Párizsban is olimpikon lenne a sportminiszter

Elkezdi a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra való felkészülést Novák Károly Eduárd sportminiszter, aki új funkciójában másodszor lenne olimpikon, összességében hatodik alkalommal.

„Azért döntöttem úgy, hogy részt veszek a párizsi paralimpián, mert a sporthoz és a csúcsteljesítményhez való hozzáállásom, a bajnoki mentalitás, az új akadályok legyőzésének gondolata mindig is segített abban, hogy önmagam legjobb verziója legyek” – írta első 2023-as Facebook-bejegyzésében a 46 éves Novák, aki 2004 óta vesz részt paralimpiákon.

Az athéni játékokon két negyedik helyezése volt, Pekingben 2008-ban már két ezüstérmet szerzett, amelyeket a londoni arany követte 2012-ben, ezzel ő lett Románia első aranyérmes paralimpikonja. A 2016-os riói olimpián három versenyszámban indult: ötödik, hatodik és kilencedik helyezést ért el, 2021-ben pedig ezüstérmet tekert Tokióban. Utóbbival ő lett az első hivatalban lévő miniszter, aki paralimpiai érmet nyert.

Kiemelt fotó: archívum