Online oktatás: lehetséges egyik percről a másikra? 

Rácz Krisztina, Nemes Ildikó, Péterfi Antónia Imola, Péter Melinda

A kommunikáció leredukálódott, a személyes szemkontaktus, a találkozás hiányzik a legjobban, állítólag a tanügyminisztérium fejében is egy jó nagy káosz van. Próbálnak úszni a mély vízben, még akkor is, ha nem biztosak abban, hogy helyesen tudnak úszni. Írtam már korábban arról, hogyan boldogulnak az online oktatással a végzősök a koronavírus kellős közepén. De mi a helyzet a tanárokkal?

Négy oktatót kerestem meg kérdéseimmel: Nemes Ildikó romántanár a Tamási Áron Gimnáziumban 5., 6., 9. és 10. osztályosokat, Péterfi Antónia Imola tanító a Tompa László Általános Iskolában 2. osztályosokat, Péter Melinda magyartanár Székelyderzsben, Rácz Krisztina romántanár pedig a Móra Ferenc Általános Iskolában 5-8.-asokat tanít. 

Arra voltam kíváncsi, hogy: 

Mivel még egy hete aktuális volt, a tanév lehetséges folytatásairól is faggattam őket. Közben eldőlt hétfőn, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg kapuikat a tanintézmények

„Bedobtak a mélyvízbe,

ússzunk, ha tudunk”  kezdi a beszámolóját Rácz Krisztina, a Móra Ferenc Általános Iskola romántanárnője. Viszonylag hamar sikerült feltalálni magukat, de ezt megelőzte az, hogy kicsitől-nagyig mindenki oktató videókat nézett, hogy hogyan kell használni a Google Classroomot. Alapjában véve „az online tanítás nem egy ördögtől való dolog”, de fontos, hogy mindenki figyelembe vegye a másikat: sok családban osztozni kell laptopon, számítógépen, ezért fontos, hogy tanárként  rugalmasak legyenek, és figyelembe vegyék, hogy nem csak az ő tantárgyuk létezik, és minden gyermek nem tud 6-7 órát a képernyő előtt tölteni, magyarázta. 

„Nyilván a személyes kapcsolat hiánya megnehezíti az egészet. Sokkal nehezebb a kommunikáció is”, mesélte Péter Melinda. Falun tanít: nincs mindenkinek számítógép- , és internet hozzáférése, így nem tud mindenki bekapcsolódni. Akinek van, azoknak is nagyon lassú az internet. Próbálkoztak a Zoommal, de az óra fele olyan kérdésekkel telt el, hogy látsz?, hallasz?. Így ezt nem is erőltették tovább.

Péter Melinda

Nemes Ildikó szerint a személyes találkozás, a szemkontaktus hiányzik a legjobban. Esetükben a kommunikáció leredukálódott arra, hogy ő felveszi a hangot, elküldi a diákoknak, azok pedig meghallgatják. Mivel románt tanít, ezt találta a legideálisabbnak: így alkalmuk van akár többször is meghallgatni a diákoknak az adott szöveget. Sőt, azt is kéri néha a gyerekektől, hogy küldjenek vissza hanganyagokat, videókat, hogy ne hanyagolják el a szóbeli kommunikációt. 

Sokkal több időt igényel,

számolt be. De nincs ezzel egyedül: mindegyik megkérdezett oktató számára lényegesen több időt igényel a felkészülés. Több időt igényel a keresgélés, tervezés, szervezés. Az is sok időt vett fel, amíg sikerült megbarátkozniuk az új felületekkel, mint a Google Classroom vagy Zoom. 

Azt javasolták nekik, hogy óvakodjanak attól, hogy új leckét vegyenek vagy jegyeket adjanak. Így eddig feladatokat oldottak, ismételtek, szinten tartották a gyerekek tudását. „De a megfogalmazás elég ködös volt, nem jelentették ki konkrétan, hogy mit szabad és mit nem”, fejtette ki a székelyderzsi tanárnő. 

Idő és kreativitás kérdése, hogy úgy oldják meg a helyzetet, hogy meg is maradjon valami belőle a gyerekeknek, de mindeközben érdekes is legyen, mondja a Péterfi Antónia Imola tanítónő, aki szerint a tantervhez sem lehet ragaszkodni a megszokott formában.  

