Platon Karataevvel bontják ki a kockát Vecsei H. Miklósék

Utoljára Nemes Nagy Ágnes születésének évfordulóján járt Udvarhelyen Vecsei, fotó: a Művelődési Ház Facebook-oldala

Újra Székelyudvarhelyre látogat Vecsei H. Miklós és Hegedűs Bori, ezúttal nem Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulóját ünneplik, hanem Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján alkották meg új, A kocka kibontása című, a Platon Karataevvel közös turnéra induló koncertszínházi előadásukat, írják az eseményt szervező Művelődési Ház közleményében.

A színház, a zene és a performansz határterületein mozgó darab alkotócsapatjának minden tagja a maga szakterületének elismert művésze, így Hegedűs Bori – ének, Mihalik Ábel – dob, Frimmel Jakab – billentyű, elektronika, Paczári Viktor – basszusgitár, Ratkóczi Huba – szólógitár. Bemutatkozó előadásuk, Párbeszéd, sötétben címmel több, mint 50 előadásnál és közel 20.000 nézőnél tart 2021. júniusi bemutatójuk óta. A mostani előadás élő, vetített díszletét a Kiégő Izzók csapata hozta létre, ehhez készített installációt Koltay Szonja Dorottya.

A látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit próbálták meg a lehető legkatartikusabb formában előállítani, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén ragadjon meg emlékezetünkben, ígérik, mire lehet majd számítani az előadáson.

Ők egészülnek ki a Balla Gergely (gitár, ének) Czakó-Kuraly Sebestyén (gitár, ének), Bradák Soma (dob), Sallai László (basszusgitár) összetételű Platon Karataev zenekar tagjaival, akik az előadás „első felvonásért felelősek”.

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett budapesti zenekar 2016-os alakulása óta Magyarországon teltházas koncerteken játszott már az Akváriumban és az A38 Hajón, míg külföldön felléptek többek között a Reeperbahn-on és a Liverpool Sound City fesztiválokon is. Első lemezünk, a For Her (2017) a nemzetközi térképre is feltette a zenekart, dalaikat azóta is több milliószor stream-elték a világ minden tájáról.

A zenekar második, Atoms (2020) című lemezével ellépett az eddigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Ezen a spirálon kering tovább az együttes januárban megjelent, Partért kiáltó című lemeze, „amely víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, és tovább bolyong a létezés magja körül” – írják magukról. A zenekar már dolgozik a következő nagylemezén, melyről néhány dal már a megjelenés előtt is elhangozhat a fellépések során, mutatják be a zenekart a művelődési ház Facebook-eseményében. Nem első a zenekarnak, hogy Vecsei Miklóssal működnek együtt, legutóbbi videoklipjükben is a fiatal színész látható.

A két felvonásos koncertszínház – Platon Karataev koncertje és A kocka kibontása – április 23-án lesz látható 19 órától a művelődési házban. Jegyeket elővételben az intézmény jegypénztárában tudsz beszerezni 40 lejért.