Alig maradt pár nap a választásokig. A jelöltek nagyjából elmondták, leírták, mik a szándékaik, terveik a várossal kapcsolatban a következő időszakra.

A következőkben megkísérelek néhány reflexiót a kampányban elhangzottakra, azokra az üzenetekre, amelyeket én a legfontosabbnak tartok. A kritikák nem alapvetően személyeket céloznak, csak abban az esetben teszek említést név szerint, ha a vizsgált üzenetet nyíltan felvállalta.

Kezdem azzal, ami hiányzott.

A kampány legnagyobb hiányossága egy, a városra alkalmazott átfogó ökológiai koncepció kidolgozása a jelöltek részéről, pedig ennek fontossága mindenki előtt tiszta. Ez annál is inkább furcsa, mert megfigyelhető, hogy egyre inkább növekszik a fogékonyság a környezetre és a környezetvédelemre.

Igaz, térségünkben az ökopolitikának nem volt nagy sikere. Talán azért, mert „a környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők. A hazugok fenntartható fejlődésről beszélnek elhallgatva, hogy ami ma van, az nem fejlődés, hanem a civilizáció hanyatlása, amit nem fenntartani kellene, hanem új alapokon újjáteremteni. A kétségbeejtők szerint a földi ökoszisztéma összeomlása emberi erővel immár alig fékezhető”.  Ezzel az idézettel indít a Karátson Gábor Kör gondozásában megjelent Harmadik út című ökopolitikai programtöredék.

2015-ben Ferenc pápa kiadta a Laudato Si című körlevelét, ami az egyházfő vízióját tartalmazza a Föld mint közös otthonunk gondozásáról. Ebből kölcsönözök néhány gondolatot, amelyekről úgy gondolom, hogy feltétlenül meghatározóak kell hogy legyenek a következő időszakban, függetlenül attól, hogy ki nyeri meg a választásokat.

Ez szerint egy igazi ökológiai megközelítés mindig szociális megközelítéssé is válik. 

Nem gondolhatjuk, hogy a politikai tervek vagy a törvény ereje elegendő lesz a környezetet károsító viselkedésformák elkerülésére, mert amikor a kultúra megromlik, és az emberek már semmilyen objektív igazságot, és egyetemesen érvényes alapelvet nem ismernek el, a törvényeket csak önkényes kényszerintézkedéseknek és megkerülendő akadályoknak tartják.

Nincs két egymástól elkülönülő válság, egy környezeti és egy társadalmi, hanem csak egyetlen, összetett társadalmi-környezeti válság létezik.

A környezetvédelemmel foglalkozó világszintű csúcstalálkozók, melyeket az elmúlt években rendeztek, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert a politikai akarat hiánya miatt nem tudtak ténylegesen jelentős és hatékony globális környezetvédelmi megállapodásokat tető alá hozni.

Éppen ezért, ha a polgárok nem ellenőrzik az országos, regionális és helyi politikai hatalmat, a környezeti károk megelőzése sem lesz lehetséges.

Ilyen értelemben a helyi politika kell hogy törekedjen a fogyasztás megváltoztatására, a hulladékgazdálkodás és újrahasznosítás fejlesztésére.

Ahhoz, hogy megállítsuk a környezet károsodását, tág látókörű politikára van szükség, mely a válság aspektusait újfajta, átfogó megközelítést alkalmazva, interdiszciplináris párbeszédben tárgyalja meg. Eddig a pápa gondolatai.

Én azt a víziót hiányoltam mindegyik politikai erő részéről, amely az óhajtott fejlődést egy átfogó ökológiai koncepció keretein belül dolgozza ki.

Munkanélküliség, valamint munkahelyteremtés mint a propaganda eszközei.

Egyre többen hangoztatják, hogy a jövő első számú kihívása a munkanélküliség lesz. amellyel minden politikusnak foglalkozni kell.

Továbbá, az is igaz, hogy a politikai célkitűzéseket legkönnyebben a propaganda eszközeivel lehet elérni.

Mindezekkel együtt azt állítani nyíltan, hogy a legszomorúbb a városvezetés tétlensége a közelmúltban történt elbocsátások miatt, egyáltalán nem helytálló. Szerintem a legszomorúbb a munkanélkülivé vált emberek helyzete, egzisztenciális válsága.

Ugyanakkor, ilyen kijelentés méltatlan egy olyan tanácsosjelölthöz, aki az akadémiai szférához tartozik, akinek az elemzéseit rendszeresen olvassuk, s eszünkbe se jut megkérdőjelezni az általa elmondottak vagy a leírtak igazságtartalmát.

