Több mint egy éve már annak, de lassan lehet, hogy kettő is van, hogy becsengetett az irodámba idősebb Pethő József, vagy ahogy az udvarhelyiek ismerik: Pethő Jóska. Lementem elé a kapuba, hogy beengedjem, de nem akart feljönni, ott a kapuban elkezdte mondani, hogy azért jött, hogy segítséget kérjen. Mert látta egy videóban, hogy azt mondtam, hogy a szegényeket és a gyengéket megvédem.
Mondtam neki nevetve, hogy „Jóska bácsi, de hát maga nem is szegény, nem is gyenge.” Meg én egyébként sem azt mondtam, hogy a szegényeket megvédem, hanem azt, hogy bánt az igazságtalanság, főleg mikor a hatalmon lévő követi el a kiszolgáltatott emberrel. Igen, erre gondolt, mondta, és elkezdte mesélni, hogy a helyi rendőrség hogyan bünteti őket agyba-főbe mindenért, visszaélve a hatalmával. Hogy vannak olyan napok, hogy tizenvalahány büntetést hoz nekik a postás egyszerre. Hogy vadásszák őket úton-útfélen. Hogy megpróbálták tönkretenni a fia esküvőjét, rájuk küldve nyolc rendőrt. Hogy akkora összegekre büntetik őket, „amekkorára még soha senki mást nem büntettek Udvarhelyen”. És hasonlók. Hogy erről írnom kellene.
Azt is elmesélte, hogyan fordult ellenük László Szabolcs, a helyi rendőrség parancsnoka, aki fiának, Attilának legjobb barátja volt, neki pedig üzlettársa. Hogy ő szerzett kezdőtőkét Szabinak ahhoz, hogy magyarországi partnerekkel közösen felvásárolják a csíkszeredai Hamerock telephelyét, aztán pedig Szabi kilépett, és őt megfejte.
Ez a történet nem épp az a történet, amikor a kisembert bántja a nagyhatalom, ezért nem éreztem úgy, hogy ebben az ügyben meg kellene védenem Pethőéket. A történetet meghallgatva és megvizsgálva mégis úgy döntöttem, hogy foglalkozni fogok ezzel a témával, annak ellenére, hogy László Szabolcs erről próbált lebeszélni. Több okból is érdekesnek találtam a témát:
1. A büntetések számából és gyakoriságából (például 2021 szeptemberében két nap alatt 24 büntetést hozott Pethőéknek a postás a helyi rendőrségtől) ítélve gyanús, hogy tényleg hadjárat indult Pethőék ellen. Ők közel 100 jegyzőkönyvről és több mint 520.000 lejről beszélnek, mi a bíróságra leadott, nem minden cégüket tartalmazó táblázatok összesítése után a 2016 és 2023 közötti időszakra minimum 84 büntetést és minimum 306 ezer lejt számoltunk. A számolásunkban azonban nincs benne minden cég és minden büntetés.
![](https://uh.ro/wp-content/uploads/2024/01/pethojozseflaszloszabolcs01aufo-1.jpg)
Pethő József irodájában a frissen kapott büntetéseket mutatja.
Hogy ezt a múltjukból kifolyólag megérdemlik-e vagy sem, ez jó kérdés, de a törvény szempontjából nem annyira releváns. A törvény és az igazságszolgáltatás előtt mindenkinek egyenlő jogai kell, hogy legyenek.
2. Közérdekűnek tartottam, hogy miként harcol közpénzből a helyi rendőrség vezetője a volt barátja és volt üzlettársai ellen. Tanulságosnak éreztem, hogy betekintést nyerhetünk a város két nagyágyújának harcába. Megnézhetjük, hogyan váltak baráttá és üzlettárssá, majd esküdt ellenséggé.
László Szabolcs irodájában
Ez magánügy, hangsúlyozza László Szabolcs, aki nem szeretné, hogy erről írjak. Én másképp látom. Ha az lenne csak a történetben, hogy László Szabolcs mint rendőrfőnök rendet akar tenni a városban, és emiatt pontra teszi Pethőéket, az rendben lenne. Viszont akkor se lenne magánügy.
De így, hogy barátok és üzlettársak voltak, majd miután összevesztek, indított Pethőék ellen általuk bosszúhadjáratnak tartott akciót László, ez már másképp néz ki. Ha a „rendrakást” személyes bosszú tolja túl, és ez a városnak nem kevés pénzébe kerül, az már nem magánügy.
3. Az olvasóinkat érdekli az ügy. Az olvasó érdeklődésének kiszolgálása a sajtó feladata.
Ennek az anyagnak az a célja, hogy megmutasson egy jelenséget, minél több szemszögből, és segítse az olvasót tisztábban látni ezt a konfliktust. És nem az, hogy valakit megvédjen vagy támadjon.
Nem az én tisztem eldönteni, hogy ebben a történetben melyik fél mennyire tiszta, vagy mennyire sáros. Mindkét fél kikéri magának, hogy ő a jó, és a másik pedig a rossz. És sértőnek tartja, ha a másikkal egy kalap alatt emlegetem. Pedig ők voltak barátok és üzlettársak, nem én. Én csak megpróbálok minden felet embernek tekinteni, anélkül, hogy a méltóságukat teljesen szétzúznám a másik fél kérésére. És megpróbálok eltekinteni attól, hogy nekem is mindenikükkel volt kellemetlen tapasztalatom a múltban.
Pethő Attila is viselkedett velem agresszíven, Pethő József is próbált meg átverni féligazságokkal teljes nyugodtsággal és kedvességgel. László Szabolcs is, amióta csak ismerem, úgy kezel, mintha az én parancsnokom lenne. Emellett soha nem volt nyitott és egyenes velem, és újabban burkoltan perrel is fenyeget, ha nem úgy írom meg ezt az anyagot, ahogy ő szeretné. Vagy nem szeretné. Mert nagyon nem szeretné, hogy ez megjelenjen.
Hónapokon keresztül halogatott, mire sikerült találkoznunk. Ráadásul cseles is volt. Mert én egy beszélgetést kértem tőle, és jóhiszeműen elküldtem a témákat, hogy tudjon felkészülni dokumentumokkal. Erre ő előre írt egy pár oldalas szöveget, amiben jól beolvasott Pethőéknek is és nekem is, de kikerült pár fontos és számára kellemetlen kérdést. Aztán pedig személyesen is és írásban is kérte, hogy semmi más ne jelenjen meg a részéről, csak ez a szöveg.
A beszélgetésünk alkalmával leállíttatta a hangfelvételt, adott pár információt, ami őt igazolja pár kérdésben, de ismételten arra kért, hogy ne írjak semmit erről az anyagban, mert ő nem akar magyarázkodni, nem kell megvédenie magát.
Ismerem ezt a játszmát, ő eljátssza azt, hogy még csak azért sem akarja megvédeni magát, mert a teljes igazság nála van, és én érezzem rosszul magam, hogy a cikkben csak féligazság lesz, ezért ha lehet, ne is jelentessem meg. Van már tapasztalatunk ilyen játszmákkal, sokan próbálkoznak ezzel.
