Orban közölte, mikor nőhet a gyermekpénz

Több szakaszban emelkedik majd a gyermekpénz összege, az első, húsz százalékos emelés 2022. január elsejétől várható – jelentette ki kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Ludovic Orban ezzel lényegében megerősítette, amit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy hete nyilatkozott: a koalíció tartja magát ahhoz a vállalásához, miszerint többlépcsős emeléssel megduplázza a gyermekpénzt. Kelemen akkor még csak „az év elejéről” beszélt, a PNL-s exkormányfő már pontos dátumot szögezett le: január elsejét tette meg húszszázalékos emelés napjává. Azt is mondta, a kormány vélhetően sürgősségi rendeletet ad ki a módosításokról, írja még az Agerpres.

A gyermekpénzt még 2019-ben duplázták meg 150 lejre, majd 2020 elején 300 lejre emelte volna a szocialista többségű parlament, viszont a liberális kormány a fokozatos emelés mellett foglalt állást, hogy ne terhelje le túlságosan az államkasszát. A családi pótlék havi összege így csak két év múlva érte volna el a 300 lejt a két év feletti, illetve a 600 lejt a két év alatti és a fogyatékkal élő, 3 év feletti kiskorúak esetében.

Az erről szóló kormányrendeletet viszont nem fogadta el a parlament, és az ebből fakadó alkotmánybírósági vita is az utóbbi javára dőlt el még a választások előtt. Csakhogy a 2020 decemberi választások után az új parlamenti többség (PNL-USR-PLUS-RMDSZ) új kormányt állított, és megegyeztek a fokozatos emelésről.