Pogány Induló a Cloud idei sztárfellépője, fotó: recorder.blog.hu
Egy fesztivál a digitális bennszülötteknek, így hirdették még 2022-ben az akkor első alkalommal, Csíkszeredában megrendezett Cloud Fesztivált, amely azóta is inkább mozgalomként tekint magára. Mozgalomként, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy nyitottak legyenek az új tapasztalatokra és gondolatokra. A Fesztivál azt sem rejtegeti, hogy a Z generáció az elsődleges célcsoportja – bár ez 2024-re az alfával tágult –, akiknek már más kihívásokkal kell majd szembenézniük, mint elődjeiknek.
Ezekhez szeretne kapaszkodót adni a Cloud május 10. és 12. között panelbeszélgetésekkel, műhelymunkákkal és persze kikapcsolódással, hiszen erdélyi és magyarországi fellépők koncertjeit és bulikat is tartogat a péntektől kezdődő program.
Itt lesz például a mindössze 18 éves Pogány Induló, aki „két éve a magyar hip-hopot zártosztályra küldte”, idén már a húszezer férőhelyes MVM Dome-ot is megtöltötte. Fellép Ótvar Pestis, és Hundred Sins, aki egyszerre énekes és producer, dolgozott Beton.Hofival és Azariah-val is. A három nap alatt többek között Pixával, Ciggivel és Koósz Milánnal is bulizhatsz.
Egyáltalán nem csak a buliról szól
a Cloud. Nappal Damó Zsolttal street art, Köllő Ildikóval tartalomgyártó, Forró-Farkas Tamással bakelitlemez-pörgetős műhelymunkán vehetsz részt. Előre jelezned kell a részvételi szándékod az ide kattintva elérhető űrlap kitöltésével.
A szintén nappali előadások során lesz szó párkapcsolatokról, önismeretről, a közösségi médiáról, annak használatáról. Benedek István kommunikációs szakember – akinek Bizniszvitaminjáról itt olvashatsz –, Dull Szabolcs újságíró, az Index és a Telex egykori főszerkesztője és Járai Richárd copywriter megpróbálják megválaszolni, hogy kinek vagy minek hihetünk. A panelbeszélgetések alatt lesz szó egy karrier beindításának hogyanjairól, és megdöbbentő, inspiráló életutakról is hallhatsz, például a Kozma Attila színészéről, György László hegyimentőjéről és Csemer Boglárka előadóművészéről, akit nagy valószínűséggel csak Boggie-ként ismersz.
Ha még mindig nem találtál magadnak való programot, eláruljuk, vasárnap lesz egy két és fél kilométeres Color Run is Csíkszereda utcáin, amely során NyárOn fesztiválbelépőket sorsolnak ki a résztvevők között. Ez is előzetes jelentkezéshez kötött, ezt ide kattintva teheted meg.
A fesztiválbérleteket itt szerezheted be, 75 lejbe kerül, de a helyszínen napos jegyeket is lehet majd váltani. A napi belépők ára este 9-ig 30 lej, utána pedig 45 lej lesz.