László Szabolcs többször elmondta, hogy szerinte ez nem téma, és ennél fontosabb témák vannak. Meg azt is hozzátette, hogy ha Pethő Jóska valótlan vádjait leírom, akkor jogi útra is terelheti a dolgot. Szóval információkat nem ad, de perrel fenyeget.
Amikor már a támadásból is sok
A szöveg összeállítása egy folyamatos alkudozás volt, mindenki azt szerette volna, hogy berakjam az ő támadását, és kiszedjem a másik fél valamelyik támadását, mert az sértő. Ne írjam le, hogy a helyi rendőr félanalfabéta módjára viselkedett, mikor Pethő Attilát igazoltatni akarta, mert az sértő a rendőr számára. De miért engedem, hogy Pethő feleségéről rosszat mondjon László, mikor az a büntetés már el van évülve? Próbáltam rugalmas lenni, de folyamatosan alkudoztak, és be-behoztak még információkat.
Mikor a szövegnek az utolsó verziója is kész volt, akkor elküldtem minden félnek, hogy lássák. László Szabolcs kérte, hogy beleírjon még válaszának első pontjába, megengedtem, és beleírta pluszba, hogy „Pethő Attilát letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a táblabíróság 2022. június 15-én zsarolás és súlyos testi sértésért. Vagy a 2001-ben történt eset, mikor egy földön fekvő Székelyudvarhelyi lakónak egy éjszakai összetűzésben rátaposott a fejére ezzel eltörve az egyik nyaki csigolyáját, amit szintén zsarolással sikerült szőnyeg alá söpörni a Pethő családnak. Említésre méltó a Pethő család másik tagja is ifjú Pethő József, aki kábítószerkereskedésért volt előzetes letartóztatásban, ugyanez a családtag egy zúzott üveggel vágta el egy székelyudvarhelyi személy nyakát életveszélyes sérülést okozva, akinek szó szerint milliméteren múlt az élete, hisz kis híján átvágta a nyaki ütőeret, ami ha elvágódik, biztos halált jelent.”
Erre Pethő kiakadt, hogy miért hagyom Lászlót újra belepiszkálni az anyagba, mikor azt mondtam, hogy ez a végleges, és őt miért nem hagyom? Tény, hogy pár nappal azelőtt Pethő reagálni szeretett volna Lászlónak arra a dicsekvésére, hogy kinek az ősei voltak pénzesebbek. És én azt mondtam neki, hogy most már nem raknám be Lászlóék székely kapujának azt a részletét, amiről kiderülne, hogy a rendőrfőnök nagyapja a Ráduj nevet viselte, ami a Pethő által megkérdezett szakember szerint arra utal, hogy cigány volt és nem magyar, mert a magyarok ly-nal írták a Ráduly nevüket.
Pethő azt sérelmezte, hogy míg neki nem hagytam, Lászlónak hagytam, hogy beleírjon sértő dolgokat az ő családjáról. Miért megy vissza László húsz évet, 2001-ig, és mi köze a jelenlegi történethez olyan rég elavult történeteknek, hogy Jocó fia elszívott húsz évvel ezelőtt egy füves cigit, és elkapták?
Pethő kéri, hogy engedjem meg, hogy akkor ő is írhasson bele régi dolgokat a történetbe, például, hogy milyen autóbiztosítási csalásokat hajtott végre László, hogyan törte szét az autókat Pethő cégének az udvarán. Vagy hogyan kérte meg László Szabolcs Pethő Attilát, hogy a Pál Dénes ivói házától ellopott tujákat szállítsa be a városba a Hargitáról hazafele menet. És még mondott pár ilyen történetet, amit be szeretne tenni az anyagba.
A stílusa olyan felhánytorgatós volt, hogy éreztem, elborul az agyam, és hogy ennek az anyagnak már soha nem lesz vége. Végül egy kicsit ordibáltam is Pethőnek a telefonba, hogy elegem van mindkettőjükből, és amint hazaértem, eldöntöttem, hogy lezárjuk a kívánságműsort, vége, 20 oldalnyi szöveg bőven elég a kettejük konfliktusáról, a többit esetleg majd újabb anyagokban bontjuk ki.
De lépjünk túl az emberi gyarlóságokon, és lássuk az ügy részleteit.
Az anyag úgy fog felépülni, hogy előbb Pethőék panaszait, vádjait fogom felsorolni, megpróbálom valahogy pontokba szedni őket.
- Megnézzük azt a filmet, amit Pethő Attila készített arról a jelenetről, amikor elhajtott az autóval, miközben a rendőr próbálta őt igazoltatni.
- Megnézzük, milyen dolgokért és mennyire büntette Pethőéket a helyi rendőrség, és mi fáj a legjobban nekik.
- Megtudjuk, miért zárt be a Mokka.
- Megvizsgáljuk Pethőék azzal kapcsolatos panaszait is, hogy László Szabolcs a rádióban arról beszélt, hogy a Pui és a Gábor családtól már megszabadították a várost, és reméli, hogy a Pethő családtól is meg fogják.
- Megnézzük, Facebookos kommentjeiben László Szabolcs miként buzdít orális szexre és nevezi bűnözőknek az embereket.
- A középső részben a közös múltjukról, üzleti kapcsolataikról, barátságukról és összeveszésükről írunk, és arról, hogy hogyan kezdtek el egy végtelen feljelentgetős játékot minden hatóságnál minden szinten. Mindezt Pethőék tolmácsolásában hallgatjuk meg, mert sajnos László Szabolcs erről a részről nem nyilatkozott, magánéleti kérdésnek ítélve meg ezt.
- Az anyag végére pedig László Szabolcs írását másolom ide be, amelyben bőven kifejti a véleményét Pethőékről, pár oldalban beszámol a bűneikről, amelyek miatt ebben az eljárásban részesülnek a helyi rendőrség részéről. Érdekes és tanulságos rész lesz, Pethőéknek nem túl kellemes, de többet nem mondhatok róla, mert a rendőrfőnök a levele végén azt írta, hogy a véleményem nélkül közöljem le: „Szeretném, ha fenti soraimat hiánytalanul, vágatlanul és személyes véleményed kommentárjai nélkül közölnéd, hogy tényként olvassák a városlakók, mert bízom benne, hogy nem kell a szájukba rágni, megmagyarázni nekik, hogy mit hogyan értelmezzenek.”
Vágjunk bele!
Pethőék panaszai
Amikor az ügyet elkezdtem felgöngyölíteni, elmentem Pethőékhez az irodába, ahol egy asztal tele volt a különféle büntetésekkel kapcsolatos papírokkal. A jegyzőkönyvek és a kiértesítések témánként vagy cégenként csoportosítva, az ezzel kapcsolatos perek iratai és értesítései halmokban, és a különféle bizonyítékok és céges papírok dossziékban.
A panaszok java azzal kapcsolatos, hogy Pethő szerint közel 100 (egészen pontosan 97) jegyzőkönyvet állítottak ki ellenük, a büntetések összeadott értéke meghaladja az 520.000 lejt.