Folyamatosan figyelték az új híreket. De „úgy tűnt, a 

a tanügyminisztérium fejében is egy jó nagy káosz van:

ők sem tudtak egy csomó mindent, nekik is alkalmazkodni kellett az új helyzethez”, mesélte Péter Melinda. 

A legújabb hivatalos információk rendszerint először az igazgatósághoz jutottak el, ők adták tovább őket a tanároknak. De gyakran „az utasítások nem voltak elég konkrétak, így csak tapogatózni tudtak”, mondta Péterfi Antónia Imola. 

Iskolaszinten próbáltak egységesíteni, megbeszélték a törvényeket, határozatokat, letisztázták a ködös részleteket. Tartották a kapcsolatot a kollégákkal, és, ha szükséges volt, segítették egymást. 

„Az a jó, hogy 

az ember mindent meg tud szokni:

beáll egy rendszer előbb vagy utóbb”, számolt be a Székelyderzsen oktató tanárnő. Aztán, hogy ez jó vagy rossz, nyilván utólag derül majd ki. Kezdetben nagy volt a káosz: a nyolcadikosok aggódtak, a kisebbek is, és úgy kellett őket tájékoztatni, hogy maguk sem tudtak mindent. „Már tisztábban látunk, mint másfél hónappal ezelőtt, de még mindig nem az igazi, nekem legalábbis”, tette hozzá. 

Rácz Krisztina

Rácz Krisztina szerint az elmúlt időszak az online tanulás és tanítás fortélyainak elsajátításáról szólt. És bár úgy gondolja, „senki nem biztos abban, hogy amit csinál, azt jól csinálja-e”, próbálja kihozni mindenki a legjobbat a helyzetből. 

A Gimi tanárnőjét, Nemes Ildikót az zavarta, hogy kezdetben a gyerekeknek nem volt kötelező részt venni az órákon. Javaslatok voltak, de nem volt kötelező új anyagot venni, nem volt kötelező semmi. „Bár így megtapasztalhatta a diák, hogyan lehet tanulni úgy is, hogy nem azért tanul, mert muszáj, vagy nem 8-9-ig tanul, hanem 11-12-ig, mert akkor is megkapja az anyagot. A diák kialakíthatott egy napirendet, ami a számára a legmegfelelőbb. Egyszerre adott szabadságot,  és segítette a felelősségtudat kialakítását”, emelte ki a pozitív oldalát is. 

A digitális bennszülötteknek könnyebb,

mint a bevándorlóknak”, sokkal nyitottabbak az új dolgokra a fiatalok, a digitális világban is jól kiismerik magukat. De szem előtt kell tartani azt is, hogy ne legyen túl sok anyag. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen mellőzni kell a feladatokat, mesélte a Tompa tanítónője, Péterfi Antónia Imola, amikor arról kérdeztem, hogyan bírják a gyerekek ezt az időszakot. 

Nemcsak ő figyelt különösen a mértékre, Nemes Ildikó célja is az volt, hogy a lehető legkevesebbet üljenek a diákjai a számítógép előtt, annak ártalmas hatásai miatt. Az ő tanulói különbözően élik meg a helyzetet: volt, aki könnyedén megszokta, volt, akit frusztrálttá tett az, hogy a társas kapcsolatok megszűntek fizikai szinten, és ezen a bezártságérzet sem segített. Van egy óvodás és egy előkészítős gyermeke is, így elég sok generációt sikerült megfigyelnie, a tapasztalata pedig az, hogy a kisebbek sokkal gyorsabban és könnyebben alkalmazkodnak a helyzethez. De ehhez hozzájárul az is, hogy a felnőttek hogyan tálalják a helyzetet: fontos a pozitív magyarázat, ha nem félelmet keltünk, hanem a pozitív oldalát emeljük ki, akkor sokkal jobban élik meg ők is, persze ez nem azt jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni a problémákat. 

Imre Ildikó (jobbra) és Péterfi Antónia Imola tanítók (jobbra) egy nemzetközi pályázat díjátadóján.

