Összeomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része – FRISSÍTVE

Fotó: PETROCZKI ÁGOTA

16 óra 3 perc: Összeomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának a teteje 5 perce  – kaptuk a hírt egy, a helyszínen tartózkodó szemtanútól. Elmondása alapján a bentlakó gyerekek sírnak, papucsban menekülnek ki az épületből, volt köztük, aki a vécéről futott ki. Időközben megérkezett a rendőrség és a tűzoltóság, terelnek el mindenkit – jelentették a helyszínről, a központot lezárták.

A szemtanúk a református kollégium udvarán tartózkodva dörömbölést hallottak, majd nagy porfelhő szállt fel. Úgy látták, hogy sáncot ástak az épület mellett korábban.

16 óra 31 perc: – Egyelőre annyit tudunk, hogy egy lányt sikerült kimenteni. Nem tudjuk hányan lehetnek még bent – válaszolta megkeresésünkre a mentőszolgálat munkatársa. A Hargita megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sem tudott ennél több mondani, későbbre bővebb tájékoztatást ígértek. Az iskola igazgatóját, Laczkó Györgyöt sikerült ugyan elérnünk, bemutatkozásunk után lerakta a telefont.

Fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN

17 óra 2 perc: Voltak bent a szobában, amikor összeomlott a bentlakás, talán a romok alatt is vannak – mondta egy szerencsésen kijutott bentlakó a helyszínen tartózkodó kollégánknak, aki jelenti: a székelyudvarhelyi hivatalos tűzoltóság és a mentőszolgálat több egysége is megérkezett a helyszínre, és a bögözi önkéntes tűzoltók is. „Kettőt megtaláltak, ők élnek, de eszméletlenek, kettőt továbbra is keresnek” – állította egy bentlakó.

A Katasztrófavédelmi Felügyelőség 17 óra 13 perckor közölt információi alapján eddig 3 sebesültet menekítettek ki: egyikük igen, a másikuk nem volt tudatánál, harmadik gyereknél szív- és légzésleállás miatt újraélesztési eljárás alkalmazása van folyamatban.

17 óra 20 perc körül rengeteg civil tartózkodott az épület előtti téren, forgalmi dugó alakult ki a kórházi körforgalomig a Villanytelepen és a teljes központban állt a forgalom.

A Székelyhon portálon tegnap, december 17-én vasárnap jelent meg egy cikk, mely szerint a magyar állam támogatási ígéretet tett a Gimnáziumhoz tartozó, felújításra váró épületrész renoválására. A cikkben Laczkó György intézményvezető a lap megkeresésére elmondta, hogy már folynak a munkálatok a Márton Áron téren található bentlakás udvarán, jelenleg a talajvíz terepszint alatti szabályozása zajlik.

A helyszínen tartózkodó hatóságiak csendet kértek, a romok között maradt diák telefonját próbálják csengetni, de az már nem cseng ki.

17 óra 35 perckor Dr. Péter Blanka, a megyei mentőszolgálat orvosigazgatója az uh.ro-nak elmondta, hogy Bukarest átrendelte az orvosos mentőt Csíkszeredából Udvarhelyre. Két enyhe sérülésekkel rendelkező fiatalt hoztak ki a romok alól és egynek zajlik az újraélesztése.

Egy szemtanú elmondása szerint a tragédia elején csak annyit észleltek, hogy reped meg alattuk a föld, és mindannyian elkezdtek kifele szaladni.

17 óra 44 perckor Gálfi Árpád polgármester is megjelent a helyszínen, és egyenesen felfelé futott a Gimnázium fele.

Fotó: HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER

Még mindig keresik az eltűnt fiatalt, a telefonján hívják. Hallottak valamit, Dávid nevet kiabálnak, valószínűleg így hívják a romok alatt maradt kisfiút  – tudósít a helyszínről kollégánk.

18 óra 2 perc: Két telefont is megtaláltak már, de a bent lévő gyerek telefonja nincs köztük, az állítólag már nem cseng ki. Az út szélén vágják a sövényt a tűzoltók.

18 óra 4 perckor A súlyosan sérült kislányt CT-vel vizsgálják, állapota válságos, elindult érte Vásárhelyről a SMURD-os intenzív terápiás autó – értesített dr. Péter Blanka, a megyei mentőszolgálat szóvivője.

Eddig három lányt sikerült kiszabadítani a romok alól – írja 18 óra 14 perckor közzétett bejegyzésében a helyi rendőrség. Eszerint egy további személyt jelenleg is nagy erőkkel keresnek a hatóságok a törmelékek alatt.

18 óra 22 perc: A mentőcsapatok szóban kommunikálnak a negyedik áldozattal, és azon dolgoznak, hogy kiszedjék a romok közül – kaptuk az értesítést a Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől WhatsApp-üzenetben.

18 óra 27 perc: Hordágyat kérnek és helyet csinálnak. Megvan a negyedik romok alatt maradt diák, egy kisfiú – jelentik kollégáink és a szemtanúk a helyszínről.

18 óra 31 perc: Oxigént kérnek a kisfiúnak, az újraélesztésén dolgoznak – kaptuk az információt a helyszínen tartózkodó kollégáktól.

18 óra 43 perc: a helyszínről azt a hírt kaptuk, hogy a fiú szívmasszázst kapott a bentlakás lépcsőjén, mielőtt mentőautóba tették, de ott is folytatják az újraélesztését. Ezt a Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője is megerősítette. Azt írják, nincs eszméleténél.

