Országos birkozóbajnoka van a Fásoknak

A dobogó legfelső fokán Laiber Engelhard.
fotó: a Fások Sportklub Facebook-oldala

Miközben minden szem Tokióra figyel, nem árt fél szemünket a hazai sportéleten tartani, hiszen hétvégén rendezték a 23 év alatti birkózók országos bajnokságát Lugozson. „Meglepően sokan neveztek, 7-8 sportoló súlykategóriánként, a székelyudvarhelyiek hagyományosan szabadfogásban küldtek versenyzőket erre a versenyre” – magyarázta Ambrus Sándor, annak a Fások Sportklubnak az elnöke, amely három versenyzővel jelentkezett.

A csapatból Laiber Engelhard meg is nyerte a 125 kilogrammos súlykategóriát, ezzel országos bajnoki címet szerezve, míg „a másik két versenyzőnk is nagyon közel volt az éremszerzéshez, viszont az utóbbi időben elég nehéz körülmények között tudtak készülni a szabadságolások miatt”. Az elnök szerint ezen múltak a bronzmeccsek, Tófalvi Richárd és Józsa Sándor a 70, illetve a 65 kilogrammos súlykategóriákban végeztek a negyedik helyen.

„Visszaigazolást nyert az, hogy komoly munka folyik a Fások felnőtt birkózócsapatánál, és ezt másképpen nem tudjuk bizonyítani, csak eredményekkel” – értékelte a klubelnök a hétvégi szereplést. A 19, 20 és 21 éves birkózókat Bodrogi Csaba, és László Szabolcs készítették fel, és a szintén udvarhelyi birkózó, Gergen Zoltán édesapja, Gergen Károly kísérte el, aki ugyancsak veterán birkózó.

A Fások sportolói ezután az augusztus 29. és szeptember 1. közötti strandbirkózó versenyre készülnek, ahol az ifiknél, a kadétoknál és felnőtteknél is országos bajnokot avatnak. „Mindenképpen tartjuk magunkat ahhoz, hogy minden egyéni versenyre nevezzük, és versenyeztetjük azokat a sportolókat, akik megfelelőképpen felkészülnek” – mondta.

A klub idén a felnőtt bajnokság csapatversenyében is szeretne szerepelni, és úgy néz ki, ez sikerülhet, noha nem akarja elkiabálni az elnök. Ráadásul, a korábbi évek hagyományától eltérően, nem vegyes csapatot indítanak a vásárhelyiekkel, hanem külön akarnak nevezni. „Nem kisebb a célunk, mint a dobogóra való feljutás a 2021-es Szuperliga felnőtt csapatdöntőjén” – emelte ki Ambrus Sándor.