„Falun más, mint a városban”, mondta Péter Melinda. Nagyjából úgy élték meg itt a gyerekek az online oktatást, mint egy vakációt. Nem mindegy, hogy az ember be van zárva egy tömbházlakásba, vagy ki tud menni az udvarra, mezőre. 

Több diákja nem is tudott bekapcsolódni az online tanításba a telefon, számítógép, internet hiánya miatt. „Aki azért nem csinálja meg a kiadott feladatot, mert nincsenek hozzá eszközei, azt nem lehet érte büntetni”, részletezte a nehézségeket. Küldtek az iskolákhoz kérdőíveket ezzel kapcsolatban a tanügyminisztériumtól, de igazából most kezdtek el gondolkodni, hogy miben tudnának segíteni. 

Rácz Krisztina, a Móra tanárnője arról számolt be, hogy folyamatosan érkeznek felajánlások, pályázati lehetőségek a hátrányos helyzetű, vagy többgyermekes családban élő tanulók számára. Ezenkívül, akiknek nem volt lehetőségük az online oktatásra, azok nyomtatott formában kaptak anyagot, feladatokat, a fejlesztő pedagógusok ehhez nagyban hozzájárultak, munkájuk és odaadásuk sokaknak segített.

Ugyanakkor elmondta, hogy szerinte 

az online oktatás jobb megoldás, mint a tanév befagyasztása.

Kihívás mindenki számára, „nem annyira személyes, nem annyira gyakorlatias, mint az osztályteremben”, de a tanulók megtanulnak alkalmazkodni egy más rendszerhez, a tanároknak pedig olyan online teszteket, videókat, segédanyagokat, kreatív feladatokat van lehetőségük küldeni, amelyek egy iskolai órába nem mindig férnek bele.

Péterfi Antónia Imola sem véli rossz megoldásnak: „az élet nem állhat meg, nagy törés lenne a nyolcadikosoknak és az érettségizőknek, ha befagyasztották volna az évet, már megvannak a tervek, mindenki készül valamerre”, indokolta. Esetükben nem volt olyan anyag, aminek az elmaradása később ne lenne pótolható. 

A Gimi tanárnője szerint, ha azért nem fagyasztották be a tanévet, mert már több mint fele letelt, akkor még elfogadható a döntés, mert fontos ez a szellemi fejlődés szempontjából minden gyereknek. De nagyon reméli, hogy ez nem eredményezi majd azt, hogy a későbbiekben is használniuk kéne majd az online oktatást kisebb-nagyobb mértékben. „Nem helyettesítheti a hagyományok oktatást, az emberi kapcsolatokat, érzelmeket. Márpedig az ember érzelmeken alapul, és azokból táplálkozik”, érvelt.

A cikk írása közben megjelent a DiONet nevű módszertani segédlet, jövő héten ennek a bemutatásával fogunk jelentkezni.

A székelyderzsi tanárnő befagyasztotta volna a tanévet, de nem biztos benne, hogy mi lenne a valóban jó döntés. Esetleges megoldás lehetett volna a véleménye szerint, ha csak a végzősök fejezték volna be az évet, a többiek pedig megismételnék. Az kellemetlen megoldás lett volna, ha mindenki késik egy évet – világított rá a probléma másik oldalára.  

Az a baj a mostani helyzettel, hogy „vagányul hangzik az online oktatás, de nem így kellene csinálni. Nem lehet egyik percről a másikra.” Azt várták el tőlük, hogy nagyon kevés idő alatt alkalmazkodjanak a helyzethez, mint pedagógus és mint magánember, megteremtsék a feltételeket az online oktatáshoz, és ezt megtanítsák a gyerekeknek és a szülőknek is. Mindeközben sok olyan tanár van, aki nem is tudja kellőképpen használni a kütyüket. Ha ez egy kiépített, jól működő rendszer volna, vagy eddig is tanítottak volna online, akkor jó megoldás lenne így befejezni a tanévet. Így már kevésbé. Kétli azt is, hogy a második félévből bármi is megmaradt volna a gyerekeknek, biztos van kivétel, de kevés, kifogásolta Péter Melinda.