Ó jöjj, ó jöjj el, tanácsülés!

Korábban lesz a decemberi rendes tanácsülés, nem a hónap utolsó csütörtökén, hanem már kedden, december 20-án. A polgármesteri hivatal ünnepi menüjén mintegy 30 fogás szerepel, többségük az ilyenkor hagyományos, de vannak újdonságok is.

Itt a lehetőség az év utolsó, negyedik zárszámadásának elfogadására vagy éppen elutasítására, illetve a költségvetés kiigazítására.

Ami a jövő évet illeti,

döntés születhet arról, hogy:

Nagyberuházások terén készülnek az új csereháti tömbházak átvételére, illetve elkészült a városi uszoda megvalósíthatósági előtanulmánya. Kisebb tétel, de fontos napirendi pont a városi parkban található sport- és játszóterek felújítására vonatkozó projekt.

Ahogy más havi tanácsüléseken, most is kikiáltják a város faanyagának árverési árát, közterület (utca, járda) létrehozása érdekében adnak le magánterületet, a villanyszolgáltatónak hozzáférést adnak a közterülethez. Módosul az ANL-lakások eladására vonatkozó tanácshatározat, egy már eladott lakás szerződését módosítják, hármat visszavonnak, és három újat hagynak jóvá.