Öt szilveszteri játék a hatékony berúgáshoz

Fotó: unsplash.com

Ha akarja az ember, ha nem, szilveszter van, ezért muszáj kikapcsolódni. Megpróbáltunk nektek összeszedni néhány alkoholos játékot, amik mulatságosabbá tehetik a szilveszter estétek.

Sörpong

Az egyik szilveszteri alapjátékkal kezdünk, a beerponggal, amit gondolom, senkinek nem kell bemutatni. Egy hosszú asztal mindkét felére általában 10 poharat állítunk fel háromszög alakban, és ezek mindenikébe sört töltünk. Ha nem szeretnénk felpuffadni, akkor csak a poharak aljába töltsünk egy kicsit, hiszen így is bőven lesz alkalmunk kiinni őket, főként, ha nagy társasággal vagyunk, és akár egy egyenesen kiesős bajnokságot is meg tudunk szervezni.

A beerpong szólóban, és kétfős csapatban is játszható. A másodikat jobban tudom ajánlani, hiszen így van, aki a sörivásban is besegítsen, és a hatalmas pacsi is jól esik a társadtól egy sikeres találatnál. Az sem mellékes, hogy jövő szilveszterig őt csak beerpong partnernek fogod szólítani.

A sörön, a poharakon és az asztalon kívül a pingponglabda is elengedhetetlen kelléke az amerikai gimis filmek sportjának, hiszen ezt próbáljuk bedobni ellenfelünk poharába, eredményezve ezzel, hogy kiigya az eltalált pohár tartalmát.

Mondanom sem kell, amelyik csapat eltakarítja ellenfele oldaláról az összes poharat, nyeri is a mérkőzést. Ajánlatos több labdával játszani, illetve egy-egy vizes poharat készíteni a csapatok mellé, amit kidobni nem kell, viszont közben higgyétek el, van, mit lemosni a labdáról. A videóban szerepelő két srác igazi mestere a szakágnak, ilyen trükkös dobásokkal azért nem tanácsos előállni, ha az ember nyerni akar, hiszen egy idő után már az asztalt is nehéz eltalálni.

King’s cup

Rengeteg verziója született az asztal körül ülős, akár kártyával, akár anélkül történő ivós játékoknak is. A legáltalánosabb ezek közül a King’scup nevet viseli és egy pakli francia kártyával történik. A megkevert paklit az asztal közepére rakjuk, és egy kiválasztott személy húz a pakliból, majd követi a lap utasítását, ezután az óramutató járását követve folytatódik a kör.

Mi nem igazán iszunk, ennek ellenére, ha mégis megtennénk, a következő szabályrendszer szerint tennénk. Ha valaki kettest húz a pakliból, rámutathat valakire, aki iszik. Ha hármast húz, ő maga köteles inni. Négyesnél az összes lány, hatosnál az összes fiú, míg ásznál mindenki iszik. Ha ötöst húzol, az asztalra kell tenned a kezed, és ugyanígy mindenkinek. Aki utoljára kap észbe, öblíthet.

A hetesnél ugyanez a forgatókönyv, csak a magasba kell tartanod az egyik kezed. Nyolcas szám húzása esetén ivócimborát választhatsz magadnak, aki ezután minden alkalommal, ha innod kell, partnered lesz ebben.

A kilences a rímelős lap, ha valaki felhúzza, egy szót kell mondania, majd a körnek megfelelően a következő egy erre rímelő szót, és ez egészen addig, ameddig valaki már nem talál ilyet. Ő iszik. Ha egy tízes lapot húzunk fel, az azt kihúzó játékos mond egy kategóriát, és az előző laphoz hasonlóan itt is egészen addig tart a kör, ameddig valaki nem tud egy márkát, típust, fajtát mondani az adott kategóriában. Például emlősöket, cigaretta vagy CD márkákat is lehet választani a húzó játékosnak.

Ha valakire a jumi jut, neki egy szabályt kell alkotnia, ami egészen a játék végéig életben marad. Aki a szabályt megszegi, az bizony ihat. Tipp: mivel névelők nélkül elég nehéz elmondani valamit, simán meghozhatjátok azt a szabályt, miszerint nem lehet azokat használni. A dáma lesz az egyik kedvenc lapotok, hiszen aki dámát húz kérdésmester lesz egészen addig, ameddig a következő dáma fel nem fordul. Ennek tükrében a játék közben bárkitől kérdezhet bármit és ha kijelentő mondatot kap válaszként, azzal ivásra bírja kérdezettjét.

És végül a király. Egy korsót készítsünk ki az asztal közepére, ami a király korsója lesz. Az első három király kihúzásánál a húzó játékos pohara tartalmát öntse ebbe a korsóba, és aki a negyedik királyt húzza ki, az ezt mind benyakalhatja. Persze, ezekhez a szabályokhoz nem kell ragaszkodni. Az alábbi videóban is néhány lap instrukciója felcserélődik, sőt teljesen új szabályok is kerültek az általunk ismert játékba. Megalkothatjátok saját szabályaitokat.

A játék nagyon hasonlít az alkoholihoz, viszont ahhoz táblát kell nyomtatnotok és lépegetőket kell szereznetek. Segítségképpen az alkoholi tábláját belinkeltük nektek.

Az Én még sosem

nevezetű játék is nagyon pörgős és mulatságos lehet, és mindenféle kellék nélkül játszható. Szintén az óramutató járását követve megy a kör, mindenkinek mondania kell valamit, amit ő még soha nem csinált. Mindenki magában mérlegel, és aki már csinált olyat, amit az éppen körön levő játékos mondott, az iszik.

Például ha az épp sorra kerülő játékos azt mondja, hogy ő még nem lovagolt, akkor annak, aki már megtette innia kell. Azért egy kicsit pikánsabbakat kérdezzetek, attól lesz igazán mulatságos a játék és sok mindent kideríthetsz társaidról. Hazudni nem ér.

Dallas

Ezeken kívül is jobbnál jobb ivós játékok szabályait tanulhatjuk meg, de akár kitalálhatjuk saját ivós játékunkat is. Ha városban töltjük a szilvesztert, a televízió is egy nagyon jó kellék lehet. Egy kalapot, vagy hogy az ünnepi hangulatot megőrizzük, egy Mikulás sapkát húzhatunk a TV egyik felső sarkára, és ahányszor ezt valaki felveszi, igyunk bátran egy rövidet.

De ha van türelmünk hozzá, töltsük le a Dallas sorozatot, és amikor abban valaki iszik, mi is igyunk vele. Tuti, hogy nem bírjátok egy évadnál tovább.

Sakk

A páros ivós játékoknál talán a sakk, ami a leginkább alkalmas, hogy megspékeljük kis poharazgatással. A sakkhoz egy egyszerű sakktáblára és a bábukat helyettesítő röviditalos poharakra van szükség. Alkoholos filccel fel kell rajzolnunk a poharakra a figurákat.

A parasztokat helyettesítő poharakba kevesebbet engedjünk az itókából, a hátsó sorban álló poharakba töltsünk rendesen. A két játékosnak más-más poharakkal kell játszani, de hogy a fekete-fehér harcát megőrizzük, az egyik játékos Jagermeisterrel, a másik Becherovkával is játszhat. Minden levett figura után iszunk. Remélem, segítettünk mattra innod magad.

De csak óvatosan, nehogy a detoxban fejezzük be az óévet, boldog újévet mindenkinek.