Összebeszéltek a bankok?

Kereskedelmi bankok közötti szabálytalan egyezségekre derült fény a gazdasági bizottságban – tájékoztatott kedden Facebook-oldalán Antal Lóránt, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora.

Bejegyzésében a szenátor arról számolt be, hogy olyan levelezéseket mutattak be az említett ülésen, amelyek alapján “bizonyítható lehet a bankok piaci kartellezése, törvényes kereteken kívüli egyezségei”. Az ülésre meghívást kapott Románia pénzügyminisztere, Eugen Teodorivici, és a Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu is, közülük az utóbbi nem jelent meg a bizottság előtt.

A bizottság előtt bemutatott levélben az egyik bank képviselője arra biztatja kollégáit, hogy közös megegyezés alapján módosítsák a ROBOR indexet, azaz a bankközi piacon nyújtott lejhitelek átlagkamatát. Az ügy súlyát az adja, hogy ezzel több millió állampolgár havi bankrészletét befolyásolják, ugyanis a kamatláb alapján számolják a havi törlesztő részleteket. “Ha növekszik a ROBOR, az emberek többet fizetnek. Ennek manipulálása pedig rendkívüli szabálysértésnek számít” – mutatott rá Antal Lóránt.

A tények ismeretében a bizottság szerdai ülésére meghívták a versenytanács elnökét, Bogdan Chirițoiut, akit arról kérdeztek volna, hogy kezdeményeztek-e eljárást a bankok ellen, de az intézményvezető nem jelent meg.

Az ülésen egyöntetű javaslat született arra, hogy a szenátus állandó bizottsága elé kell tárni a kérdést, és megoldást keresnek arra is, hogy mit tehet a bizottság, ha a meghívott nem jelenik meg – derült ki a szenátor csütörtöki bejegyzéséből.