fotó: The Foreign Policy
Donald Trump amerikai elnök nemrég azt mondta, hogy idegesíti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hogy áll a fegyverszünethez. Folyton talál valami kifogást, ami miatt pont nem tud belemenni egy igazi tűzszünetbe.
Jelen esetben Zelenszkij ukrán elnök legitimitása a kifogás – ami azért elég erős attól az Oroszországtól, ahol két évtizede egyre látványosabban fokozódik a választási csalás.
Túl sokat azért nem kell belelátni Trump nyilatkozatába. Egyrészt fel is hígította azonnal azzal, hogy hamar elpárolog majd a dühe, ha Putyin lépéseket tesz, másrészt az oroszok ellen mindig csak verbálisan keménykedik, de valódi büntetést eddig kizárólag Ukrajna és Európa kapott.
Ha Amerika „átveszi” Gröndlandot, Oroszország is átvehet ezt-azt
Nincs is semmi oka Putyinnak arra, hogy engedjen, hiszen mostanra kitapasztalta, hogy Trumpot a hízelgés és az új témák feldobása könnyen kezelhetővé teszi számára. Sőt, Trumpnak kifejezetten imponál Putyin publikus, „erős ember” imidzse. Annak ellenére, hogy ő sokkal erősebb országot vezet, így sokkal több hatalmat is birtokol, meglepően kitartóan törekszik arra, hogy megszerezze Putyin elismerését.
Ez a magyarázata annak, hogy Putyin lényegében bátorítja az amerikai elnököt arra, hogy „átvegye” (értsd: elfoglalja) Grönlandot. Egyfelől imponál Trump egójának, másfelől az orosz területszerző érvelést jelentősen megerősítené, ha az örök ellenfél Amerika bebizonyítaná azt, amit az oroszok régóta állítanak, miszerint ők is csak olyanok, mint minden más ország, és a területfoglalás meg az öldöklés nem különösebben rossz dolgok.
Egyébként Grönlandon már most működik amerikai katonai bázis, ide látogatott az amerikai alelnök a napokban, miután nem találtak egyetlen grönlandi lakost sem, aki vendégül látta volna őt s feleségét – hiszen jól értik a helyiek, hogy ez pusztán propagandaanyag lett volna a területszerző retorikához.
Messze a tűzszünettől
Ezek a manőverezések továbbra is arra utalnak, hogy Putyin messze áll attól, hogy elfogadjon bármiféle tartósabb tűzszünetet. Jól mutatja ezt a mostani tárgyalás lezajlásának a módja: március 11-én Amerika és Ukrajna azonnali és feltételi tűzszünetet javasolt. Erre az oroszok elméletileg nem mondtak ugyan nemet, de jöttek a feltételek – tehát az azonnaliság és feltétel nélküliség rögtön kiesett.
Március 18-án az oroszok azt javasolták, hogy a fekete-tengeri hajózásra és az energia-infrastruktúra megkímélésére szorítkozzon az egyezség. Ami egyébként nemcsak kifejezetten egyoldalú javaslat – az oroszoknak messze többet érne, mint bárki másnak – , de jelzi azt is, hogy ténylegesen fáj nekik az idén felerősödött ukrán kampány az orosz gáz- és olajlétesítmények ellen.
Lőpor rovatunkban az orosz-ukrán háború eseményeiről töröljük le a port. A rovat további cikkei itt találhatók.
Március 25-én az amerikaiak jelentettek be egy egyezményt a biztonságos hajózásról. Ez értelmét vesztette ott, hogy az ukránok önerőből már megoldották hajóik biztonságos kereskedését a tenger nyugati felén, hiszen az orosz fekete-tengeri flottából alig maradt valami, s azt is visszavonták keletre.
De még ezt az látszat ajánlatot sem hagyták az oroszok szó nélkül , azonnal behoztak egy új követelést, miszerint kérik, hogy egy orosz állami bankot engedjenek vissza a SWIFT rendszerre, hogy tudjon nemzetközi utalásokat végezni.