Pethő úgy véli, a büntetéseket nem véletlenszerű ellenőrzések nyomán osztották ki nekik, hanem tudatosan vadászva rájuk. Ennek alátámasztására mutatja, hogy 2021. szeptember 3-án 8 büntetésük jött a helyi rendőrségtől, és rá két napra újabb 16 büntetés. „– Ki kapott még 24 büntetést két nap alatt ebben a városban?”
Ezt a 24 jegyzőkönyvet Pethőék azóta a bíróságon megfellebbezték. A bíró a büntetéseket átalakította figyelmeztetésekre, most Pethőék megtámadták a figyelmeztetéseket is, hogy érvénytelenítsék a jegyzőkönyveket.
Megkülönböztetett figyelem
Pethőék főként azt kifogásolják, hogy míg a helyi rendőrség másoknak sok mindent elnéz, nekik nem. Azaz a megszokottnál sokkal erősebben ellenőrzik és sokkal nagyobb összegekre büntetik őket.
Egy példa erre a megkülönböztetett figyelemre az épületre kitett kis hirdetésük esete. Amíg jóban voltak László Szabolccsal, az Akarat épületén lévő óriásplakátok miatt sem jött soha semmiféle büntetés. Aztán ahogy rosszban lettek, kaptak egy nagy büntetést egy 60×60 centis tábla miatt.
Összehasonlításképpen, hogy érződjön a büntetés mértéke: a Vidéki pékség 2.000 lejes büntetést kapott a nagy hirdetésért, és a reklámot nem is kellett levennie, Pethő Jóska a 60*60 centis táblájáért egy 15.000 lejes büntetést kapott, és a táblát levetették.
A másik szomszéd falat épített törvénytelenül, lebontatták és adtak neki egy figyelmeztetést, pénzbírság nélkül, ehhez képest Pethőéknek a kis tábla miatt 15.000 lejt szabtak ki. Ezt aránytalannak érzik.
A Covid alatt Pethő Attilát négyszer megbüntették 500 lejre, majd 5.000 lejre, majd 10.000 lejre, majd 20.000 lejre. Azért, mert a kijárási nyilatkozatban a Madarasi Hargitán nem volt utca és házszám feltüntetve, meséli az öreg Pethő. Kit büntettek még meg 20.000 lejre ebben a városban emiatt? – kérdi.
Lesik az étterem előtt parkolókat
Pethő azt is megkülönböztetésnek érzi, hogy míg az átjárók mellett máshol mindenütt egy parkolni tilos hely van, a Pethő étterem elé hármat festettek fel.
A Pethő vendéglő előtt és mellett parkoló autókat folyamatosan kergetik el a helyi rendőrök. Ezt Pethő József felvételek sorával erősíti meg.
De megerősíthetem én is: láttam és fotóztam az étterem előtt büntetgető rendőröket, sőt, a főnökömet is megbüntették ott.
Persze az, hogy a rendőrök komolyan veszik a munkájukat, nem gond, sőt. De miért csak 2019 óta teszik ezt, amióta összeveszett a parancsnokuk Pethőékkel? Előtte miért nem tették?
Azt, hogy a Pethő vendéglő előtti helyeket gyakrabban és szigorúbban ellenőrzik más helyeknél, ezt nehéz lenne statisztikák nélkül bebizonyítani. Így csak annyit tudunk mondani, hogy Pethőék úgy érzik, hogy a helyi rendőrség aránytalanul fokozott figyelemmel követi a vendéglőjük körüli parkolás kérdését.
A rendőrelsodrásos elhajtás esete más szemszögből
A Kuvar utcában sorban állnak az autók, soha senkit nem büntetnek meg, de Pethőéket „kaszálják”, meséli az idősebb József a megkülönböztetett figyelemről.
Erre példának hozza fel Attila esetét az elhajtással. Ami akkortájt nagy port kavart, de csak a rendőrség szempontjából volt megvizsgálva az ügy. Hogy lássuk az ő szempontjukat is, rendelkezésünkre bocsátják a videófelvételt, amit Attila készített az eseményen.
A felvételen látszik, hogy Attila lefilmezte, hogy az övé mellett is autók álltak, de büntetés csak az övén volt. Odament a rendőrhöz, felrótta neki, hogy nincs semmiféle tiltótábla, erre az igazoltatni akarta , amit elég furcsán közölt. Pethő kérte, hogy a kezét vegye le róla a rendőr. Pethő még be sem fejezte mondatát a tiltótábla hiányáról, a rendőr már rákérdezett, hogy: megtagadja az intézkedést?
Nem tagad meg semmit, mondta Pethő, majd dulakodtak. Aztán Pethő mondta, hogy bemegy a személyi igazolványa után az irodába, de a rendőr nem akarta hagyni. Többször indulatosan megismételte, hogy „– Nem, jöjjön az autóhoz”, közben a kamera erőteljesen ide-oda rázkódott, mintha dulakodnának ismét. „– Rendőri intézkedés” – hangzott el.
Pethő Attila végül odament az autóhoz, mondta, hogy akkor kiveszi a személyi igazolványát. Amiről aztán nem derült ki, hogy az irodában volt-e, vagy az autóban, mert Pethő kedvetlenül beült a járműbe, panaszkodott egyet, hogy „ilyen nincs, ember”, kérte a rendőrt, hogy „elnézést, kicsit légy szíves”, beindította a motort, és elhajtott, az autóba kapaszkodó rendőrt magával sodorva egy szakaszon.
A helyi rendőr később azzal vádolta Pethőt, hogy átment a lábán az autó kerekével, súlyos sérüléseket okozva neki, és veszélyeztette az életét. A székelyudvarhelyi bíróság házi őrizetet rendelt el Pethő ellen, de a fellebbezés nyomán a csíkszeredai törvényszék ezt törölte. Pethő másfél évvel később bűnügyi feljelentést tett a helyi rendőr ellen az igazságügyi hatóságok félrevezetéséért.
Perek hátán perek
Itt muszáj megjegyeznem, Pethő Jóska hajlamos arra, hogy ha megnyer egy pert, akkor azt úgy állítsa be, mintha a bíróság mindenben abszolút igazat adott volna neki, és azt ismerte volna el, hogy Pethőék nem tettek semmi rosszat.
Miközben beszélgetünk, egyszer csak bekopog a postás, és egy maréknyi borítékot ad át. A levelek java különféle értesítés bíróságokról. Rengeteg perük fut párhuzamosan, a büntetéseket megfellebbezték, és azóta sok mindent meg is nyertek.
Amióta ezzel az üggyel elkezdtem foglalkozni, heti rendszerességgel felhív Pethő, hogy beugrana egy 5 percre, átadni vagy megmutatni valamilyen újabb bizonyítékot vagy bírósági végzést, mert ismét kaptak egy levelet a bíróságról vagy az ügyészségről, amelyben leírják, hogy ők nem hibásak.
A családot zaklatják, megpróbálják tönkretenni Jocó esküvőjét
Pethő Jóska szerint az a legfájóbb számára, hogy az egész családot zaklatják, a feleségét, a gyerekeket, a menyeit. Lesik az autóikat, és büntetik őket, ahol érik. Hogy őt megpróbálják bántani, megérti. Hogy a fiait zaklatják, még azt is megérti. De hogy a feleségét és főleg a menyeit, azt már nem.
