Őket néztük a legszívesebben az udvarhelyi társulatból

Fotó: Balázs Attila/a Tomcsa Sándor Színház Facebook-oldala

A közönség szavazatai alapján kiosztotta a legjobb színésznek és színésznőnek járó díjat a Tomcsa Sándor Színház – számolnak be róla közleményükben. Május hónapban a színház egy online kérdőívet tett közzé, arra kérve nézőit, hogy értékeljék a társulat 2019/2020 évadjának eredményeit, ez alapján az évad legjobb színésznője Fincziski Andrea, legjobb színésze Barabás Árpád volt.

Mint az a visszajelzésekből kiderül, a válaszadók a Zakariás Zalán által rendezett Kovács János meghal című előadást választották kedvencüknek, a legnézettebb produkció az Albu István rendezte Elveszett levél vígjáték volt, a gyermekelőadások közül pedig a Hótündért szerették a legjobban.

A közleményből kiderült az is, hogy újraindult az alkotói munka, két produkciót is előkészített a társulat a következő évadra.  Májusban Kiss Csaba erdélyi származású Jászai Mari-díjas és József Attila-díjas drámaíró és rendező kétszemélyes darabját, az Esti próbát kezdték el, Tóth Árpád rendezésében. Június elsejétől a Csukás István Hapci-rakéta a Hókuszpókusz-szigetekre című meséjét feldolgozó Hapci-szigetek előadás próbáit tartották, Dávid Péter rendezésében.

A színház augusztus folyamán hirdeti meg a 2020/2021-es évad bemutatóit, terveit, valamint bérletrendszerét – írják.