Próbababának adta ki magát, hogy zárás után kipakolhassa az üzletet

Fotó: Pubity

Letartóztattak egy 22 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy próbababának adta ki magát egy varsói bevásárlóközpont kirakatában, hogy zárás után ékszereket lopjon – írja a BBC-re hivatkozva a hotnews.ro. A férfit – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – mozdulatlanul ülve és egy táskát tartva a kezében fényképezték le az említett bevásárlóközpont kirakatában.

A varsói rendőrség tájékoztatása szerint az alkalmazottak és az ügyfelek nem vettek észre semmi szokatlant, miközben a férfi a kirakatban állt a többi próbababa között, amíg „biztonságosnak érezte”, majd zárás után körbejárta a különböző részlegeket, mielőtt az ékszereknél „állapodott volna meg”. Végül a biztonsági őrök vették észre.

A férfit betöréssel és lopással vádolják, és nem ez az első a „számláján”. A rendőrség azt állítja, hogy egy másik esetben olyan későig vacsorázott egy másik bevásárlóközpont éttermében, amíg az bezárt. Ezután bement egy divatáruboltba, és „új ruhát öltött”, a térfigyelőkamerák rögzítették, ahogy a bolt részben leeresztett ajtaja alatt bújt be. A harmadik eset is hasonló, ekkor egy másik helyen maradt zárásig, majd „több pénztárból pénzt vett el, és javakat kísérelt meg eltulajdonítani”.

A hotnews.ro tájékoztatása szerint a férfit három hónapra őrizetbe vették, de akár tíz évre is elítélhetik.