Húsz évvel ezelőtt, fiatal felnőttként járt utoljára Erdélyben Ördög Nóra műsorvezető, most férjével, a fotós Nánási Pállal és két gyerekükkel, Micivel és Vencivel tértek vissza, hogy körbejárják Erdélyt. Saját kocsijukkal jöttek, hiszen Nóra „imád vezetni, én meg imádok az anyósülésen ülni”, meséli Nánási Pál, amikor arról kérdezzük, mivel utaztak Csíkszeredáig. Nemcsak kirándulni, hanem vlogot forgatni és legfőképp traccsolni jöttek Erdély három városába: Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre. 

A csíki Traccs előtt a sima lángosról, meztelen nőkről, féltékenységről beszélgettünk a sztárpárral a szakszervezetek művelődési házában. 

Interjú, miközben „Anya, gyere!”

Másfél órával a talk-show előtt egy ijesztő, lepukkant alagsori labirintuson haladunk végig az öltözőkig, az egyik ajtó mögött ismerősnek látszó alakot látunk. Már ugranánk, hogy régi ismerősként üdvözöljük, amikor ráeszmélünk, hogy a szürke kötött ruhás, laza lány Ördög Nóra, akivel mi már sokszor tévéztünk együtt a nappalinkban, csak ő nem járt még nálunk. 

fotók: György Csongor, forrás az erdélyi Traccs eseményeket szervező Eventikum Facebook-oldala

A gyerekekkel kártyáznak odabent: nagy az izgalom, ki fog nyerni. Nóra felolvassa a játékszabályt egy kártyalapról, s közben beinvitál minket. Férje, Nánási Pál a bőröndöket húzza be. Egy halom ruha van benne, – lesünk a nyitott bőrönd fele –, köztük Nóra ma esti összeállítása: fekete garbó, hosszú, sárga szoknyával, fekete sportcipővel. Alig ülünk le, “Anyaa, gyeree.” – hívják vissza a gyerekek, mire Nóra bemegy hozzájuk. „Nem ritmusban rakják a kártyákat, elvileg egyszerre kellene elfogynia a két paklinak. Most egy pár percig próbáljátok nélkülem ezt” – mondja Nóra a gyerekeknek, majd visszatér hozzánk. A mondat egyik felét nekik, a másikat már nekünk mondja. 

Hogy tudsz ennyire könnyen váltani a gyereknevelés és a munka között? Én már egy órája a fejemet fognám, arra koncentrálva, hogy mi fog történni a színpadon.

Ördög Nóra: Ez a műfaj tőlünk nem koncentrációt igényel, hanem jelenlétet és átadást, mármint magunkat átadjuk a szituációnak. Nem kell különösebben ráhangolódnunk, mert abban a pillanatban, ahogy bemegyünk a terembe, ahol várnak minket az emberek, és van ott valaki, aki kérdez, mi megérkezünk a helyzetbe. Ilyenkor már távol kerülünk a gyerekeinktől is, bár ez ma előfordulhat, hogy utánunk jönnek a terembe. Tegnap, Marosvásárhelyen is utánunk jöttek a színpadra. 

Amíg tart a show, addig a gyerekek hol vannak?

Nánási Pál: Tegnap bejöttek a színpadra félidőben, ott ültek mellettünk, azelőtt körbejárták az egész épületet, minden fülkébe benéztek és mindenhonnan mosolyogtak egy kicsit, aztán tovább mentek. 

Ördög Nóra: A Traccsoknak a magyarországi állomásaira nem vittük őket magunkkal, de most nem akartuk otthon hagyni őket ilyen hosszú időre, és hát meg akartuk mutatni nekik Erdélyt. Azt feltételeztük, hogy már vannak annyira nagyok és edzettek, hogy „túléljenek” egy ilyen másfél-kétórás beszélgetést. Amíg látják, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, addig elnyomkodják a telefonjukat, most pedig a tankönyveiket hozzák fel a színpadra meg a játékaikat. De tegnap elszakadt Micinél a cérna, bemászott négykézláb, zokniban a színpadra és aztán Venci is megérkezett. A közönség értékelte, úgyhogy ezzel nem volt baj. 

Húsz év után jöttél Erdélybe. Mennyiben különbözik az akkori élmény a mostanitól? 

Ördög Nóra: Pali, te voltál valaha Erdélyben?

