Frissítve: Összeütközött két autó a város szélén

Összeütközött két autó a város felsőboldogfalvi kijáratánál szerdán délután – jelezte fényképes bejegyzéssel az egyik arra járó sofőr az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportban. A részleteket Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő közölte.

A baleset délután fél 5 után történt, amikor a hazafelé tartó, felsőboldogfalvi 47 éves sofőr nem tartotta a megfelelő oldaltávolságot, és félig frontálisan, félig oldalról találta el a szemközti sávon szabályosan érkező, Kovászna megyei rendszámú autót, amelyet egy 51 éves baróti személy vezetett.

Az ütközés következtében a kovásznai autó nekicsapódott egy oszlopnak, majd a sáncban állt meg. Az autó ugyancsak baróti, 48 éves utasa megsérült, őt a kórházba szállították. Egyik sofőr sem volt ittas állapotban, a rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak eljárást.

Frissítés:

A cikk megjelenése után megkereste portálunkat a felsőboldogfalvi sofőr, aki azt állítja, hogy nem éppen úgy történt a baleset, ahogy a rendőrség közölte.

Nem volt semmilyen frontális ütközés, az autó orrán nincs semmi – mondta el Török Zsigmond, aki fényképet is küldött az autójáról, amely őt igazolja: csak a sárvédő és a felni sérült.

„A másik jött ezerrel, levágta a kanyart s nekem jött, az én felemen” – folytatta Török Zsigmond, aki furcsállta, hogy harmincméteres féknyoma volt a másik autónak s mégis lement az útról, pedig (szerinte) meg kellett volna álljon. Különben semmilyen oszlopnak nem ment neki, hanem éppen az állította meg – javította ki második ízben a rendőrségi közleményt.

Török Zsigmond úgy véli, attól lett „nagyon egyoldalú a dolog”, hogy a másik sofőr két utasa is ellene tanúskodott. „Könnyű ráverni arra, akinek nincs tanúja” – panaszkodott. Sejtése szerint az anyósülésen ülő utas nem is volt bekötve, különben nem kapott volna bordatörést, a kirobbanó légzsáktól. Azért is gondolja így, mert a sofőrnek „semmi baja nem volt”.

A – rendőrség által – vétkesként elkönyvelt sofőr fájlalta, hogy el se árulták, kivel balesetezett vagy az utasnak mi baja esett, viszont az ő nevét és elérhetőségét ki tudta valaki szivárogtatni egy “cápának”, aki a biztosításban “közre akart működni”.

Végezetül Török Zsigmond megjegyezte, hogy még nem dőlhetett el, ki volt a hibás, ezt egy expert (törvényszéki szakértő) kell megállapítsa, nem egy „tapasztalatlan, fiatal rendőr”, akit odaküldtek a helyszínre.