Öt napra tiltották el az iskolától a diákot, aki megverte az osztályfőnökét

Öt nap kitiltást kapott az a marosvásárhelyi nyolcadikos diák, aki fizikailag bántalmazta osztályfőnöket, írja az Agerpres.

Camelia Irimie, a tanfelügyelőség szóvivője a sajtónak nyilatkozva elmondta, az öt tanítási napra szóló kitiltás szerdán vette kezdetét. A tanfelügyelőség és a Maros megyei rendőrség folytatja a kivizsgálásokat az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban, emellett folyamatban van a fegyelmi eljárás a diák ellen. Az igazgatótanács keddi döntése értelmében a tanintézmény speciális biztonsági személyzetet kért a megyei rendőrségtől az iskola területére – tette hozzá.

Hétfő reggel hívták ki a rendőröket először az iskolához, mikor a nyolcadikos diák az iskolapadra felmászva mutatott obszcén dolgokat az osztályfőnökének. Ezután az iskolába visszatérve az édesanyjával együtt fenyegették meg a tanárt, majd a diák elkezdte ütni és rugdosni az osztályfőnökét, akit később a sürgösségi osztályra kellett szállítani. Ezt követően kísérték vissza a diákot anyjával együtt a rendőrségre kihallgatásra.

A tanintézet igazgatója, Cristina Ligia Someşan szerdán levélben értesítette az iskola mintegy 1000 tanulójának szüleit az incidens fejleményeiről, rámutatva, hogy a diáknak nem ez volt az első fegyelmi kihágása az elmúlt két évben, és az idő során ellene hozott szankciók nem vezettek a remélt eredményre.

Az igazgatónő szerint a jelenleg hatályos törvények kiszolgáltatottá teszik a pedagógusokat, a vezetőtestületet pedig megakadályozzák a szigorú fegyelmi intézkedések meghozatalában.

Someşan szerint mindez oda vezetett, hogy hétfőn a diák a következőket mondta neki: „Nem érdekel, mert úgyse tehetsz te sem, és a rendőrség sem ellenem semmit”.

„És igaza volt. Sok csatát vesztettem már el, és biztosan tudom, hogy ez minden iskolában előfordul, még ha egyeseknek nehéz is ezt beismerni. Hétfőn a dolgok elfogadhatatlan, hátborzongató, ijesztő és hihetetlen módon eszkalálódtak” – írta az igazgatónő a szülőknek elküldött levélben.

Véleménye szerint kemény, határozott és mindenki számára egyértelmű intézkedéseket kell hozni, és soha többé nem szabad megengedni, hogy egy tanuló vagy tanár bármilyen kockázatnak, veszélynek legyen kitéve az iskolában.

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: unsplash.com