Én teljesen máshol látom a problémát, éspedig ott hogy az udvarhelyi munkavállalók nem rendelkeznek érdekképviselettel, kivéve a közalkalmazottak egy részét. Tudom, hogy a pár éve megszűnt szakszervezetek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Viszont jelenleg a munkavállalóknak nincsenek fórumaik, ahol a munkahelyekkel, bérezéssel kapcsolatos problémáikat megbeszélhetnék és megszerveznék az érdekvédelmüket, ezért nem is szolidárisak egymással. A munkaviszonyok papíron rendben vannak (legtöbbször), de teljen egyensúlytalanok. Pontosan Dr. Geréb László mutatta ki hogy „munkahatékonyság esetében (egy alkalmazottra jutó nyereség) minden székelyföldi szék az országos átlag alatt helyezkedik el”.

Nyilvánvalóan voltak és vannak a városvezetésnek hiányosságai, de azért az összehasonlítást a fejlesztések tekintetében  a régió megyeszékhelyeivel sem tartom teljesen korrektek: Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy sokkal jobb természeti adottságokkal rendelkezik, fejlettebb infrastruktúrák mellett helyezkedik el (közutak, villanyvasút stb.) valamint energetikai szempontból modernebb hálózattal rendelkeznek, és több pénzt kapnak a költségvetésből.

Ennek ellenére, „a székelyföldi vállalkozások által termelt haszon 2022-ben sem hozott meglepetést széki felosztásban, hiszen a székek esetében e mutatónál is Udvarhelyszék vezet, amelyet Sepsiszék és Csíkszék követi, míg a városoknál – ha nagyon kevéssel is, de – ismét elvitte a pálmát Székelyudvarhely Sepsiszentgyörgy elől” írja Dr. Geréb László ugyanabban a cikkben. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad.

A politikai karantén mint hungarikum.

Jó pár éve már hallom ezt a fogalmat, vagyis a politikai karantént. Egy darabig csak a suttogó propaganda terjesztette, először az RMDSZ kampányfüzetében láttam leírva.

Amennyire az időm engedte, utánanéztem más népeknél is, de nem találtam hasonló intézményt vagy intézkedést.

Ha jól értem, adott pillanatban valakik politikai karanténba zárták Udvarhelyt. Hogy kik, azt csak sejteni lehet, de biztosan tudni nem.

Tény, hogy ez az állapot már 2020 előtt megvolt, de sem a választók, sem a jelöltek nem sokat törődtek vele, ha a választási eredményeket nézzük.

Az én kérdéseim a következők:

• ki vállalja fel nyíltan, hogy politikai karanténba helyezte a várost?
• kik érzik úgy, hogy felhatalmazást kaptak és kitől egy város elszigetelésére érvényes választások eredménye miatt?
• a politikai karantén nyomán keletkezett erkölcsi és anyagi kárt ki és mikor fogja megtéríteni?

Választ természetesen nem várok a kérdésekre, merem remélni hogy a politikai karantén csak egy fikció, igazából nincs valós tartalma, és kizárólag kampánycélokat szolgál.

A kultúra: milyen volt, milyen lesz?

Mindenekelőtt szeretném leírni, hogy a város lelkét a kultúrintézmények tartották életben. Ebből a munkából a színház, a művelődési ház, a néptáncműhely, a múzeum, a könyvtár, minden vezetője és alkalmazottja kivette a részét sokszor szabadidejük kárára, legtöbben rossz, elavult munkakörülmények között és alulfizetve.

Habár minden jelölt célja a kulturális élet fejlesztése, ami nagyszerű, nem derül ki sehonnan, hogy mi fog változni június 9. után.  Mit értenek pontosan a kultúra alatt? Milyen kultúrpolitika áll közel az elképzelésükhöz? Egyeztetett-e valaki a kultúra „főszereplőivel”?

Az írástudók felelőssége.

Az alábbi gondolatokat Babits Mihály inspirálta, aki Julien Benda francia filozófus könyvét Az írástudók árulását elemezte, kiegészítve saját gondolataival. A száz évvel ezelőtti gondolatokból sok mai is aktuális, mivel ennyi idő alatt se tanultunk szinte semmit a történelemből:

Az írástudó léptei magánügyek; de szavaiért és útjelzéséért felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött. 

A politikusoknak kell a szükséges rossznak ebben a tengerében, amit Életnek nevezünk, megtalálni a legkisebb rossz útját.

Ehhez kívánok sok sikert mindenkinek, aki elindult az idei választásokon!