Fotók: Mikola Brigitta

Az embertelen kánikulában jobb volt a szellős Borfaluba vagy az erdőbe menekülni, mint a Pécsi-tó langyos vizében napszúrást kockáztatni – a 14. Fishing on Orfű fesztivál skalpját is begyűjtöttük!

A kovidos kényszerszünet alatt nem tétlenkedtek a szervezők, aminek eredménye már most látszik. Tavaly két rendezvénnyel rukkoltak elő, melyeknek legfőbb tanulságai: a fesztiválozók által megszavazott későbbi időpont, az ötezres létszámlimitű MiniFishing szellősebb, családiasabb hangulata és a kétszeri találkozás iránti igény. Ennek megfelelően most először nyúlt át júliusba a fesztivál, aminek a diákok és tanárok örültek a legjobban. Majd az augusztus végi Kispál on Orfűn talán visszakapjuk a MiniFishinges, illetve a tíz évvel ezelőtti hangulatot is. Elrendezésében nem sok változás volt tapasztalható, de ami bevált, azon fölösleges módosítani.

Kedvenc borászaink barátságosan köszöntöttek, és mutatták újdonságaikat, a hertelendi sörfőzde standja ezúttal a forgatagban kapott helyet, ahol szintén csapolták az épp Budapesten zajló vizes vb hivatalos, kék színű sörét. Az erdőben kialakított csend szigete, a Semmi tisztás és a mögötte kialakított sátortáborok az első újításai a szervezőknek, miután tavaly megvásárolták a szocializmus éveiben épült Panoráma Campinget. Nem volt sok idő nézelődni, mert még csobbanni kellett a Pécsi-tó langyos vizébe, és be kellett köszönni kedvenc pizzásunkhoz, akihez már az összes, a nagy parkolóban található büfé tartozik és akinek teraszán egy rögtönzött koncert fogadott.

Kedvenc helyszínemen, az erdőben kialakított

Tűzhöz közel

színpadon idén is igazi zenei csemegéknek és érdekes sztoriknak lehettünk fültanúi. Bérczesi Robi szólóestjei mindig kiszellőztetik az ember lelkét, zenélés közben mesélte el, hogy Müller Péter Sziámi átküldött neki 92 dalt, hogy válasszon egyet, amit megzenésítene. Beléjük sem olvasott, egyre rábökött, utólag derült ki, hogy azt pont róla írta. Szóval összeér, ami összetartozik. Már épp leszállt volna a pódiumról, amikor szóltak, hogy van pár perc csúszás a nagyszínpadnál, így játszhat még. Szelidecskét, Robi! – kiáltották be, erre a válasz: „Jó, de én akkor sem játszom el, amit kérnek, mert én egy művész vagyok!” 

Másnap éjfélkor ugyanitt A Kutya Vacsorája frontvonalából alakult trió, a Varga Livius és a NeVa elnevezésű formáció muzsikált, a mindig nagy showman szerepében tündöklő Livius megmutatta, milyen alázatos tud lenni, hogyan kell hátrébb húzódni és a más zenekaraikban zongoracipelő Nemes Zolit és Vastag Gábort előre tolni a rivaldafénybe, amit ők köszönték szépen. Saját, illetve kedvenc zenekaraik kedvenc dalaival ajándékoztak meg röpke egy órában. Igaznak bizonyultak a hírek, miszerint a Rühös Foxi félbeszakította az éppen zajló észak-amerikai turnéját, hogy felléphessen a világ legszebb koncerthelyszínén. Láttuk őket már megvillanni a tömegben az elmúlt napokban, de civilben, így még mindig hitetlenkedtünk, de szombaton este hét előtt úgy vitt magával a tömeg az erdei ösvényen, hogy már-már elhittem, nem potyára megyek ki. Pár percig várakoztattak csak, és láss csodát, ott voltak, életnagyságban, fröccsittasan és a sztájlisztjük által kreált, legújabb fellépő outfitjükben.

