Ötödik kihívás: Megvannak a nyertesek!

fotó: Tusa Debora

Az ötödik kihívást, a nyertesek kiválasztását nekünk kellett teljesítenünk. Összesen huszonkilencen küldtetek fotókat az elkészült adventi finomságokról, de mind a négy próbát tizennégy személynek sikerült teljesítenie. Leginkább a negyedik kihívás, a bejgli fogott ki a versenyzőkön. Mivel egy édességnél nem csak a róla készült kép mérvadó, hanem sokkal inkább az íze, úgy döntöttünk már a versenykiírásnál, hogy sorsolással döntjük el a nyerteseket, amin azok vehetnek részt, akik mind a négy kihívásra küldtek be képeket.

Szebbnél szebb képeket kaptunk tőletek négy héten át szombattól kedd éjszakáig. Azzal, hogy a tieteket megosztottátok velünk, meghittebbé tettétek a mi adventi várakozásunkat is, hálásan köszönjük.

Az első díjat,

az élménysütést Ágnessel Tusa Debora és a gyergyói gyermekotthon lakói nyerték el. Igazság szerint drukkoltunk is nekik, mert csodaszép mézeskalácsokat küldtek, arra is gondoltunk, hogy versenyen kívül megkérjük Ágnest, hogy különdíjasként élménysüssön velük. De az Isten is úgy akarta – fogalmazott Ágnes, miután megtudta, hogy az ő sorszámukat, a 13-ast dobta ki a random.org – , hogy ők nyerjenek.

A második díjat,

a karácsonyi sütiboxot Holló Annamária viheti haza,

a harmadik díj,

egy csomag karácsonyi macaron pedig Balázs Ildikóé.

Köszönjük a részvételt, és áldott karácsonyt kívánunk minden résztvevőnek és olvasónknak.

Ha még nem tudod, mit süss ki gyorsan az ünnepekre, az Adventi ÉdesCake linkre kattintva minden recept elérhető.