18 óra 49 perc: A keresésnek vége, mindenki kijött az épületből, a tűzoltóknak meleg teát hoztak, miközben a negyedik áldozat újraélesztése továbbra is tart. Azt beszélik a helyszínen, a fiú felhördült, amikor oxigént kapott, ezután eshetett ismét össze.

A helyszínen lévő szemtanúk elmondása szerint ma egész nap munkálatok folytak, és a markológép akkor jött ki, amiután beomlott az épület. Három méter sánc van ásva a kőfal mellett, látszik, hogy egy-egy kő is ki van potyogva: nem betonalap van tehát, hanem kövek tartották az épületet, amit 1892-ben építettek és a római-katolikus egyház tulajdonában van.

19 óra 14 perckor kaptuk írt helyszíni kollégáktól, hogy a negyedik sérült, a fiú elhunyt.Ambrus doktor szerint a kisfiú túl sokáig volt a romok alatt, szétnyomta a törmelék, a tüdeje tele volt homokkal, porral, le sem tudták dugni a tubust a lélegeztetéshez. “Ugyanolyan állapotban volt, amikor megtalálták, mint most, akkor sem szuszogott és most sem” – nyilatkozta egy másik mentős a helyszínen levő kollégánknak.

19 óra 31 perc: A helyszínre megérkezett a temetkezési vállalkozó – tájékoztat kollégánk a helyszínről. A kisfiú holttestét most emelték át a mentőautóból.

A Katasztrófavédelmi Felügyelőség WhatsApp üzenetben megerősítette a hírt, hogy a negyedik áldozat nem válaszolt az újraélesztésre, és halottnak nyilvánították.

Jövőben szerették volna elkezdeni a felújítást magyar kormánytámogatásból, idén a csatornázást szerették volna elkészíteni, és néhány külső munkálatot, amelyekkel nem zavarják a diákokat, tudjuk meg a városháza munkatársaitól. Van olyan járókelő is, aki szerint azonban már nap közben szabad szemmel látható volt, hogy veszélyes, ingatag a fal.

Mint Zörgő Noémi városházi sajtószóvivőtől megtudtuk, a bentlakásban 97 diák lakott. Az elhunyt kisfiú farkaslaki, kilencedikes, a szobájában aludt, amikor elkezdett omlani az épület, még nem volt elkezdődve a szilencium. A többi gyereket a szülők már hazavitték – jelenti még kollégánk a helyszínről.

Ligia Deca oktatási miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az udvarhelyi esetnek nem szabad újból előfordulnia. Hozzátette, hogy helyi szinten kell azonosítani a közfinanszírozási lehetőségeket, amelyek szakértői vizsgálatot eredményeznek az olyan gyanús épületek esetében, amelyeknek struktúrája nem helyénvaló, nem biztonságos. Ezáltal lehet minél hamarabb közbelépni a megerősítés érdekében. Az oktatási miniszter elmondása szerint a minisztérium honlapján októberben frissítették a szeizmikus/rengéses kockázatú oktatási épületek listáját, pontosan a szülők és az érdekelt felek tájékoztatása miatt. A felelősség az épületek adminisztratív személyzetét terheli.

Petres Sándor, Hargita megye prefektusa azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy öt önkéntes csapat, köztük a Salvamonttól is, vett részt a mentésben, mentőkutyával keresték a gyerekeket, nagyon óvatosan kellett eljárniuk, hogy a további omlást megelőzzék. A helyszínen tartózkodó kollégánknak súgta egy szakember, hogy a mentés során a tető továbbra sem volt biztosítva.

20 óra 22 perc: Mindhárom lány kórházban van, egyikük csak sokkot kapott, a másodiknak kisebb sérülései vannak, a legsúlyosabb egy kulcscsonttörés. A harmadikat kómás állapotban, gerincsérüléssel vitték a marosvásárhelyi kórházba, az ő állapota sajnos nagyon súlyos – nyilatkozta Zörgő Noémi ezúttal a városi kórház szóvivőjeként.

21 óra 40 perc: a bentlakás előtt gyertyát gyújtottak a diákok elhunyt társuk emlékére.

fotó: Szász Attila

23 óra 30 perc:

Életben van, továbbra is válságos állapotban.

Mély kómában, újraélesztés utáni állapotban van a súlyosan megsérült lány, akit a marosvásárhelyi klinikai sürgősségi kórház intenzív részlegére vittek a rohammentők. Az orvosok vizsgálják jelenleg, közölte Mariana Moldovan-Negoita, az intézmény sajtószóvivője hétfő este 23 óra után portálunkkal.

00 óra 34 perc: Az este folyamán több politikus, politikai és civil szervezet részvétét nyilvánította a gyászolóknak, köztük Románia és Magyarország elnöke, a helyi és országos RMDSZ, Kelemen Hunor, a MIÉRT.

Cikkünk nem frissül tovább. • További képeket és videókat az Udvarhelyi Hírportál Facebook-oldalán talál. A témára külön cikkben térünk vissza kedden.  •  Részvétünk az áldozatok hozzátartozóinak!

A képeket küldték és a helyszínről jelentettek: Petroczki Ágota, Magyari Tímea, Hodgyai-Lőrincz Eszter, Egyed Ufó Zoltán. A címlapkép Hodgyai-Lőrincz Eszter munkája. A szerkesztőségben telefonálgatott és a beérkező információt, képeket webre szerkesztette: Gál Előd, Kovács Bea, Soós Róbert és Pál Edit Éva.