Szerda délben érkezem a sétatéren rendezett gyermeknapra.
Látva a sok boldog arcot, kicsit vágyakozva arra, hogy újra gyerekként élhessek meg egy ilyen eseményt, vagy éppen kisemberrel a nyakamban.
Elhatározom, hogy egy vattacukrot csak veszek magamnak, rég ettem, hátha felszakít néhány jó gyerekkori emléket, vagy egy fagyit, olyan ízűt, amelyet gyermekkorom óta nem ettem.
Séta közben nagyon sok inger ér, kicsit olyan ez az egész, mint egy fesztivál, annak minden sajátosságával.
Nagyszínpaddal és a rajta zenélő Iszkiri zenekarral.
Kisszínpaddal, ahol a Tomcsa Sándor Színház színészei közül ketten zenélnek: Esti Norbert dobol, és Pál Attila hegedűl, kiegészülve Gál Lóránt basszusgitárossal és Toró Árpáddal, a Palló tanárával.
És pontosan olyan tömegnyomorral, mint a Szigeten a nap sztárfellépője előtt. Pechemre, éppen az árusoknál alakul ki, ahol ki van pakolva a sok színes, sejtelmes, kézműves, mindenféle édesség. Nem is merem bevállalni, hogy beálljak valamelyik sorba, de ez másokat nem ijeszt el, egy kisfiút akárhány alkalommal látok a tömegben, mindig valamit mást tart a kezében és nyalogat.
Nem csak édességekért lobbiznak a kisgyerekek, játékokkal és ruhákkal tömött asztalok váltják egymást, amelyeken nem csak a régi gyermeknapok kedvence, a szélforgó, hanem a műanyag Kalasnyikovtól a Frozen lufikig minden megtalálható.
Az arcfestés sem maradhatott ki a programból.
Töretlen a népszerűsége az ugrálóváraknak, csúszdáknak.
Kipróbálhatták azt is, milyen szuperhősként elemelkedni a földről, vagy azt, ahogy a pálya melletti parkolóban a gyermekek ráfekszenek a tűzoltó, a kukásautó dudájára.
Több elöljáró is kint van, Albert Sándor városmenedzserrel és Gálfi Árpád polgármesterrel is összefutunk. „Keresem a helyem a káoszban” – mondom Gálfinak. „Húzódj meg” – mondja nevetve, majd továbbsiet. Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója helyszínről helyszínre jár, miközben nyilatkozatokat osztogat.
A gyerekek azonban tudomást sem véve róluk – vagy arról, hogy én milyen elveszett vagyok a tömegben – játszanak, másznak be mezítláb az egyik oldalon, és ki a másikon.
Vagy éppen újraélesztenek a Vöröskereszt kollégáival, akiktől egy „tanfolyam” után, megkapják okleveleiket is, így nem csak fáradtan a sok ingertől, de okosabban is mehetnek haza.