Nánási Pál: Középiskolás koromban voltam egyszer, egy osztálykiránduláson.

Ördög Nóra: Nyilván, most teljesen más. Húsz évvel ezelőtt, fiatal felnőttként voltam itt utoljára, elég sok mindenre emlékszem, de ez kicsit olyan, mint amikor az embernek van tudása dolgokról, ami foszlányokban, mozaikokban van, és kell még egy ismétlés, amitől egyszer csak összeáll a kép. Nézem a térképet, beazonosítom, mi mihez képest merre van, ráismerek helyekre, szóval most kezd az egész massza összeállni. De nagyon ismerős terepen vagyunk: a Csíki-, Gyergyói-medence, ezeket a helyeket ismerem. Az emlékeimben rosszabb minőségű utak voltak, most meglepően kellemes utazásunk volt. A tegnapi műsorvezető tanácsára Marosvásárhelyről végül a Maros mentén jöttünk körbe, Szászrégen, Gyergyószentmiklós fele. Csodálatosan szép volt a táj, az út is jó volt. 

Végig autóval jöttetek?

Nánási Pál: Autóval jöttünk, van egy szép kocsink. Nóra imád vezetni, én meg imádok az anyósülésen ülni.

Ördög Nóra: De felszabdaltuk: vasárnap délután indultunk, aznap csak Temesvárig jöttünk, másnap Marosvásárhelyig és most ide, Csíkszeredába.

Mit néztetek meg, mi az, amit hazavisztek? A gyerekeknek mi tetszett?

Nánási Pál: Sok mindent még nem tudtunk megnézni, Marosvásárhelyen voltunk ma a várban, ettünk egy édes lángost, amit én még életemben nem láttam és nem ettem. De nem olyan a lángos, mint nálunk. Totál más, a textúrája, az íze is. Megdöbbentem, hogy volt kétféle sós lángos, a többi meg édes: csokis, nutellás, lekváros. Az otthoni felfuvalkodott, az itteni szép sima. 

Ördög Nóra: A mai utunk a nézelődésé volt, magunkba szívtuk a gyönyörű tájat, a Maros menti utazás nagyon szép volt. Holnap készülünk a Szent Anna-tóhoz, én táboroztam ott még gyerekkoromban, nagyon szeretnék visszamenni, de eléggé kötve vagyunk ezekhez az időpontokhoz. Csíkszentkirályon szállunk meg, holnap Sepsiszentgyörgyre utazunk, vagy ott alszunk vagy Brassóban már, a Drakula várát (törcsvári kastély – szerk.) mindenképp meg akarjuk egyszer nézni. Onnan Vajdahunyad vára következik, és aztán haza, mert pénteken este már vacsoraestet adunk a Nekem a Balatonban (Ördög Nóráék kisboltlánca, családi vállalkozása a Balatonon – szerk.)

Említetted a Nekem a Balatont, láttatok olyan helyet Erdélyben, ahol el tudnátok képzelni, hogy boltot nyissatok?

Ördög Nóra: Ó, nagyon sokat. 

Nánási Pál: Csak ezt hogy fogják hívni? Nekem a Székelyföld?

Ördög Nóra: Ezek általában ilyen útszéli helyek, pontos lokációt nem tudunk mondani. Mániákusan keressük ezeket a kicsit már lepukkantabb, kicsit megviselt épületeket, amikből ki lehet hozni valami csodálatosat. És itt rengeteg jó alapanyag van.

Nánási Pál: Én azon vacillálok, ha már nem a Balaton partján nyitunk, akkor úgy kell-e hívni, hogy Nekem a … vagy a helyhez adott néven. 

Ördög Nóra: én mostanában afelé hajlok, hogy szerintem a Nekem a… brand. Nekem a Dunapart. 

Nekem a Küküllő…

Nánási Pál: Nekem a Küküllő. Jó!

Miért pont ez a három város? Miért nem sikerült Udvarhelyre is eljutni?

Ördög Nóra: Nem miattunk. A szervezők döntötték el, mi készen kaptuk ezt a három várost. 

A gyerekeknek mi tetszett?