Apró szépséghiba ebben, hogy ez nem Amerika döntése – Belgiumban van a SWIFT-székhely, és Európát az amerikaiak eleve nem engedték a tárgyalóasztalhoz. Ám az EU sem olyan ostoba, hogy a teljes semmiért kiadjon ütőkártyát. Szóltak, hogy nagyon szívesen visszahelyezik a bankot a rendszerbe, amint a megszálló csapatok hazamennek.
De miért?
Persze tudatában voltak a fenti körülményeknek az oroszok is. Arra játszhattak, hogy így majd Európa hibáztatható amiatt, hogy elhúzódik a háború. És nem az orosz támadások.
Jobb esetben pedig rávehetik akár Amerikát is arra, hogy Európát behódolásra próbálja kényszeríteni.
Addig is megtörténhet, hogy Amerika feloldja Oroszország elleni szankcióit a semmiért – jelenleg ugyanis Oroszország a legszankcionáltabb ország a világon. A szankciók nagy részét az USA és az EU vetette ki rá, de az új amerikai vezetés folyton arra utal, hogy szívesen üzletelgetne az egyébként egyre szegényedő oroszokkal. Azonban, ha az Egyesült Államok feloldja a szankciókat, azzal megint csak eldobja egy ütőkártyáját, amivel nyomást gyakorolhat a tűzszünetért, és utána ennyivel kevesebb befolyása lenne az orosz döntéshozásra.
A fronton közben nem állt meg az élet, Takács Márk írt egy kiváló összefoglalót arról, hogy az oroszok tovább használják a jól bevált módszereiket, az ukránok pedig elkövettek hibákat a Donbasz térségben. Tegyük hozzá, Putyinnak nagyon régóta fáj a foga a Donbaszra, és még mindig nem foglalta el teljesen. Ha most azt gondolja, hogy már elég közel jár hozzá, akkor mennyire lesz hajlandó tartós tűzszünetet kötni?
Ukrajna Európa számára létkérdés
Az, hogy ennyire a Kreml-pártiak és Európa-ellenesek kerültek fölénybe Washingtonban, nem csak a fentiekben nyilvánul meg. Lényegében az amerikai védelmi miniszter, Pete Hegseth februárban elmondta, hogy Európa nem támaszkodhat az amerikai védelemre.
Nem Ukrajna, nem a régió, hanem Európa. Innentől Ukrajna már tényleg nem pusztán egy regionális probléma, hanem Európa számára létkérdés. És itt veszít el Amerika még egy ütőkártyát: amíg Európa számítása az volt, hogy az amerikaiak nélkül nincs védelme, addig többé-kevésbé engednie kellett az amerikai nyomásnak.
De amint Amerika nyílt kereskedelmi háborúba bocsátkozott ellenünk, és lényegében visszavonta a nukleáris ernyőt Európa feje fölül,
azonnal megváltoztatta a játékot.
Ez vonatkozik arra is, hogy ha a szankciókat fel akarja oldani az oroszok javára – Amerika kereskedelme az oroszokkal eddig is elenyésző volt, Putyin fő pénzcsapja Németország és Európa többi része. Csakhogy Európának nem sok értelme van finanszírozni azt az orosz államapparátust, amely mára már folytonos hibrid hadviselést folytat ellenünk – nem csak a választásokba szól bele, fizikai szabotázst is végez. És annak sem sok értelme lenne, hogy olyantól tegyük újra függővé az energiabiztonságot, aki fegyverként használja azt.
Európa nélkül pedig a szankciók továbbra is nagy kárt okoznak az orosz gazdaságban. Bár a Kreml bizonygatja a hatástalanságukat, folyton panaszkodik rájuk, és követeli a feloldásukat. A The Economistnak van erről egy kiváló gyűjtése.
