Öt újabb halálesetet kötnek a koronavírushoz a megyében

Az elmúlt napokhoz képest enyhén csökkent a székelyudvarhelyi koronavírusos betegek száma – számol be róla a polgármesteri hivatal a kórház október 28-ai jelentésére hivatkozva. Eszerint az intézményben jelenleg 127 igazoltan fertőzött személyt kezelnek a különböző osztályokon. Az intenzívterápián 9 személy fekszik, közülük mindenki lélegeztetőgépre szorul, míg mindössze tíz személy tünetei enyhék. Ez azt is jelenti, hogy arányaiban emelkedett a súlyos és középsúlyos állapotban lévő betegek száma: a kórházban kezelt páciensek 92 százalékának állapota aggasztó. A megyei kormányhivatal mai közlése szerint városunkban jelenleg a fertőzöttségi mutató 8,28 ezrelék. Az elmúlt két hétben összesen 333 személy koronavírus-tesztje lett pozitív.

A kedd és szerda reggelek között regisztrált 92 új koronavírusos fertőzéssel 2.764-re nőtt a Hargita megyében diagnosztizált összes fertőzés száma. Ennek több, mint felét, 1.492 főt nyilvánítottak gyógyultnak, 20-at kedd reggel óta. Az elmúlt napon 5 koronavírushoz köthető halálesetet regisztráltak, ezzel együtt 91 lett a járványban elhunytak száma.

Jelenleg összesen 259 személy fekszik a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórházakban, további 884 igazoltan fertőzött eset otthoni elkülönítésben, illetve 38 pozitívan tesztelt személy várja, hogy a veszélyeztetettségi szintjét megvizsgálják, és az alapján kórházba utalják vagy házi elkülönítésbe küldjék. Az otthoni karanténosok jelenleg 1.151-en vannak.

Az országban

igazolt új esetek száma 5.343, amivel a járvány kezdete óta diagnosztizált esetek száma elérte a 222.559-et. A Stratégiai Kommunikációs Csoport október 28-ai jelentése 159.855 gyógyultról számol be összesen.

Ami az új fertőzöttek számát illeti, ismét a fővárosban volt a legtöbb, szám szerint 744, de Temes és Kolozs megyében is 300-on túl van az új esetek száma. Az utóbbi 14 napban mért fertőzöttségi szint jelenleg Kolozs megyében a legmagasabb 4,09 ezrelékkel, őket a főváros, majd Fehér, Szilágy és Temes megye követik, a Hargita megyei 3,22-es arány sem nyugtató.

Ahogy az országban az elmúlt 24 órában történt 107 haláleset sem, amellyel együttvéve 6.681 elhunytról jelentenek. A 60 férfi és 47 nő főként az 50 feletti korosztályokból való, de két harmincas, hét negyvenes éveiben járó beteg is elhunyt, illetve egy kisgyerek, aki még nem töltötte be tizedik életévét. 100-an közülük bizonyítottan rendelkeztek társbetegségekkel, egyikük nem, és hat esetben még nem jelentették, hogy rendelkeztek volna.

Az ország kórházaiban 10.934-en fekszenek, 861-en intenzív osztályokon, illetve 27.280 igazoltan vírusos eset otthoni elkülönítésben van, 9.931 intézményesben. Intézményes karanténban 52-en, otthoni karanténban 50.565-en vannak.

A járvány kezdete óta összesen 3.133.809 tesztet dolgoztak fel, ebből 36.815-öt az elmúlt napon: 22.641-et az epidemiológiai protokoll követelt meg, 14.174 kérésre történt.

 

Â