Papírtörlőt az óvodákba, új futópályát a városnak

Fotók: GÁL ELŐD

Nem járt le vita nélkül a szeptemberi rendes tanácsülés sem, a kiegészítésként becsúsztatott költségvetésmódosítás és az Európai Asztalitenisz Kupa támogatása okozott nézeteltéréseket a hivatal és a tanács között, illetve a tanácsfrakciók között is. Ezt leszámítva a napirend többi része simán átment, köztük volt az államtól igényelt hitel – legalábbis annak egy részének – befogadása is a költségvetésbe.

A hivatal költségvetésmódosító javaslatához

mindkét nagyobb frakciónak, az RMDSZ-nek és a POL-nak is volt hozzászólása, saját javaslata a szavazás előtt. A vitát az RMDSZ módosító javaslata váltotta ki, miszerint „pilotprojektként” a – pont RMDSZ-es vezetésű – Ficánkának 16 ezer lejt hagyjanak jóvá fogyóanyagokra (pl. papírtörlő, papírzsebkendő stb.), azzal az indoklással, hogy az önkormányzat vállalja fel, ne a szülők kelljen kifizessék a különféle kellékeket.

Az RMDSZ részéről Berde Zoltán és Benedek Árpád Csaba szóvá tette azt is, hogy tudomásuk szerint az Eszterlánc is kért egy összeget a hivataltól, mégsem terjesztették a tanács elé a költségvetéstervezetben. Szerintük az óvodák inkább megérdemlik azt a pénzt, amit egyes rendezvényekre „elpazarol” a hivatal, név szerint említve a Szent Imre napokat, amelynél az 50 ezer lejes keretet éppen 80 ezerre akarják emeltetni, pedig egy alig 40 fős rendezvényről van szó.

A hivatal védelmében előbb Ölvedi Zsolt alpolgármester szólalt fel: az Eszterlánc kérését azért nem terjesztették elő, mert jelenleg indokolatlannak ítélték meg (12 ezer lejt kértek vízáremelkedés ürügyén, de egyelőre csak egy 700 lejes kifizetetlen számlájuk van). Ha később valóban megszorulnak, azt fogják orvosolni, ígérte. Venczel Attila jegyző is úgy látja, hogy légből kapott követelésnek tűnik, jogilag sem indokolt, ez úton is üzeni a város alintézményeinek, hogy a költségvetés megalapozásánál „egész évre kellene gondolni, ne évközben ébredjenek fel”.

Az oktatási-nevelési intézmények fogyóanyagának önkormányzati biztosításával Ölvedi elviekben egyetértett, de azt nem tartja korrektnek, hogy kivételezzenek valamelyik intézménnyel. Ebben csatlakozott hozzá frakciótársa, Péter Balázs, aki az egész Szabad Emberek (POL) csapat nevében is mondta, hogy ne emeljenek ki most egyet, hanem inkább arra biztatnák az intézményeket, hogy a fogyóanyagokra adjanak le igénylést mind, és majd később tárgyalják ezeket. Végül Berdével is sikerült ebben egyetérteni, az RMDSZ javaslata így nem ment át.

Ami pedig a Szent Imre napokat illeti, a POL nem csak egyetértett az RMDSZ-el, hanem javaslatot is fogalmazott meg: ne hagyják jóvá a plusz 30 ezer lejt rá, hanem hagyják meg A játék évére meg a Siculus fesztiválra. „Ne legyen átcsoportosítás” – ezt el is fogadta a tanács.

A POL másik javaslata, ami átment,

egy új futópálya és egy pumptrack pálya megtervezésére, megépítésére vonatkozott, a szükséges összegeket pedig a Bethlen utca új közvilágítási beruházásától vették el, mert az aktuális ütem szerint idén az amúgy sem tűnik kivitelezhetőnek.

Jóváhagyták továbbá a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Sportklub támogatási kérését: 30 ezer lejt az Európai Asztalitenisz Kupa megszervezéséhez. De csakis azután bólintott rá a tanács, miután egyet ők is pingpongoztak a hivatallal fölötte. A jegyző ugyanis azt kifogásolta, hogy nem átlátható a rendezvény támogathatósága (fennáll a kockázat, hogy dupla finanszírozásban részesülhet), illetve pályázati úton is lehetett volna igényelni korábban ezt a pénzt, mindezek ellenére nem tartja törvénytelennek magát a javaslatot. Az RMDSZ részéről Benedek azzal értetlenkedett, hogy a csapat igenis leadta pályázatát, ám pont a hivatal kaszálta el, ezért kellett ilyen úton kérvényezniük ezt az összeget. Hozzátette azt is, hogy egyébként szerinte nem is a város pénzéből kellene adni, hanem a kormánytól lehívni az ilyen összegeket.

Apropó, állami pénzek,

megjött a Kincstártól igényelt hitel, igaz, nem a teljes összeg. A gazdasági igazgató felvezetőjéből kiderült, hogy a város 8 millió lejes hitelkérelméből végül 5,7 millió lejt hagyott jóvá az állami kincstári tanács, mert maximálisan ennyi elszámolható az uniós projektek önrészénél. A tanács befogadta a költségvetésbe a teljes összeget, illetve az öt érintett tételhez (Székelytámadt vár, inkubátorház, a két mobilitási projekt, csillagvizsgáló) rendelték a részösszegeket. További 1,4 millió lej érkezett az államtól kultúrára, amit ezúttal teljes egészében a színháznak utalnak (egy korábbi állami támogatást ugyanis szétosztottak fűtésszámlákra), és 80 ezer lejnyi ebédpénzt gyűjtött be a Zsibongó napközi.

Módosítás nélkül átment továbbá a hivatal azon költségvetési módosítása, miszerint a Palló Imre iskola B épületének felújítási keretetét megemeljék 160 ezerről 440 ezerre; 100 ezer lejt pedig jóváhagytak egészségügyi fejlesztésre. A költségvetés kiegyenlítésére cserébe jelentős összegeket vontak meg a vízhálózat fejlesztésétől (400 ezer lejt, így 90 ezer maradt), illetve az Ugron Gábor utcától (240 ezerről 139 ezerre). Az így is 180 ezer lejes többlet a fejlesztési fejezetnél marad.

A napirend hátralévő részét,

20 határozattervezetet vita nélkül és gyors egymásutánban elfogadtak, alább a fontosabbakat említjük: