Potenciális vírushordozók ezrei szabadlábon

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott szerda este a Realitatea Plusnak, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán 30.000 személy hagyta el a lakhelyi, és 1200-1300 a hatósági karantént. A kormány ugyanis csak javasolni tudja, kötelezni már nem a szabadságvesztéssel járó intézkedéseket.

„Harmincezer páciens vagy fertőzésgyanús személy hagyta el a lakhelyi karantént, az 50.000-ből már csak 20.000 maradt. A hatósági karanténban levők közül 1200-1300-an távoztak, a 3500-ból maradt 2200. Huszonnégy óra alatt 624 páciens távozott a kórházból. Köztük vannak azok is, akik már 10 napja voltak beutalva, és ezért haza kellett engedni őket, de olyanok is, akik kérték, hogy korábban mehessenek haza” – számolt be Tătaru.

Az egészségügyi miniszter kijelentette: a fertőző időszakban egy koronavírusos személy akár 234 embert is megfertőzhet, ezért a karantén és elkülönítés elrendelését szabályozó új törvény sürgős elfogadására van szükség.

A kialakult joghézagról és a Hargita megyei helyzetről július 8-ai cikkünkben írtunk részletesen.