 2018-as elnökválasztáskor is lefülelték az orosz befolyásolási kísérletet, most egy jóval nagyobb hálózatról tálaltak ki. És nem viccelünk, a 193 weboldalt magába foglaló műveletet Portal Kombat-nak keresztelték el. A hálózat egy része sok éve készen várja a bevetést, más részét 2022 után hozták létre, és bár jelenlegi forgalmuk alacsony, a bejelentés szerint később megnőtt volna, hogy angol, francia, lengyel, német és más európai nyelveken is szórják a propagandát. Bár ezt a hálózatot lefülelték, még rengeteg olyan hálózat van, amely bele akar avatkozni országaink belső folyamataiba. És a fizikai térben is van még embere az orosznak, tavaly ősszel a gázai konfliktus kirobbanásakor Dávid-csillagokat festettek fel Párizsban, hogy helyben szítsák a zsidó-arab konfliktust. A destabilizáció mellett a szélsőjobbos Marine Le Pen kampányát is igyekeztek ezzel segíteni.
A politikai színtér tehát kiemelten fontos idén, az ukrán és orosz belpolitikai stabilitás vagy instabilitás fejlődése mellett az európai és amerikai választások is hatással lehetnek a háború kimenetelére. De nem is meglepő, hiszen a háború kirobbantó okai eleve politikaiak, és ahogyan a híres Carl von Clausewitz rongyosra idézett mondata szól: „a háború a politika folytatása más eszközökkel”. A demokratikus és az autoriter világok versenyeznek egymással, újra, és ez a verseny nem felejt ki bennünket sem.