Ördög Nóra: Marosvásárhelyen a vár mellett volt egy fantasztikus játszótér. Mici nagyon akart múzeumba menni, a várban volt egy kiállítás a pálosokról, amit már csak a férjem miatt is jó lett volna megnézni – nevet a szóviccen – , viszont nem volt nálunk lej, a legtöbb helyen lehet kártyával fizetni, de a múzeumban csak készpénzzel lehetett, ezért nem jutottunk be. A Mici ezen kicsit megborult, úgyhogy oda biztos nagyon szeretne visszajönni. Mivel lómániás, bárhol lovat, tehenet lát, ő boldog. Csodálta itt a teheneket, hogy hogy állnak meg a meredek domboldalon. 

Biztos megkaptátok már a kérdést, de mindig felmerül, hogy tudjátok összeegyeztetni a magáneletet a munkával, honnan van ennyi energiátok?

Ördög Nóra: A két slágerkérdés. Na, apa, válaszolj: hogy tudjuk?

Nánási Pál: Most is itt van ez a két kis csoda, bevonjuk őket abba az életbe, amit élünk. Nem vagyunk távol tőlük, az utazásaink alatt együtt vagyunk velük és Gizuskánkkal, aki állandó utastársunk, a hétköznapokban is segítségünk. Meg nyilván a nagyszülők besegítenek, ha sok a dolog. Nem próbáljuk a gyerekeinket eltakarni, félretolni abból az életből, amit élünk, hanem együtt élünk. 

Hogy miből van energiánk, azt nem tudom. Nekem Nórából van. Belőle szippantom át az életerőt. Nekem nem nagyon van. Neki meg talán az ufók, a jóisten, a füvek, a fák…

Ördög Nóra: A füvek rosszul hangzik – figyelmezteti kuncogva a férjét.

Meg is van a cikk címe. 

Nánási Pál: A természetből, fogalmazzunk úgy. A választ erre a kérdésre sose fogom megtudni. Az emberekből?

Ördög Nóra: Aha, az emberekből, de ez is egy tricky dolog, mert az emberek elvenni is tudják az energiát. Az a helyzet, hogy sok olyan dolgot csinálunk munkaként, ami másnak pihenés. Nekünk ez az erdélyi túra munkaként is felfogható, de közben meg együtt a család és kirándulunk. Ez valamilyen szinten betudható rekreációnak is. Bár nem annyira pihentető ennyi kilométert utazni, közben mégis máshol vagyunk, más dolgokat csinálunk, kicsit kiszakadunk a hétköznapokból, ami teljesen más, friss tudatállapotot okoz. Az is, hogy a Balatonnál kezdtünk vállalkozni, nekünk munka, de a gyerekeink számára nem. 

Nem veszíti el ettől a varázsát a Balaton?

Ördög Nóra: De, kicsit igen. IIyenkor, szezonon kívül, most már jobban szeretünk a nyaralónknál lenni, de azért a nyári nyüzsgésnek is megvan a maga hangulata, bája. 

Hogy az energia honnan jön? Talán genetika, a lányom is ugyanilyen izgága, és én is örököltem. Ha nagyon fáradt vagyok, és nem olyanokkal vagyok körülvéve, akik az ebből a tocsogásból ki tudnak rángatni, el tudok benne merülni. De, ha olyanok a körülmények, akkor nagyon könnyen helyreáll az egyensúlyom. Például volt egy vacsoraest, amire nem volt már erőm egy hosszú hét után, azt éreztem, hogy most nem tudok odamenni. Csak nem volt más választásom, mert Palkó sem lehetett ott. Eltelt a vacsoraestből tíz perc, és azon kaptam magam, hogy teljesen jól vagyok.

Én egy kicsit nehezen viselném, ha a férjem gyönyörű lányokat fotózna. Ez nálatok hogy működik?

Ördög Nóra: Ehhez ismerni kell Nánási Pált, hogy ez a kérdés semmilyen szinten ne legyen kérdés. Én egyrészt készen kaptam őt ezzel az attribútumával, és számomra ebben semmi furcsaság nem volt, pontosan látom azt, ahogyan ő dolgozik, amilyen felfogásban emberekkel beszél, amilyen a modellekkel való viszonya. Számomra ebben semmi furcsa nincsen, nem gondolok mögé semmit. Viccesen azt szoktam mondani, hogy mennyi lányt látott meztelenül, és mégis mindig azt mondja, hogy én vagyok a legszebb.