Egy példa: a felesége 2000 óta ugyanott hordja be az árut a vendéglőbe, ugyanott áll meg. Most megbüntették, pedig azelőtt soha. S nemcsak megbüntették, hanem el is kergették. Egy 65 éves nőt miért kell zaklatni? Azért, mert valakinek a felesége? – kérdi Pethő.
Egy másik példa: 2021-ben tartották az ifjabb Pethő Józsefék, Jocóék, esküvőjét a Hargitán. Egy szűkkörű rendezvény volt, 36-an voltak, mindenkinek volt orvosi papírja. Akkor úgy volt a törvény a Covid miatt, hogy annyian lehettek a vendéglőben, ahány férőhelyes a szállásadó egység. Este 6-kor kijött 8 udvarhelyi rendőr. Úgy viselkedtek, mintha egy terrorszervezetet készültek volna felszámolni, mesélik Pethőék.
Minden vendéget igazoltattak, egy órára megszakították az esküvőt. Aki külföldi volt, azzal nagyon cinikusan viselkedtek, megkérdezték tőlük magyarul, hogy „na, megérte ezért ennyit utazni?”
A rendőrök végül mindent rendben találtak, nem tudtak büntetni.
Mikor mentek el, az egyik megsúgta Attilának, hogy a „kórházzal szembeni épületből kaptuk a szeszizálást”. (A kórházzal átellenben a helyi rendőrség épülete van.) Egy másik azt mondta Jóskának, hogy „ştii că nu e de competenţa lor şi ne-au trimis pe noi”. (Azaz magyarul: “tudod, nem az ő kompetenciájuk, és minket küldtek”)
A nagy büntetések
2022. július 8-án jött egy építkezés kapcsán egy felszólítás, hogy Pethő Attila menjen be a rendőrségre. Egy héttel azelőtt a helyi rendőrség Facebook-oldalára kirakták, hogy körözik, tehát tudták, hogy megszökött. Helyette ment Pethő Jóska mint a cég felhatalmazott képviselője. Két héttel azelőtt írtak egy felhatalmazást közjegyzőnél. Minden aktát ott hagyott, amit kértek.
Rá két hétre érkezett 3 büntetés. Egy 8.000 lejes, mert Attila nem ment be személyesen. Egy 20.000 lejes, mert 2017-ben az alap ásásakor a kiásott földet nem szállították el, hanem elterítették. Egy 50.000 lejes, mert építési engedély nélkül építkezett. Pedig volt engedélye, május 5-én átvette a hivatal az építkezést, mert egy része pályázati pénzből volt építve. 78 ezer lejre kit büntettek még meg Udvarhelyen? – kérdi Pethő József.
Egy másik eset: Pethő kiadott egy épületből 500 négyzetmétert bérbe konditeremnek. Az illető leadta a dokumentációt az építési engedélyre. Nem is építkezésre kérték az engedélyt, hanem csak „schimbarea destinaţiei din clădire industrială în centru fitness” állt a kérésben. Egy pecsét hiányzott már csak, kellett pótolniuk valamit a tervezőknek, mikor a bérlő nekifogott a benti munkálatoknak. A helyi rendőrség kiszállt, és megbüntette Pethőék cégét, az Egipost, 70.000 lejre. Kinek adtak még 70.000 lejes büntetést ilyenért? – kérdi ismét Pethő.
Ezért zárt be a Mokka
Említettük már előbb, 2021 nyarán két nap alatt 24 büntetést hozott a posta a két cégre, amely a Mokka épületében működött. De ez csak a hab volt a tortán. Előtte is és utána is ömlöttek a büntetések.
2019 decemberében megbüntették a Mokka kávézót működtető Gastromaniát és a Pethő panziót működtető Intertourism-ot is, hogy nincs működési engedélyük. A pereket Pethőék megnyerték.
A Covid alatt, mikor be volt a kávézó zárva, megbüntették őket, mert nem volt kifizetve a szemétszámlájuk. Végül az RDE nem is számlázott azokra a hónapokra.
Három napra rá megbüntették az Intertourism-ot, amelyik már nem is volt ott, nem volt ott munkapontja.
Folyamatosan jöttek ellenőrzésbe, és folyamatosan uszították rájuk a különféle szerveket. Mikor hozzájuk jöttek ellenőrzésbe, minden hivatalos szervet (tűzoltóktól kezdve a műemlékvédelemig) 4-5 helyi rendőr kísért, mintha veszélyes helyre jönnének – panaszkodott az idősebbik Pethő József.
A műemlékvédelmet hetente hívták László Szabolcsék, hogy jöjjön le ellenőrizni, míg le nem jött. Ezt a műemlékvédelmis mondta Pethőnek.
A tűzoltókat, akik jöttek ellenőrzésbe a Mokkához, feljelentette a helyi rendőrség a DNA-nál, mert nem záratták be a Mokkát és nem vették el az engedélyüket.
2022 decemberében Pethőék kifizették László Szabolcsnak a közös cégből a részét, a 924 ezer lejt (közel 200.000 eurót). Pár napra rá a helyi rendőrség kiszállt, és megbüntette őket azért, amiért már egyszer megbüntette (punct de lucru Kőkereszt 2-3.). Ekkor Pethő Jóska úgy döntött, hogy bezárja a Mokkát. Tizenvalahány embert el kellett küldeni sommernak, mondja.
Ekkor László Szabolcs azt üzente egy közös ismerőssel, hogy most a Pethő vendéglő „következik tönkretételre”, meséli Pethő, majd hozzáteszi, hogy esélye sincs Szabinak, mert ő nem fogja hagyni, hogy bezárják a vendéglőjét.
Apróságok
Pethőékből folynak a panaszok. Nem bontok ki mindent részletesen, de felsorolok még néhányat:
2021-ben Attilát megbüntették 20.000 lejre, mert a Hargitáról lehozott szemetet a szeméttárolóba tette. Pedig volt szerződése a szemetesekkel, akik mindkét helyen üzemeltetik a szemételszállítást. Attila meg is nyerte ezt a pert utólag.
Pethő Jóska egyik szomszédját megbüntette László Szabolcs, azaz a helyi rendőrség, és azt mondta neki, hogy Pethő feljelentésére büntette meg. Majd arra biztatta, hogy jelentse fel ő is Pethőt. Végül Pethő ellen az ügyészség nem emelt vádat, a szomszéd maradt a büntetéssel.
Meghosszabbították a lefödést az Akaratnál, és megvakoltak 1 négyzetmétert. Emiatt kiszállt 7 rendőr, ebből 4 kint állott, 3 bement, és kiragasztották a felszólítást 7 helyre az épületre. Miért szükséges ez az erőfitogtatás? – kérdi Pethő.
Elfelejteni a Pethő családot
A rádióban László Szabolcs olyanokat nyilatkozik, hogy „Elkezdtük felejteni a Gábor családot. Elkezdtük felejteni a Pui családot. Remélem, hogy lassan elfelejtjük a Pethő családot is.”
