Petőfi szelfit lő, és még a forradalom előtt lesz az Afterparty

Nem akárkiét, Leenane szépét játsszák elsőként az új színházi évadban, arra is keresik a választ, hogy Ki vagyok, majd buszra ülnek, forradalmat csinálnak, de csak miután Kondiba hozták a közönséget, és az új előadások előtt még dráMÁznak egy hetet.

Petőfi is lő egy szelfit az Operett előtt, és az Afterparty-t sem hagyja ki Nyolckor a bárkán, ahol Hat szereplő szerzőt keres. Ha minden igaz, ez tehát egy Haláli nagy játék lesz – legalább nyolc új bemutatóval készül a Tomcsa Sándor Színház az új évadra, tudtuk meg csütörtökön, az évadnyitó sajtótájékoztatón.

Előbb leporolnak, majd felújítanak

Három felújító próbával kezdi a 2022/23-as évadot a Tomcsa Sándor Színház. A Ki vagyok című, hetedik-nyolcadik osztályosoknak szóló színházi nevelési előadás próbáival párhuzamosan a Barabás Árpád rendezte Leenane szépét csinosítják ki, és ezt is játsszák elsőként az új évadban, a tervek szerint szeptember 7-én és 11-én.

A „város legtrendibb témájában”, a nagy kék buszokéban a színház is érintett, Szerbusz! című kísérleti színházi előadásuk helyszínéül ugyanis a négy, Budapestről kapott buszok egyike szolgál. Hogy használhatják-e kulturális célra az egyik autóbuszt, az leghamarabb hétfőn, szeptember 5-én dől el, eszerint tűzik ki az előadás dátumát, mondta el Nagy Pál színházigazgató, hozzátéve, a közönség részéről igény van erre az előadásra. 

A DráMA végén egy Szelfi, majd jöhet egy Afterparty?

Szeptember 19–25. között 13. alkalommal szervezik meg a dráMA kortárs színházi találkozót, Új formák kellenek mottóval. Ezen a héten naponta két, de akár négy előadás is lesz, ahogy T.E.A. is, azaz találkozás egy alkotóval, esténként buli és más meglepetés programok.

Részletes tájékoztatást ugyan későbbre ígértek a szervezők, az biztos, hogy a dráma utolsó napján, vasárnap, szeptember 25-én mutatják be a Petőfi-szelfit, az Udvarhely Bábműhely és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának közös produkcióját, Bartal Kiss Rita rendezésében. 

Az előadás próbái már javában zajlanak, ahogy Fincziski Andrea Kondi című egyéni előadásának próbái is, amit Győrfi Kata írt és Kató Zsolt rendezett. Ugyanaz a Kató Zsolt, aki korábban a Káosz című előadást is, amiben Albert Orsolya és Mezei Gabriella társaságában főszerepelt Fincziski is. 

A dráMA után rögtön egy új improvizációs előadás, az Andrew Hefler rendezte Afterparty próbáinak fognak neki, és október 22-re tervezik Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című előadásának bemutatóját Márkó Eszter rendezésében. 

Operett ez, de csak a címe

November elején a szilveszteri előadás próbafolyamata is elkezdődik, idén a zene éve rendezvénysorozathoz kapcsolódva egy zenés előadást tervez játszani a társulat, Witold Gombrowicz Operett című alkotását, Szilvay Máté rendezésében. A cím viszont nem a műfajra utal, hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: „ez egy nagyszabású projekt lesz, szilveszterhez is méltó, de karácsony előtt már a bérleteseknek be fogják mutatni”.

Jövő évben

újabb nagyszínpadi előadással kezdenek, Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című művét március elején tervezik bemutatni, Anca Bradu rendezésében. 

A forradalom sem maradna el, két év kimaradás után jövő március 15-én bemutatnák a forradalom.ma 3.0 című előadást Tóth Árpád rendezésében.

Áprilisban, ha minden a terv szerint halad, Alexandru Dabija rendező előadását, az Eugène Ionesco által írt Haláli nagy játékot tervezi bemutatni a társulat, az évad utolsó bemutatója pedig Tamási Áron művének Kárpáti Péter általi átdolgozása lesz Ábel. Rengeteg. címmel, Tóth Tünde rendezésében.

Utóbbi előadást és a Petőfi-szelfit az író Tamási születésének 125. évfordulója és a Petőfi-év miatt tartották fontosnak beemelni az évadba, magyarázta a színházigazgató. 

A tervezett előadások mellett a tavalyi Furcsa párt és a Száll a kakukk fészkére előadást is tervezik játszani, utóbbival a Román Nemzeti Színházi Fesztiválra is beneveztek. Télen újra visszatérnek a kirakatokba a színészek, és a 9-12. osztályosoknak szóló, Vérszirom című színházi nevelési előadást is játsszák majd. 

– Nem is tudom, volt-e valaha ennyire színes és gazdag a színház kínálata, már csak erő és energia kell, hogy megvalósuljanak a tervek – jelentette ki Nagy Pál színházigazgató. Az anyagiak adottak hozzá, igaz, a korábbi magyarországi támogatás idéntől megszűnt a válság miatt, tette hozzá.

A nézőtéri székek kicserélése épp a feszes évadprogram miatt marad el jövő nyárra, a munkálatok ugyanis legalább tíz napos kiesést okoznának, tudtuk meg. A színház honlapja viszont megújul, és a színház Facebook-chatjén keresztül is lehet majd kérdezni, segítséget kérni.

Új művészeti titkára is van a társulatnak, Fazakas Attila személyében, mutatta be a sajtótájékoztatón a színházigazgató. Új művészeti vezetőt egyelőre nem keresnek, mondta el Nagy Pál. A társulat korábbi művészeti vezetőjével, Dálnoky Rékával nem szakad meg az együttműködés, Dálnoky főszervezője a 13. dráMA fesztiválnak, és a készülő Haláli nagy játék tragikomédia dramaturgja. 

Bár a felnőtt bérletben eddig egy vendégelőadás szerepelt, az új évadtól már kettő lesz: Az öngyilkos című vígjáték a Nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, valamint az Illatszertár, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában, az Udvarhely Néptáncműhely Bálint Dani csodálatos esete Petőfivel című előadása mellett.

A színházi bérleteket október 7-ig lehet kiváltani, a bemutató bérletet 90, a felnőtt bérletet 75 lejért, a vidéki, illetve nyugdíjas bérletet 60 lejért lehet megvásárolni, mindegyik bérlet négy nagytermi előadást foglal magában. Idén újra bevezetik a gyerekbérletet, amely a vidéki gyerekeknek 15 lejbe, a városi gyerekeknek 20 lejbe kerül, és a városban történő szállítást is tartalmazza. A gyerekbérletben a saját előadáson kívül még egy csíkszeredai és egy gyergyószentmiklósi vendégelőadás is benne lesz. 

Diákbérletet is lehet majd vásárolni 50 lejes áron, ebben három nagyszínpadi előadást tekinthetnek meg a fiatalok. Az előadásokra szóló jegyek ára bemutató/stúdióelőadás esetében 30 lej, a teljes árú jegy nagytermi előadásra 25 lejbe, a nyugdíjas- és diákjegy 20 lejbe, a gyerekjegy 14 éves korig 10 lejbe, a bábelőadási jegy 10 lejbe, a szakmai jegy 15 lejbe kerül.