Nánási Pál: Ez így van  – néz szeretettel a feleségére. De tegyük hozzá, a stúdióban van Nórának az irodája, egy üvegkalitka, ami lenéz a fotótérre.

Ördög Nóra: Ó, ne na. Sokszor én érzem magam a legkínosabban. Az, hogy ott vagyok, a lányokat is megnyugtatja, biztonságban érzik magukat, mindenki tudja, hogy senkiben nincs hátsó szándék, az a cél, hogy esztétikus képek készüljenek. Én nem akarom zavarni őket munka közben, nem az van, hogy egy kukkoló vagyok. 

Nánási Pál: Én a korábbi életemben is így dolgoztam, hogy a volt feleségem stylistként volt a munkatársam. Mire elváltunk, arra annyira sok helyen szerepeltem, az újságokban is ezzel…

Nem zavart téged, hogy beskatulyáztak a Playboy fotósaként?

Nánási Pál: Az elején nem tudtam hova tenni, de időközben eltelt húsz év, ami alatt rájöttem, hogy ezt én jól tudom használni. Attól függetlenül én sok más dolgot is fotóztam – természetfotós lennék – , de nyilván a meztelenség mindig izgalmas, erről írnak az újságok is. Innentől kezdve ez nagyon szem előtt volt, pedig én fotóztam reklámot, portrét, divatot, minden egyebet, de csak erről beszéltünk mindig. De ezt el kezdtem használni, mert ez egy jó eszköz volt az ismertség felé vezető úton. Nem azért fotóztam, hogy ismerjenek, hanem azért, mert szerettem és a mai napig szívesen csinálok aktot. 

Látni egy nőt, aki fejben totál távol van ettől, amikor megérkezik a stúdióba, és felszabadultan, boldogan, magában megerősödve távozik, ez egy jó küldetés. És ezt végignézni nap mint nap… Bár mostanában, a #metoo elindulása és a Playboy megszűnése óta, egész másként kezeljük ezt a kérdést. A rendszerváltás után elkezdett ez felszabadulni, most pedig állunk vissza egy sokkal merevebb, prűdebb szemléletbe. Mindenki eldöntheti, hogy helyes vagy nem helyes, én annyit mondhatok, hogy szeretek szép képeket készíteni a női szépségről. A régi elvem, hogy a lelke mélyén minden nő szeretne magáról egy aktsorozatot, még akkor is, ha azt gondolja, hogy nem. Mert ez a megerősítés kell, jól eshet minden nőnek, hogy elmondhatja, milyen jól nézek ki, a férjemnek jobban tetszem, vagy egy olyan oldalamat mutattam meg, amit még én sem ismertem. Nyilván erről sokan mást gondolnak. 

Fordított esetben van-e féltékenység? Ördög Nórát műsorvezetőként sokan látják férfi partnerrel, akár össze is kapcsolják őket.

Nánási Pál: Én eggyel féltékenyebb típus vagyok, mint ő. Például, ha táncos műsorban ő elkezdene táncolni más fiúkkal, azt én nem szeretném. Én úgy gondolom, hogy ő velem táncoljon – ugyan én nem tudok. A táncban van számomra egy olyan testiség, az érintés, ami eggyel tovább megy. Ha filmszínésznő lenne, és percenként kellene csókolóznia más férfiakkal, én azt nem szeretném. Sokan azt mondják, hogy ó, de hát az csak egy tánc, de az érintés egy következő lépcsőfok az én olvasatomban. Még akkor is, ha ez csak egy tánc. 

Vlogot terveztek Erdélyben forgatni?

Nánási Pál: Igen, Csíkcsicsónál is forgattunk, az út mentén. Nagyon szép volt, szép fényekkel, jó szögben sütött a nap, kicsit akadályoztuk a forgalmat.

Mit szeretnétek megmutatni?

Ördög Nóra: Korlátozottak a lehetőségeink, ezek miatt az állomások miatt is be vagyunk eléggé szorítva időben és lokációban is. Ennél sokkal több mindent szeretnénk megmutatni. Emlékszem a gyerekkoromból nagyon sok szép helyre: Parajd, Korond, Békás-szoros, Gyilkos-tó. Az a baj, hogy egy pici kitérő már annyi óra, hogy nem férünk bele az időbe. Ezért sokszor mondogattam, hogy biztos, hogy lesz nekünk ebben még egy kör. Egyszer majd visszatérünk.