Ezt az öreg Pethő nagyon sértőnek találja. Mert nem érzi magát egy kaliberűnek Puiékkal és Gáborékkal. Nem hibátlanok, de mégiscsak sikeres vállalkozók, egy minőségi vendéglőt és panziót működtetnek, egy klinikát építettek a városnak, ne hasonlítsák őket „lótermesztőkhöz” és utcai bűnözőkhöz.
És mit jelent az, hogy egy rendőrfőnök el akar felejtetni egy családot? Kicsinálja őket, vagy mi? Ez nagyon fenyegetésként szól, a család részére, vélik Pethőék, akik feljelentést tettek a rádiós nyilatkozat ügyében, most kivizsgálás folyik.
A rendőrfőnök internetes mocskoskodásai
László Szabolcs nemcsak a rádióban, hanem az interneten is szidja Pethőéket, ahol éri. S nem csak Pethőéket, hanem például Picinke Kiss Ernőt is.
Pár érdekesebb hozzászólás:
Hogy könnyebben megértsék a témában nem ismerős olvasóink, László Szabolcs hozzászólásaiban a „rozmár”, aki Picinke szájába kellene adjon valamit, az az idősebb Pethő József.
Szerkesztőségünkbe eljutott több hasonló hozzászólás is, melyeket méretük miatt nem közlünk teljességben. Több ismerősöm szerint nagyon durvák és közönségesek egy, a várost képviselő rendőrfőnök részéről. László kikéri magának, hogy az általa bűnözőnek tartott Picinke kommentjei sem szebbek. Ez részben igaz, de László mégiscsak egy rendőrparancsnok, akitől többet elvár az ember nyilvános szerepléseiben.
László Szabolcs viselkedésére egyre több panasz érkezik be hozzánk. És azzal kapcsolatban is, hogy a rendőrfőnök személyes bosszúállásra használja a helyi rendőrséget. Több olyan esetet jeleztek, hogy valaki az interneten olyan kommentet posztolt, amely kritikus volt a helyi rendőrség irányába, vagy annak parancsnokára nézve, és a helyi rendőrség elkezdte zaklatni őt.
Közös múlt: barátság és üzleti viszony
Hogy László Szabolcs ennyire felveszett Pethőékre, az olyan szempontból is érdekes, hogy pár éve még baráti és üzlettársi szál is kötötte a Pethő családhoz.
Pethőék szerint László Szabolcs és Pethő Attila legjobb barátok voltak. Ezt László árnyalja, tagadja azt a részét, hogy „legjobb”.
Pethőék szerint László Szabolcs 2016-ban ajánlott egy üzletet, hogy aránylag olcsón meg lehetne venni az árverésre bocsátott Csibi-féle Hamerock területét Csíkszeredában. Amit aztán sokkal jobb áron lehetne továbbadni. Megkereste Pethőt, hogy kellene erre pénz, és az szerzett két magyarországi barátjától 540 ezer eurót. László szerint nem ő kereste meg Pethőéket, hanem azok őt, miután hallották egy beszélgetését a témában.
Mikor a Sekler Paktum névre keresztelt céget meg akarták alapítani, László Szabolcs azt mondta, hogy ezért az üzletért előre pénzt kér. Azt találták ki, hogy nem adnak neki előre pénzt, hanem részesedést adnak neki. Az ingatlanok eladása után a jövedelem 10 százaléka lett volna a László Szabolcs része, ezért ő 10 százalékot kapott a cégből. Pethő végül 20 százalékot. A magyarországi partnerek osztoztak a többin.
Pethő József állítja, hogy 2016 áprilisában tanú jelenlétében odaadott 60.000 eurónak megfelelő lejt László Szabolcsnak, hogy ki tudja fizetni az előleget a Hamerockra. Ezt egy fotóval is alátámasztaná, amin az látszik, hogy a rendőrfőnök a falnak dőlve várakozik az irodájában.
Erről a fotóról László is tud, aki azt állítja, hogy az nem bizonyíték arra, hogy ő pénzt vett át. Tagadja, hogy akkor pénzt kapott volna Pethőtől. De hogy honnan volt pénze befektetni, azt nem mondja el, arra hivatkozva, hogy ő nem fog Pethőnek magyarázkodni, hogy honnan van a vagyona. Az ő nagyszülei kereskedők voltak, mikor Pethő szülei még csak csaposok, mondja.
László vagyonbevallását megfigyelve, nem igazán látom, hogy honnan jöhetett és hova mehetett az a 60 ezer euró, amivel beszállt a cégbe. Sőt, az is csak a 2019-es érdeknyilatkozatában jelenik meg először, hogy társtulajdonos a cégben, habár 2016 áprilisában indították a céget.
László állítja, úgy tudta, hogy Pethő nem is lesz részvényes, ezért ment bele abba, hogy társtulajdonos legyen. Aztán az utolsó pillanatban adtak a magyarországi tulajdonosok 20 százalékot Pethőnek.
László arra hivatkozik, mikor az indulótőkéről kerül szó, hogy Pethő mutassa meg, hogy ő mivel szállt bele ebbe a cégbe. Folyamatosan támadják egymást, mindenki azokat a dokumentumokat mutatja meg, amelyek őt igazolják. Pethő megmutatta, hogy mivel szállt ő be, de László nem.
Nagyon komplikáltak ezek a pénzügyek és cégügyek ebben az esetben, perek futnak ezekkel kapcsolatban a bíróságon. Van olyan dokumentum, aminek több formája létezik, ezt László Szabolcs azzal magyarázza, hogy Pethőék hamisítottak.
Pethő ezzel szemben azt állítja, hogy annak a dokumentumnak azért van két változata, mert László úgy kérte, hogy két változat legyen, hogy ne ütközzön a vagyonbevallásával. Nehéz megítélni, hogy kinek van igaza, ha valakinek egyáltalán van. Mi nem tudunk ebben bírók lenni, csak annyit látunk, hogy a kezdeti könnyű pénzszerzésből egy elmérgesedett konfliktus lett.
Az összeveszés
Pár évig még béke volt és barátság. Pethő szerint „Attila úgy járt be a helyi rendőrségre, mintha haza járna”. Aztán megromlott a barátság és ellenségeskedéssé vált. A nagy fordulópont az volt, mikor Attila egy hargitai mámoros éjszakán megvert egy helyi rendőrt. Azért haragudott rá, Pethőék szerint, mert a rendőr egyszer bemutatott neki, a félig áttetsző rendőrségi üvegablak mögött, és azt ő meglátta.
Ahelyett, hogy segítse a két fél békülését, amire kérték, László Szabolcs megakadályozta azt, állítják Pethőék. László szerint vállalhatatlan volt Pethőék viselkedése. A megvert rendőr családjára nyomást helyeztek, hogy a „békülést” kicsikarják belőlük. Az édesanyját éjszaka hívogatták idegen telefonszámokról és fenyegették. Idegen autók álltak meg éjszakánként a házuk előtt hosszú időre. Pethőék megkeresték a papokat azokban a falvakban, ahonnan a szülők származnak, hogy hassanak rájuk. Bement Pethő Jóska hozzájuk egy bog pénzzel, és azt mondta, hogy ha nem fogadják el a pénzt, akkor ellenük fordítja.
Egy külön anyagot megérne ez a rendőrveréses eset és az utórezgései, amibe most nem célunk belemenni. A lényeg az, hogy ez volt az a fordulópont, amikor a helyi rendőrség és László Szabolcs teljesen Pethőék ellen fordult. Pethő megfogalmazásában: „Évekig eszik-iszik, itt él mellettem, s 2019-ben ellenem fordul.” Egy képet is mutat kettejükről a vendéglőben:
Végül 8.000 euróért „kibékültek” a megvert rendőrrel, de a rendőrfőnökkel azóta sem. A helyi rendőrség elkezdett intenzíven foglalkozni Pethőékkel. Amit amazok zaklatásként értékeltek, de a rendőrparancsnok szerint semmi különös nem történt, ők csak teszik a dolgukat.
Emellett a Pethő-László üzlettársi kapcsolat is megromlott, László Szabolcs kiszállt a Sekler Paktumból, és megfejte Pethőt. Pethő szerint az volt az egyezség a cég létrehozásakor, hogy László Szabolcs a részét akkor kapja meg, amikor már eladták az ingatlanokat. A rendőrfőnök ellenben beperelte őket, és a bíróság úgy döntött, hogy ki kell fizessék. Ezért áron alul kellett eladniuk az ingatlanok egy részét, hogy előteremtsék a pénzt, amivel kifizetik Lászlót. Erről László csak annyit mond beszélgetésünk alatt, hogy nem Pethő Jóska fizette ki őt, hanem ő hajtotta végre Pethőt.
László Szabolcs a végrehajtás következtében kapott a cégrészéért 924 ezer lejt, ebből a 2023-as vagyonnyilatkozatában 865 ezer lejt nyilatkozott le.
Ugyanebben a vagyonbevallásában megjelenik újdonságként egy 2015-ben kapott 60 ezer eurós kölcsön, mely eddig egyik vagyonnyilatkozatában sem szerepel. A kölcsönt állítólag Simon Szilárdtól (a Hamerock egyik részének a bérlőjétől) kapta László Szabolcs. Pethő József szerint ez egy kamu-kölcsön, amivel próbálják lefedni, hogy honnan volt pénze László Szabolcsnak önrészre. De látványosan sántít a dolog Pethő szerint, mert a 2015-ös kölcsön garanciájaként azokat a telkeket tették be, amelyeket csak 2016-ban vásároltak meg.
Pethő szerint László most megpróbálja behajtani rajta ismét azt a 60 ezer eurót, amit 2016-ban adott neki: „azt a pénzt, amit adtam neki, most megint kéri”.
Simon Szilárd és László Szabolcs összefogásának története is érdekes lehet, hisz előbbinek szintén konfliktusai voltak Pethővel. László Szabolcs vagyonosodása is megérne egy külön cikket. Míg Pethő Jóska vagyonosodásáról egy egész könyvet lenne érdemes írni.
Feljelentések sorozata
A két főszereplőnk harcának legújabb állomását a feljelentések uralják. Jelentik egymást ahol csak tudják, mindenféle indokokkal, minden hatóságnál, és támadják egymást, ahogy csak lehet.
Pethő az elmúlt hetekben többször is megkeresett, hogy megmutasson olyan friss ügyészségi végzéseket, melyek felmentik őt, és lezárják a nyomozást a László Szabolcs feljelentései által indított ügyekben.
László azzal vádolta Pethőt, hogy a Hamerocktól kockakövet és egyéb építkezési anyagokat hozott el, amivel a Pethő panzió környékét és a Vitality klinika udvarát kövezte le.
Pethő még egy évvel ezelőtt panaszkodott nekem, hogy László a Hamerocktól több teherautónyi követ vitt a tibódi panziójához, anélkül, hogy kifizette volna. Ő is hozott el követ, mondta, de ő (mármint Pethő) mindig kifizette a Sekler Paktumnak, amit elhozott, míg László nem.
Az ügyészség érveléséből úgy tűnik, hogy szerintük Pethő cégei tényleg számlával és kifizetéssel hozták el a kifizetett kockakövet. Az ügyészségi iratban szerepel egy tanúvallomás is, amelyben a tanú azt nyilatkozza, hogy László Szabolcs engedélyt kapott Pethőtől, hogy egy teherautónyi kockakövet elvigyen, de végül 4-6 fuvart szervezett. Ebből az ügyészségnek egyet vallott be.
Hogy ki mennyi kockakövet vitt el, ebből mennyit fizetett ki, milyen árban ez most számunkra nem is fontos, csak annyiban érdekes, hogy milyen jellegű feljelentésekkel puhítják egymást.
Pethő József rendszeresen keres meg ügyészségi és bírósági iratokkal, melyek azt bizonyítják, hogy László Szabolcs feljelentette őket, és az igazságszolgáltatás nekik adott igazat.
A másik oldalon László Szabolcs beszélgetésünk alkalmával elmondja, Pethő 30-40 feljelentést tett ellene, minden hatóságnál minden szinten.
Pethő azt állítja, ők 3 ügyben jelentették fel László Szabolcsot: egyszer azért, amit a rádióban nyilatkozott a Pethő családtól való megszabadulásról, egyszer a vagyonával és a vagyonosodásával kapcsolatban, és egyszer azért, mert jogtalanul meghurcolta Attilát a rendőrelsodrásos elhajtása ügyében.
A feljelentésekkel párhuzamosan tovább futnak a perek. Pethőék panaszkodnak, hogy megnyertek pereket, ebből kifolyólag a helyi rendőrség kellene, hogy fizessen nekik, de nem fizet. Olyan okokra hivatkozva húzza az időt, hogy a magyarul leadott kérésben Pethő József nem azonosítható mint a cég képviselője.
Végrehajtották őket, a végrehajtó letiltatta a rendőrség számláit.
Erre a helyi rendőrség beperelte a végrehajtást, hogy húzzák az időt. A bíróság most decemberben zárta le ezt az ügyet, Pethőék javára.
László Szabolcs manipulációs kísérletei
A rendőrparancsnoknak átküldtem a témákat, amelyekről szeretnék beszélni vele, erre mire a beszélgetésre mentem, egy nyomtatott levelet nyomott a kezembe, és nem akart már beszélni a témákról.
A rendőrparancsnok külön kérésére levelét vágatlanul és kommentár nélkül közlöm alább.
Mivel azonban a szövegben azzal vádol cinikusan, hogy olyan oknyomozó újságíró vagyok, aki a bűnözők és szabálysértők érdekében emeli fel a hangját, és személyes találkozásunk alkalmával egyebekkel is vádol, szeretnék tisztázni pár dolgot.
László Szabolcs stratégiailag megemlíti beszélgetésünk alatt, hogy Pethő Jóska azzal dicsekszik a városban, hogy ő fizette a görögországi és törökországi nyaralásunkat. És ezt úgy mondja, mintha azt sugallná, hogy jobb, ha nem foglalkozom a témával, mert akkor…
Nem tudom teljesen kizárni annak esélyét, hogy Pethő ezzel dicsekszik, mert láttam már tőle érdekes húzásokat, de most sokkal inkább érzem úgy, hogy ez László Szabolcs zsarolási módszereinek szüleménye.
