Putyin állítja: megvan a koronavírus ellenszere

Vlagyimir Putyin elnök kedden, augusztus 11-én bejelentette a Covid-19 elleni vakcina hivatalos bejegyzését. Az első hivatalosan bejegyzett oltásról van szó, Covid-19 elleni vakcinák fejlesztésével többen is próbálkoztak már, például az Oxfordi Egyetem kutatói, akik szintén arról számoltak be, hogy bevált az általuk fejlesztett oltás. 

Mit mondanak az oltásról?

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy az oltóanyag, amelyet a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztett ki, magas antitest titert alakított ki az önkéntesekben, akik közül senkinél sem alakult ki „súlyos immunizálási komplikáció”. Az orosz szaktárca szerint a Covid-19-cel szembeni immunitás az oltást követően akár két évig is fennmaradhat.

Alekszandr Gincburg akadémikus, a Gamelaja Intézet vezetője elmondta, hogy az első orosz oltóanyag egy vektorvakcina, amely egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust az eljárás során olyan „tartályként” használják fel, amely a koronavírus-gént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon „megismerteti” az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.

Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben „és minden szükséges ellenőrzésen átment”.

“Meg kell kezdenünk a vakcina tömeggyártását, hogy mindenki, aki csak akarja, igénybe vehesse tudósaink vívmányát” – mondta, és hozzátette, hogy az oltást önkéntes alapon fogják elvégezni Oroszországban. Elsőként az egészégügyi dolgozókat és a tanárokat fogják beoltani. Forgalomba a készítmény 2021. január 1-től kerül.

Putyin azt is elárulta, hogy egyik lánya már meg is kapta az oltást, írja az MTI.

Mit szól hozzá a világ?

A BBC és a The New York Times is arról ír, hogy az Egészségügyi Világszervezet korábban már kifogásolta a gyorsan kifejlesztett oltásokat, mivel ezek gyakran arra utalnak, hogy a kutatók nem tartották be az oltások fejlesztésére nemzetközileg érvényes irányelveket.

Kiemelt kép: 444