Pénteken délután, strandolás közben olvastam egy cikket, ami megnyugtatott, ugyanis mások is kutatják a fesztivál vonzerejét, de hozzám hasonlóan nem tudták megfejteni még. Ugyanekkor akadtam rá egy fotóra a közösségi médiában, miszerint Beton.Hofi a vásárhelyi reptéren van. Ránéztem a programfüzetre, 19:30-kor fellép. Csütörtökön még a Vibe fesztiválon dobta magát, péntek este már a Fishing közönségének rappelt.

„Mindenevőnek” mondom magam, ha zenéről van szó,

de lehet, már túl jól laktam. Hiába látom, hogy van néhány előadó, akik valamit nagyon jól csinálnak, berobbannak, vonzzák a tömeget, mégsem tudom megemészteni zenéjüket, holott a szemem előtt nőttek föl, legtöbben a Borfalu színpadán vagy valamelyik sátorban kezdték fél tucat éve, majd szép lassan, évente léptek egyet a szamárlétrán, és idén a nagyszínpadon találták magukat.

És vannak olyanok is, akik alig pár év alatt robbantak be a nagyszínpadra, szóval karrieregyengetésre, ugródeszkának kitűnő a Fishing, befogadó közönsége fel tud emelni zenekarokat. Erre a legjobb példa, hogy csak vasárnap tűnt fel, milyen hosszú az a lista, akiknek fellépése nélkül el sem tudtuk volna képzelni ezt a négynapos fesztivált pár éve, most pedig szinte hiányérzet nélkül utaztunk hazafelé. De csak szinte. Ugyanis jó pár éve csak egy éjszakára sikerül olyan lemezlovast hozni, aki még hajnalban is talpon tartja a „kispálos generációt”. Értünk mi mindent, a beharangozott generációváltást is elfogadtuk, de egy ekkora kempingben elférne még egy helyszín, hogy ne a sátrak közt, sötétben, gitárt pengetve kelljen kihúzni reggelig, hogy a stégen megéljük a napfelkeltét.

Apropó generációváltás! A Fishingre csak úgy aggatták a jelzőket korábban, hogy mindegyik leggel kezdődött, köztük volt a „legidősebb átlagéletkorú” is. Ennek tudható be az erőltetett generációváltás, ami úgy tűnt, létszámváltozás nélkül zajlott, viszont azóta is tartó szájkaratét szított. Van, aki a megszokott helyét hiányolta a nagyszínpad előtt, ahová bármikor besétálhatott hordozható fröccsével, de most elfoglalták a következő koncertre váró tinédzserek, akik unalmukban még pogózni is kezdtek. Leginkább a tinik viselkedése készítette ki a tősgyökeres fesztiválozókat, csak épp azt felejtik el, hogy pont a mi korosztályunk nevelte föl ezt a generációt. Természetesen van, akit még ez sem hátráltat a szórakozásában, íme itt egy 52 éves anyuka kommentje:

„Amikor érkezéskor meglátjuk a tavat, ami egy csodaszép gyöngyszem, amikor beengedés után először sétálunk fel a nagyszínpad melletti dombon és már hozza a szél az első koncert hangjait, amikor már fáradtan a fűben fekve, csillagokat nézve hallgatunk egy koncertet, amikor én, az ötvenes együtt táncolok a tizen/huszonévesekkel, ahol mindenki barátságos és előzékeny, ahol berántottam a férjemet is a pogóba, ami életem egyik legjobb élménye lett! Itt olyan zenészek játszanak, akik napokig maradnak, mert szeretnek itt lenni, ahol rendszeresen beugranak egymás produkciójába, ahol végignéztük számtalan zenekar fejlődését a 20 nézőtől a nagyszínpadig, ahol 4 nap után hullafáradtan és boldogan már mennénk is újra, ahol úgy érezzük pár napig, hogy a világ normális és az emberek szerethetőek. A többi fesztivál nem tudja ezt az érzést adni.”