A görögországi nyaralásunk összesen 1.500 lejbe került, a törökországi az körülbelül a duplájába. Ingyen vadkempingeztünk eldugott tengerpartokon, egy kevés kaját, gyümölcsöt és kenyeret vásároltunk az itthonról vitt mellé, az üzemanyag tette ki a költségek javát. Összesen nagyjából 1.000 euróba került a két nyaralásunk, ennyi pénzért én nem vagyok megvásárolható.
Pethő Jóska egyetlenegy banit nem adott a nyaralásunkba, és nem is próbálkozott. Egy pohár víznél többet sohasem fogadtam el tőle, de azt is ritkán, talán egyszer-kétszer a két év alatt. Mikor elkezdtem beszélgetni velük különféle témák kapcsán, körülbelül két évvel ezelőtt, próbált megkínálni kajával a vendéglőben, de kétszer visszautasítottam, elmagyaráztam neki, hogy miért nem lenne etikus elfogadnom bármit is, és ezt megjegyezte, tiszteletben tartotta, és többet nem is próbálkozott.
Beszélgetésünkkor László Szabolcs felrótta, hogy két éve, mikor arról írtam, hogy Pethőék a Hargitán megcsapolták a tőzeglápot, látványosan a pártjukat fogtam Pethőéknek. Szerintem nem, én úgy érzem, hogy egész tisztán leírtam, hogy az egy ásott sáncnak tűnik, annak ellenére, hogy mit állítanak Pethőék. Hogy a hangnem, amiben írtam, nem volt olyan durva, mint amilyet László Szabolcs elvárt volna, azt elhiszem, de nem éreztem indokoltnak azt a rendőrfőnöki „a rozmár rakja bele a szádba” stílust.
A rendőrparancsnok azt is felhozta, hogy Pethő Jóska támogatta a gyerekeim épülő iskoláját. Ez igaz, a klinikája építésekor megmaradt csempéből adott egy fürdőre és egy előszobára valót.
Mivelhogy az iskolaépítés támogatására sok nyilvános felhívást intéztünk, több ezer ember támogatta eddig, és senkitől nem kértünk erkölcsi igazolványt, nem tehettem meg, hogy visszautasítom, mikor felajánlotta a csempét. Mondtam neki, hogy szívem szerint nem fogadnám el, mivelhogy egészen biztosan fogok én még írni róluk, és nem akarom, hogy a korrupciónak akár csak a gyanúja is felmerüljön, de nem tudom visszautasítani, mert az iskola támogatása teljesen nyitott. Ellenben azt ott és akkor közöltem vele, hogy mindamellett, hogy emberként értékelem a gesztusát, ezért tőlem újságíróként soha semmiféle szívességet nem fog kapni cserébe. Azt mondta, hogy rendben. És tényleg soha nem kért arra, hogy kedvezzek neki, mindig azt mondta, hogy az igazságot írjam meg.
László Szabolcs ezzel szemben többször is elmondta, hogy szerinte ezzel a témával nem kellene foglalkozni. Nem igazán szolgáltatott információkat, sem dokumentumokat, de cserébe érzelmileg manipulált, éreztette, hogy én vagyok a rossz, aki a város érdekei ellen cselekszem, ha ezzel foglalkozom.
Nem ismerem a város komplikált érdekeit. Szerintem a városnak az az érdeke, hogy egyenesen beszéljünk ezekről az ügyekről. Továbbra is tájékoztatni fogunk ezekről a kérdésekről, mind a Pethő család bűnügyeiről, mind a helyi rendőrség visszaéléseiről, vagy a kettejük konfliktusáról. Ha két ilyen kaliberű ember egymásnak esik, és szétszedik egymást, részben a város pénzén (a helyi rendőrség által sorozatban elveszített perek költségét a város fizeti), az nekünk téma. Főleg, hogy olvasóinkat is érdekli. Ezért valószínűleg a fejleményekre még visszatérünk.
Addig is zárjuk anyagunkat László Szabolcs vágatlan és kommentár nélküli levelével:
László Szabolcs levele
Egyed Ufó Zoltán részére:
Kedves Zoltán!
Megkaptam és köszönettel vettem azt a kérdéssorozatot, amelyben nem kevesebb, mint 24 kérdésben foglaltad össze a Pethő családnak ellenem felsorakoztatott „panaszpontjait”.
Értem én, hogy a szabálysértők, bűnözők panaszkodási kényszerét, de munkámból, feladatkörömből és hivatásomból kifolyólag soha nem fogok tudni egyetérteni sem a bűnözőkkel, sem a szabálysértőkkel, sem azokkal az oknyomozó riporterekkel, akik a felsorolt kategóriák védelmében emelik fel a hangjukat.
Gondolom, hogy nem veszed rossznéven és a kedves olvasóid elnézését is kérem, amiért nem fogok a 24 panaszpontra egyenként válaszolni, de egy tömör összefoglalóban megpróbálom a lehetetlent és leírom azt, hogy én miként látom:
1. Nem csodálkozom azon, hogy a Pethő család panaszpontokban foglalja össze a Helyi Rendőrséggel és személyemmel szemben a kifogásait. Velünk szemben megtehetik. Azt nem tudom, hogy a rendszerváltást követő három évtized alatt a sok korábbi és jelenleg is folyamatban lévő bűnvádi eljárás miatt miért nem írtak össze panaszpontokat az állami rendőrség bűnügyi osztálya, az ügyészség, a bíróság ellen is és miért nem kértek fel egyetlen újságírót sem, hogy marasztalja el az igazságszolgáltató szerveket, amiért a Pethő család egyik tagja ellen letöltendő börtönbüntetésről született jogerős ítélet, vagy a Pethő család másik tagja kábítószerkereskedésért volt előzetes letartoztatásban, vagy a család női tagja éppen egy éves felfüggesztett börtönbüntetésre van elítélve alapfokon, vagy az idősebb családtag ellen pedig jelenleg is több bűnvádi eljárás folyik bűnszervezet felépítése, adócsalás, ÁFA csalás vádjával. Ezekben az esetekben miért nem fogalmaztak meg panaszpontokat az illetékes szervek ellen? Az sem véletlen, hogy a Pethő család igen sok bírósági ügyét olyan ügyvéddel képviselteti, aki szintén jogerősen el volt ítélve szándékosan elkövetett adócsalás és irathamisítás miatt. Én sok székelyudvarhelyi polgárral együtt úgy látom, hogy a Pethő családnak nem (csak) a Helyi Rendőrséggel van baja, hanem úgy általában a törvénnyel és a szabályokkal, a közösségi renddel.