Amerika nem tudja kötelezni Európát
az orosz energiahordozók megvásárlására – sőt, nem is érdeke, hiszen az amerikai gáznak és olajnak konkurencia lenne. Az orosz ipar, és következésképp a hadiipar is, európai gépekre épül, illetve egyre inkább kínaiakra. Egyiken sem változtat az amerikai hozzáállás módosítása, és az eltérő amerikai szabványokat nem is lenne könnyű beépíteni az orosz ellátási láncba. Feltéve, hogy az amerikai magánvállalatok egyáltalán bevállalnának ennyire népszerűtlen üzletet, amellyel otthon tönkre is tehetik magukat.
Az orosz bankrendszer se lenne sokkal jobb formában, a SWIFT Európától függ, a lefoglalt orosz vagyon döntő többsége Európában van, és a nemzetközi cégek még mindig tarthatnak az európai szankcióktól. A külföldi befektetések nem fognak számottevően nőni a legtöbb iparágban, hiszen 2022 után megmutatta Putyin, hogy mennyire tiszteli a magántőkét: sememnnyire, bármikor elvehetik az oligarchái mások javait.
Az sem mellékes, hogy bár a republikánus párt egy része radikálisan oroszpárti és Ukrajna-ellenes lett, az amerikaiak többsége azért ma még mindig a megtámadott pártját fogja az agresszorral szemben. És közben az oroszok nem hagyják abba a támadásokat, kórházakat, bevásárlóközpontokat, lakótelepeket lőnek, és a szárazföldön is fenntartják a nyomást. Az orosz Kurszkból nagyrészt ki kellett vonulniuk az ukránoknak, de a másik szomszédos orosz területen, Belgorodban indítottak egy kisebb támadást, ami 3-4 kilométer mélységig jutott.
2022 óta pedig a védők jelentősen függetlenedtek az amerikaiaktól: becslések szerint olyan 30 százalék amerikai fegyverzet, 30 európai és 40 hazai gyártásból származik. Bár minőségileg egyelőre az amerikai nem igazán pótolható, de a fronton is változnak a körülmények, a drónok szerepe tovább nőtt.
Az ukrán drónellátás jelentősen függetlenedett a kínai alkatrészektől, és folyamatosan fejlődik. Ezzel párhuzamosan az oroszok által használt „iráni” drónok is igazából az iráni modell továbbfejlesztett és hazailag gyártott modelljei, az orosz oldal is folyamatosan fejlődik.
Az, ahogy Amerika bánik Ukrajnával,
egyre fontosabbá válik nemzetközi téren. Európa számára egyszerű a matek, nem lenne jó, ha egy elfoglalt vagy elbukott államcsonk lenne Európa határán, ahonnan többtízezer harcedzett és traumatizált ember menekülne tovább.
Annál jobb lenne viszont egy erős ország, amely távol tartja az oroszokat. De Ázsia is figyel, és Trump kaotikus, hátbaszúrós manőverezéseivel szemben kénytelen reagálni.
Így hát március 30-án Dél-Korea, Japán és… Kína bejelentették, hogy azon dolgoznak, hogy a regionális kereskedelmüket megerősítsék. Alig pár hónapja még Kína ellen szerveződtek a demokráciák, Amerika oldalán, most meg majdhogynem a trumpi káosz ellen fognak össze a korábbi ellenségek. Ez a mostani tárgyalás önmagában még talán nem ennyire drasztikus, egy öt éve abbahagyott párbeszéd újrakezdése.
De a trend látható: ha Amerika fenntartja a kaotikus, ellenséges stílust, akkor az teljes mértékben Kína kezére játszik majd. A kínai vezetés ugyanis konzisztensen rühelli a káoszt, a rendért, és a stabil gazdasági növekedésért hajlandó félretenni a korábbi szimpátiáit is, az amerikaiakkal szövetséges országok pedig tudják, hogy Amerikára nem támaszkodhatnak, de Kína nem tűnik el a szomszédból.
Érdekes lesz az is, ha egy nap úgy ítéli meg a kínai vezetés, hogy a Trump-Putyin barátság kellemetlenül messzire ment az ő ízlésének, és ideje ezt jelezni.