Szóval panaszkodás után vagy helyett

inkább simogassuk meg kedvenceinket, akikben soha nem csalódhatunk. Mert bármennyire is pályázik a Blahalouisiana Barbija Péterfy Bori címére, idén is az utóbbi maradt a fesztivál dívája.

A helyiek legnagyobb favoritja, a 30Y egy lánykérésnek is helyet adott a színpadon, a Pál Utcai Fiúk pedig a másik színpad programcsúszása miatt rövidre kellett, hogy fogja fellépését, de erről nem ők tehetnek. A Hiperkarma, az Európa Kiadó és a Kaukázus is hibátlanul hozta a kötelezőt, Ferenczi Gyurira pedig nem engedett le a Góbé. Az utóbbiak megszólalásig csángóknak tűntek, meglepődve olvastam róluk, hogy a budapesti Bartók Béla zeneművészetis diákjaiból alakult az együttes, immár 15 éve. Nálam bepótolták a Gypo Circus hiánya okozta űrt, mint ahogy a Ricsárdgír a fesztivál utolsó dobbantásával átvette A Kutya Vacsorája szerepét. Köztudottan Livius vállalta magára korábban hosszú éveken keresztül a záró akkordot, most viszont a hat év alatt a Borfaluból előre lépő formáció húzta a csűrdöngölőt olyannyira sikeresen, hogy napokig a fülemben visszhangzott a Hey Mambo. Nem is lehet őket más napon játszatni, csak szombaton, mert Szintis Laciból már nem lehet hétköznapi.

De kicsit visszakanyarodva péntekre, éjszaka futótűzként terjedt a hír, hogy a 4-es számú mosdóban háromkor koncert lesz, majd pár perc múlva a pontosítás is, miszerint egy másikban lesz, fél órával korábban. Időben odaértem, de már csak másokat segíthettem föl a gerendákra, ugyanis engem a biztonsági őr túlsúlyosnak talált. Akiknek nem jutott hely a magaslatokban, föltalálták magukat, a telefonokat láncként kötötték össze és kivetítőnek használták, hogy a kint rekedtek is élvezhessék Csoki&Hipó országszerte világhírű gerillakoncertjét. 

A legnagyobb csűrdöngölő mégis a sátorban volt, ahol a Lazarvs pofánkba tolta a tőlük megszokott produkciót. Apeyék a 2019-es Lazarvs album megjelenésekor váltottak erre a névre, az energiadús grunge és stoner rock mindig nagyon otthon van Orfűn. 

Vastag Gábor és Kiss Tibi mellé csatlakozott a magyar könnyűzene egyik legsokoldalúbb dobosa is, Gábor Andor, aki ezúttal nem csak fülbemászó volt, ugyanis körülbelül a harmadik szám után kérdezte a mellettem álló középkorú hölgy: „Ki ez a jóképű dobos? Most lettem harmadszor szerelmes életemben!” Ufó ezúttal is püfölt mindent, ennek köszönhetően az amúgy is csodás hangzás még színesebb lett, oda is ragadt a színpad elé még az is, aki csak kíváncsiskodni lépcsőzött föl a Borfaluba, vagy rövidebb ideig tartó sorban állásért. „Otthon lenni valahol, Otthon lenni a bajban, Kihívás a béke, Ekkora zajban” – hirdették a békét, majd megkérték a kedves hallgatóságot, hogy mindenki ölelje meg a mellette lévőt, „akinek pedig nincs akit megöleljen, emelje fel a kezét, lejövünk és jól megölelgetjük”!

Jó volt otthon lenni. Velük. Orfűn. Az immár 14. Fishing on Orfűn. Ha jönni szeretnétek jövőben, ne feledjétek Mikuláskor a bérletet vagy húsvétkor a napijegyeket megvenni!