2. A rendszerváltást követő két évtizedben a Pethő család (főleg az általad Jóska bácsiként említett családfő) –sajnos- megszokta, hogy ők kiváltságosak, érinthetetlenek, büntethetetlenek, nekik mindent szabad, ők bármit megtehetnek következmények nélkül, így aztán elég sok dolgot meg is tettek, amelyeknek nem volt drasztikus következménye. Amikor következménye is lehetett volna, akkor pénzzel fenyegetéssel vagy zsarolással intézték el, hogy a feljelentők visszavonják feljelentésüket és tudjuk, hogy ha nincs feljelentés, akkor nincs bűncselekmény sem. Azt, hogy ezt a kiváltságos státuszt kinek, vagy kiknek köszönhették, most hosszú lenne részletezni, ha szükség erre is kitérek részletesen a jövőben de szerintem amúgy is mindenki tudja, vagy sejti.
3. Az elmúlt 6-8 évben megváltoztak a körülmények Székelyudvarhelyen, megszűntek a kiváltságos, megkülönböztetetteknek „kijáró” státuszok, de a Pethő család egyes tagjai erről nem akartak tudomást venni, ők azt hitték, azt hiszik, hogy tovább folytathatják az addig megszokott illegális dolgaikat, továbbra is következmények nélkül marad bármilyen kihágásuk, szabálysértésük, vagy éppen bűncselekményük. Hát nem marad!
4. A panaszpontokban felsoroltak között szerepel olyan büntetéssorozat is, amely szerint ugyanazért a kihágásért egyre növekvő bírságokat szabtunk ki. Valóban a legmagasabb bírság értékével senki mást nem büntettünk meg, mert senkit nem kellett megbüntessünk ugyanazért a dologért háromszor, vagy négyszer. A tisztességes városlakó, ha egyszer megbüntetik, akkor azt követően változtat a büntetés tényét/okát előidéző dolgon, vagy helyzeten, szabálytalan parkolás esetén pedig igyekszik a jövőben szabályosan parkolni. Nem így a Pethő család tagjai. Ők egy kiszabott bírság után sem változtattak azon, amiért a bírságot kapták, sőt. Gyakran úgy érezzük, mintha provokálnának, mintha erődemonstrációt akarnának tartani, hogy majd megmutatják, nekik akkor is szabad és olyant is szabad, amit másoknak nem. Hát el kell szomorítsam őket: a törvényeket nekik is be kell tartani. Azt pedig egyenesen nevetségesnek tartom, hogy az éttermük előtt felfestett parkolási tilalmat is az én számlámra akarják írni, mintha nekem hatalmam lenne a közlekedési jelzések kialakítására is. Nevetséges!
5. Tisztázzuk: A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársai nem a „Pethő vendéglő előtt és mellett szabálytalanul parkoló autókat kergetik” és büntetik, hanem a szabálytalanul parkoló autókat. Természetesen mindenki, így a Pethő család is hajlamos arra, hogy csak a saját problémáját lássa, miközben mi nem ellenük, hanem a szabálytalankodók ellen lépünk fel. Van a városban még számtalan kereskedelmi egység, amelyek előtt ha szabálytalanul parkoltak, azokat is megbírságoltuk, csakhogy azok tulajdonosai nem írtak hosszasan panaszpontokat, hanem igyekeztek a későbbiekben betartani a szabályokat.
6. Szeretnék pontosítani, hogy az egyik „panaszpontban” említett pert nem a Pethő család nyerte meg, hanem a nép ügyvédje nyerte meg Románia minden olyan személye érdekében, akiket valahol/bárhol az országban a Covid idején megbírságoltak, mert országosan alkotmányellenesnek minősültek ezek a büntetések. Nekünk előbb ki volt adva kormányrendeletben, hogy a járvány idején a szabálytalankodókat megbüntessük, majd később erről ORSZÁGOS jogerős döntés született, hogy ezeket a büntetéseket nem kell befizetni. Mi akkor is, ahogyan mindig, a munkánkat végeztük. De ebben az esetben a Pethő család egy volt az országosan több százezer megbírságolt közül, akiknek az igazságszolgáltatás eltörölte a büntetésüket.
7. Gondolom, hogy a Pethő családnak nem könnyű megbarátkozni azzal a helyzettel, amelyben most már rájuk is vonatkozik minden egyes törvény és szabály, de kénytelenek lesznek előbb-utóbb tudomásul venni, hogy lejártak azok az idők, amikor csak nekik szabadott mindent, vagy sok mindent, ami mások számára akkor is tilos volt és most is tilos.
8. Örömmel nyugtázom és sikerélményként élem meg, hogy miközben a Pethő család és még pár szabálysértő, vagy köztörvényes bűnöző rimánkodik és panaszkodik, addig a városban harmincezer ember egyre elégedettebb a naponta tapasztalható közbiztonsággal, a munkatársaim jelenlétével és fellépésével, a mindennapi munkánkkal. Mert, ahol tarthatnánk mi is, hogy csak egyet említsek, ami épp aktuális a közbiztonságot illetően, Csikszereda város esete, ahol problémákkal küzd a városvezetés, bántalmazások, fenyegetések, zsarolásos esetek megszaporodása. Éppen azok a bűncselekmények, amiket elkövetett és amelyekért ítéletet is kapott egyik tagja annak a Pethő családnak, amelyik éppen neked is panaszkodik.
9. A Pethő családnak és azoknak, akik sorozatosan kihágásokat, szabálytalanságokat, törvénytelenségeket, vagy bűncselekményeket követnek el és elvárják, hogy mindezeket következmények nélkül tehessék a jövőben is, azt üzenem, hogy álljanak be a törvénytisztelő polgárok többségének soraiba, mert lejárt a kiváltságosok ideje. Ismerjék fel, hogy ők is ugyanolyan polgárai a városnak, mint a többi tisztességes polgár, rájuk is ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint mindenki másra.
A „háttértörténetek” címszó alatt boncolgatott kérdéseidet méltatlannak és rangon alulinak tartom. Egy rendfenntartó intézmény vezetőjeként állítom, hogy a bűnözők és szabálysértők ellen tanúsított fellépéseink mögött semmilyen háttértörténet nem keresendő. Végezzük a dolgunkat. Sokak örömére és a néhány bűnöző és szabálysértő bosszúságára.
Mivel az említett „háttértörténetek” kérdései már kifejezetten a magánéletemre, személyemre, magánügyeimre vonatkozó kérdéseket tartalmaznak, az ezekre adott esetleges válaszaimból ki lehetne találni egy érdekes, mesébe illő történetet, csakhogy annak a kitalált, feltételezett történetnek semmi köze nem lenne a valósághoz és távol áll tőlem, hogy hozzájáruljak bármilyen összeesküvés-elmélethez, amellyel csak megtévesztenénk az olvasókat, a városlakókat. Ezért engedelmeddel a személyes dolgaimról és a magánéletemről ebben a levélben nem kívánok válaszolni, mert semmi közük nincs a Pethő család „panaszpontjaihoz”.
Szeretném, ha fenti soraimat hiánytalanul, vágatlanul és személyes véleményed kommentárjai nélkül közölnéd, hogy tényként olvassák a városlakók, mert bízom benne, hogy nem kell a szájukba rágni, megmagyarázni nekik, hogy mit hogyan értelmezzenek. Köszönöm szépen!
Tisztelettel: László Szabolcs
– a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója
A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: