Péntektől indulhat a tesztelés Udvarhelyen

A közegészségügyi igazgatóság jóváhagyására vártak.

Péntektől indulhat a tesztelés Udvarhelyen
Fotó: Lőrincz Csaba

Április 17-étől elkezdődhet városunkban is a koronavírus-teszteknek az elvégzése – jelentette be a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. A tesztgép április 1-jén már ugyan városunkban volt, a szakcég áltati üzembe helyezés – amely az elmúlt hétvégén történt meg –, illetve a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) jóváhagyása nélkül nem lehetett rajta teszteket végezni.

A gépet a laboratóriumi szakszemélyzet, három hölgy és egy férfi fogja kezelni, őket Marosvásárhelyen képezték – árulta el portálunknak már korábban Lukács Antal, a városi kórház igazgatója, aki április 2-án még úgy nyilatkozott: „A rendkívüli helyzetre való tekintettel az üzembe helyezéshez nem szükséges végigmenni a bonyolult engedélyeztetési eljáráson”.

A gép érkezéséről április elején online sajtótájékoztatón számoltak be. Jakab Attila városmenedzser akkor ismertette: napi 90 tesztet tudnak elvégezni, egyszerre 48 mintát tudnak belehelyezni, ebből 3 kontrollminta. Az eredményeket már 4-5 órán belül közölni tudják. A készülék nem a nagyobb hibaszázalékkal működő gyorstesztet végzi, hanem a megbízhatóbb mikrobiológiai vizsgálatot.

Az Országos Közegészségügyi Intézet által jóváhagyott protokoll szerint a következő személyeket tesztelik:

  • akik a COVID-19 esetleírás szerint tüneteket produkálnak, beleértve az egészségügyi személyzetet is,
  • igazolt fertőzöttek tüneteket produkáló közeli kontaktszemélyeit,
  • tünetmentes, szervátültetés előtt álló személyeket, szerv-, őssejt- és szövetdonorokat, szerv-, szövet- és őssejtátültetésen átesett személyeket, akik az immunrendszer működését gátló kezelésben részesülnek,
  • tünetmentes, immunrendszer működését gátló kezelésben részesülő betegeketkórházi beutalás előtt,
  • kemoterápiás kezelés alatt álló tünetmentes betegeket,
  • tünetmentes, műtét előtt álló onkológiai betegeket,
  • tünettel rendelkező dialízisre szorulókat,
  • tünetmentes dialízisre szorulókat, amennyiben volt fertőzöttel kapcsolatuk (ilyen esetben a dialízisre a többi betegtől elkülönítve kerül sor),
  • intézményes ellátásban lévő, tüneteket produkáló személyeket (pl. öregotthonok),
  • intézményes karanténban, házi elszigetelésben vagy igazolt fertőzöttel való kapcsolatban lévő terheseket,
  • öregotthonok személyzetét,
  • a kórházak elrendelhetik azon tünetmentes alkalmazottak tesztelését, akik igazolt fertőzötteket látnak el a különböző osztályokon.
A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Az ezzel kapcsolatos, április 16-ai hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!