Parkoló kisteherautóba csapódott a quaddal

Az év utolsó előtti napján, pénteken, december 30-án éjszaka 0 óra 10 perc körül Oroszhegy településen egy 18 éves helybéli fiatal quaddal közlekedett, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött egy, az úttesten kívül parkoló kisteherautónak.

Helyszíni fotó: egy olvasó. 

Az ütközés következtében megsérült a quad három utasa, köztük a sofőr, őket kórházba kellett szállítani orvosi kezelésre.

A quad vezetőjét alkoholtesztnek vetették alá, mely 0,91 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki leheletében. Az ellenőrzések során az is kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért jogosítvány nélküli és ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak ellene. Az ügyben folytatódik a nyomozás a baleset körülményeinek és okainak tisztázásáért – közölte oldalán a Hargita megyei rendőrség.

Frissítés, szerda (12 óra 55)

Dr. Domokos Iván, a megyei mentőszolgálat orvosigazgatója kérdésünkre elmondta, a baleset helyszínére a székelyudvarhelyi mentőszolgálat orvosos kocsija, valamint egy SMURD-alakulat szállt ki. A balesetben érintett személyeket bokatöréssel és fejsérüléssel szállították kórházba.